Hűségesküre köteleznék egész Szlovákiát
A hazafiasság védelmének jelszava alatt hűségesküre köteleznének minden állampolgárt Szlovákiában, a himnuszt pedig minden héten énekeltetnék az iskolákban. Szakértőnk szerint a Szlovák Nemzeti Párt nacionalistáinak egyik burkolt célja ezzel az, hogy a szlovákiai magyarokat megfossza a parlamenti képviselettől. Nemzetközi segítségre nem számíthatunk, az EU-nak már a nyelvtörvény ellen sem volt kifogása.
A nyelvtörvény után a szlovákiai magyarság számára újabb csapást jelenthet a hazafiasság megerősítését célul kitűző javaslat, amely szerdán a szlovák parlament elé került. A törvény ötletgazdája Ján Slota, az SNS elnöke, aki azt szeretné, hogy az ország iskoláiban reggelente mindenki elénekelje a szlovák himnuszt, és ha minden tanteremben kifüggesztenék az ország címerét, zászlaját, a himnusz szövegét és az alkotmány bevezetőjét. E mellett minden állampolgárnak hűséget kellene esküdnie a Szlovák Köztársaságnak. A szövegben az is szerepelne, hogy külön tiszteletet érdemelnek az ország alkotmányos szervei, az államfő, a parlament és a kormány.
Slota vérszemet kapott
Miután a szlovák kormány szerdán nem foglalt állást a törvény ügyében, nem zárom ki, hogy a szlovák parlament elfogadja a hazafiasság megerősítéséről szóló törvényt - nyilatkozta lapunk kérdésére Hamberger Judit Szlovákia-szakértő, a Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa. Az SNS a koalíció része, Robert Fico kormányfőnek érdekében állhat ugyan, hogy Slota akarata ne érvényesüljön minden esetben, de az SNS kéréseit szem előtt kell tartania, hiszen nem kizárt, hogy a választások után ugyanez a koalíciós felállás megismétlődik - véli a szakértő. Jól látható, hogy a nyelvtörvény elfogadása után az SNS vérszemet kapott, mivel az uniónak lényegében nem volt kifogása a kisebbségi nyelvhasználatot korlátozó aljas és ravasz törvény ellen - tette hozzá. A maga nemében és várható következményeiben ez is ugyanilyen törvény.
A törvény szerint
A nyelvtörvény célja, hogy félelmet keltsen a szlovákiai magyarokban, mely félelem meggátolja, hogy anyanyelvüket bátran és természetesen használják a különféle élethelyzetekben. A nyelvtörvény már "alkalmazás" nélkül is hat, anélkül, hogy büntetést kellene kiszabni. A ma napirendre kerülő hazafias törvény a félelemkeltésnél is tovább megy. A szlovákiai magyarok legfelsőbb szintű képviseletét akarja semmissé tenni egy olyan hűségeskü kötelezővé tételével, amelynek segítségével a szlovákiai magyar képviselők (és önkormányzati vezetők) büntethetőkké válnak a Magyarországgal való politikai kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás miatt - vázolja a helyzetet Hamberger Judit.
Az unió nem segít
A hazafiasság megerősítését kitűző törvényt, csakúgy mint korábban a nyelvtörvényt, a szlovák nacionalisták hosszú évek óta próbálják keresztülvinni. A hasonló tartalmú, a köztársaság védelméről szóló törvényt nem sikerült elfogadtatni, a mostani annak finomított változata, de a lényegi elemek megmaradtak - hívja fel a figyelmet a szakértő. A szlovák nacionalisták folyamatosan tágítgatják a határokat, céljuk, hogy olyan törvényes közpolitikai helyzetet hozzanak létre, amelyben a szlovákiai magyarság politikai és közigazgatási képviselete megakadályozható vagy legalább megfélemlíthető, és így korlátozható - tette hozzá. Az SNS félelme, hogy a magyar állam közjogi formában megpróbálja magához vonni a szlovákiai magyarokat olyan fórumokon keresztül, mint amilyen a KMKF (Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma). A nacionalisták szerint a szlovák parlamentben ülő magyar politikusok, mint Szlovákia állampolgárai, ilyen magyarországi politikai fórumoknak nem lehetnek a tagjai (mert a szlovák állam polgárai). A hazafiasság védelméről szóló jogszabálytervezet ezt közvetve és törvényi szinten akadályozná meg.
