Nem rúghatják ki a hazafias törvényt megszegőket?
Nem bocsáthatja el azokat az iskolaigazgatókat a szlovák Állami Tanfelügyelet, akik a hazafias törvénnyel ellentétben hétfőnként nem játsszák le a himnuszt - nyilatkozta a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának alelnöke a Pravda napilapnak.
Jozef Turcány, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának alelnöke elmondta: az intézmények vezetőinek leváltásáról a fenntartók rendelkezhetnek, véleménye szerint az adott képviselőtestületen múlik majd az elbocsátás.
Március 2-án fogadta el a szlovák törvényhozás az azóta hazafias törvényként emlegetett szabályozást, mely szerint a tantermeket szlovák zászlóval, címerrel, valamint keretbe foglalva az alkotmány bevezetőjével és a himnusz szövegével kell ellátni. Emellett pedig minden hétfőn le kell játszani a himnuszt.
Ján Mikolaj oktatási miniszter azonban vasárnap bejelentette: megtorló intézkedést ugyan nem tartalmaz a törvény, az azt megsértő intézményvezetőt azonban kötelezően el kell bocsátani. Kifejtette: a tanfelügyelet végzi majd az ellenőrzést, mely első alkalommal figyelmeztet, másodszorra azonban már javaslatot tesz az adott igazgató munkaviszonyának megszüntetésére, mely felhívás "a fenntartóra nézve kötelező" - írja a Magyar Hírlap.

Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 04:03
EUR/HUF
283.62
CHF/HUF
216.67
USD/HUF
220.06
GBP/HUF
340.33
JPY/HUF
262,69

Top témák
-
Váltson négyesbe!
A T-Home és T-Mobile új Paletta szolgálta- táscsomagja összesen 4, 3 vezetékes és 1 mobiltelefonszolgál- tatást tartalmaz!

Profession állások
Külföldi utazások
Vásárolj olcsóbban!