A tartalékkeretet is felhasználják a helyreállításra
A júniusi árvíz miatt az országban 349 összedőlt, lakhatatlanná vált ingatlant kell újjáépíteni. Csupán Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 317-et. Éppen ezért a kormányhatározat alapján erre a célra szánt összeg tartalékkeretét is igénybe kell venni - mondta Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője ma miskolci sajtótájékoztatóján.
Ajánlott weboldalak
A helyreállításról, újjáépítésről szóló július 9-i kormányhatározat 3 milliárd 170 millió forint azonnali támogatást biztosított az árvíz miatt megsemmisült vagy helyreállíthatatlanul károsult 317 magánlakóházban élők lakhatási feltételeinek megteremtésére.
Miután ez a szám nőtt, az összeg 10 százaléknyi tartalékkeretéből azon települések is részesülnek a támogatásból, amelyeken az árvíz levonulása után dőltek össze, váltak lakhatatlanná házak - mondta a főigazgató, példaként felhozva Abaújkért, Abaújszántót, Boldvát, Gelejt.
A szerdai ülésén úgy határozott: Borsod megyében nemcsak a helyreállítást finanszírozza, hanem a kötelező önkormányzati feladatot ellátó épületek - óvodák, bölcsődék, szociális otthonok - helyreállítását is. A közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint a belügyminiszter utasítása alapján a régió államigazgatási hivatala közvetlenül és a helyszínen nyújt segítséget a rendeletalkotásban, a döntéshozatalban, a pénzeszközök felosztásában.
Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 16:41
EUR/HUF
284.63
CHF/HUF
221.09
USD/HUF
223.62
GBP/HUF
345.30
JPY/HUF
269,07

Top témák
-
Váltson négyesbe!
A T-Home és T-Mobile új Paletta szolgálta- táscsomagja összesen 4, 3 vezetékes és 1 mobiltelefonszolgál- tatást tartalmaz!

Profession állások
Vásárolj olcsóbban!
