Romániába utazik a Veszprém
A román Constanta csapatával találkozik az MKB Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
Mivel a magyar együttes csoportelső lett, ezért egy másik csoport negyedikjével sorsolták össze kedden Bécsben úgy, hogy a visszavágót rendezik meg Veszprémben.
A magyar válogatott Schuch Timuzsinnal felálló Constanta a Pick Szeged csoportjában szerepelt, és a két együttes egyformán a hazai meccsét nyerte a másik ellen.
A nyolcaddöntő első mérkőzését március 24. és 28. között, a visszavágót pedig március 31. és április 4. között kell megrendezni.
Az is biztos, hogy ha a Veszprém bejut a negyeddöntőbe, ott szintén nem csoportelső lesz az ellenfele, így addig biztosan elkerüli a francia Montpellier-t, a címvédő spanyol Ciudad Realt és az előző idényben finalista német THW Kielt, ráadásul a nyolc között a visszavágót szintén hazai környezetben játssza.
férfi kézilabda bajnokok ligája
A magyar válogatott Schuch Timuzsinnal felálló Constanta a Pick Szeged csoportjában szerepelt, és a két együttes egyformán a hazai meccsét nyerte a másik ellen.
Az is biztos, hogy ha a Veszprém bejut a negyeddöntőbe, ott szintén nem csoportelső lesz az ellenfele, így addig biztosan elkerüli a francia Montpellier-t, a címvédő spanyol Ciudad Realt és az előző idényben finalista német THW Kielt, ráadásul a nyolc között a visszavágót szintén hazai környezetben játssza.
férfi kézilabda bajnokok ligája
A nyolcaddöntők párosítása:
Constanta (román)-MKB VESZPRÉM
Kolding (dán)-Montpellier (francia)
Velenje (szlovén)-Ciudad Real (spanyol)
FC Köbenhavn (dán)-THW Kiel (német)
CO Zagreb (horvát)-FC Barcelona (spanyol)
Kielce (lengyel)-HSV Hamburg (német)
Valladolid (spanyol) - Rhein-Neckar Löwen (német)
Ademar Leon (spanyol)-Csehovszki Medvegyi (orosz)
A további program:
Negyeddöntő
Sorsolás: április 6.
1. mérkőzés április 21. és 25. között
Visszavágó április 28. és május 2. között
Négyes döntő:
Köln (május 29-30.)
Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 04:24
EUR/HUF
283.62
CHF/HUF
216.63
USD/HUF
220.12
GBP/HUF
340.29
JPY/HUF
262,69

Top témák
-
Váltson négyesbe!
A T-Home és T-Mobile új Paletta szolgálta- táscsomagja összesen 4, 3 vezetékes és 1 mobiltelefonszolgál- tatást tartalmaz!

Profession állások
Vásárolj olcsóbban!
Sportcikkek vásárlása, árai