Az unió láthatólag már a nyelvtörvény lényegét sem értette meg, márpedig az SNS koalíciós partnere, a Smer olyan keretek és határok között fog mozogni, amit az Európai Szocialisták (PES) "megengednek" neki - véli Hamberger Judit. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a Smer nemrég teljes jogú tagja lett az Európai Szocialisták Pártjának, akik számára Fico pártja fontos és erőt növelő partner, különösen azért, mert az uniós frakció létszáma csökkenőben van - tette hozzá.
Slota Izraellel példálózik
A szlovák nemzet először itt élt a magyar állam sírjában, majd az Osztrák-Magyar Monarchiában, majd "csehszlovakista" bakancsok alatt, végül 40-50 évet a szovjet bakancsok alatt. Egyszerűen nem volt soha lehetőségünk, hogy kifejezzük, mekkora hazafiak vagyunk - érvelt Ján Slota a törvény szükségessége mellett. Az SNS elnöke szerint ezzel reagálni tudnának a dél-szlovákiai eseményekre, ahol a magyar himnuszt játsszák. A nemzeti vezető hangsúlyozta, a hűségeskü intézményét San Marinóban, Izraelben és az Egyesült Államokban is ismerik. "Talán rosszabbak vagyunk ezeknél az országoknál?" - tette fel a kérdést.
Az ellenzék nem ért egyet a tervezettel. A hazafiasság erősödését nem lehet törvényekkel kierőszakolni, azt a szívünkben kell érezni. Más módszereket kell keresni - mondta Pavol Hrušovský, a KDH frakcióvezetője. A javaslatot marketinghúzásnak tartja, amellyel a koalíció el akarja terelni a figyelmet a belső problémáiról.
Bárdos Gyula (MKP) szerint a megegyezés mögött az áll, hogy egyik koalíciós párt sem akar "kisebb szlováknak" mutatkozni a másiknál. Az együttműködés megszakítását jelentette volna, ha ez a törvénytervezet lekerül a napirendről, ezt egyelőre egyik koalíciós párt sem akarja, mivel folytatni szeretnék eddigi üzleteléseiket - mondta az Új Szónak nyilatkozva Bárdos.
Vladimír Mečiar szerint nem jelent problémát a Szlovák Nemzeti Párt által beterjesztett hazafias törvénytervezet, még ha tipikus, választások előtti törvénynek is tartja Slotáék javaslatát. A politikus a Markíza televízió Testre szabva című politikai vitaműsorában ugyanakkor elismerte, hogy a törvény bizonyos részei (zászlódísz és hűségeskü) ellentétesek lehetnek az alkotmánnyal. A himnusz kötelező éneklésével kapcsolatban a HZDS elnökének nem volt kifogása. "Senkinek nem árt, és egy olyan rituálé része, mely teljesen bevettnek számít más államokban."
Slota vérszemet kapott
A törvény szerint
- A himnuszt minden hét elején játszani kell az iskolákban
- Tanév kezdetén minden iskola tanulója évente felesküszik egyenként
vagy közösen
- A törvénytervezet nem tartalmaz szankciókat és nem határozza meg, hogy mi történik azzal, aki a törvényt megszegi, vagy nem esküszik fel

Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 00:55
EUR/HUF
261.94
CHF/HUF
181.99
USD/HUF
192.44
GBP/HUF
293.51
JPY/HUF
212,06

Legfrissebb a rovatból
Top témák

Profession állások
Symorp 3, 5" gps navigáció 1 év gari
Aktuális ár:11 500 FtBLAUPUNKT GPS hibás!
Aktuális ár:5 000 FtGPS iPNA 5" Navigátor Buetooth+Transzmitter
Aktuális ár:29 000 FtBlaupunkt Lucca Mp3 GPS Navigáció IGO8 szoftverrel
Aktuális ár:19 900 Ft