Egyre több tűz, egyre több áldozat Oroszországban
Huszonötre emelkedett az Oroszországban pusztító erdőtüzek áldozatainak száma - jelentette be a rendkívüli helyzetek minisztériuma pénteken.
Ajánlott weboldalak
Vlagyimir Putyin kormányfő bejelentette, hogy az áldozatok családja egy-egymillió rubeles támogatásban részesül. A politikus erről a Moszkvától 475 kilométerre keletre fekvő Nyizsnyij Novgorod környékén található Verhnyaja Vereja faluban beszélt, ahol csütörtökön mind a 340 ház húsz perc alatt a lángok martalékává vált. Putyin megígérte, hogy télre felépítik a falut, a szövetségi költségvetésből háztartásonként átlagosan 3 millió rubelt fordítanak az épületek és az infrastruktúra helyreállítására.
Dmitrij Medvegyev elnök utasította a védelmi minisztériumot, hogy minden rendelkezésére álló eszközt vessen be a tüzek megfékezésének érdekében.
A rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint 866 négyzetkilométeren - Berlin nagyságú területen - ég az erdő és a tőzeg Oroszországban, s több mint kétezer ember vált hajléktalanná.Szergej Sojgu tárcavezető elmondta, hogy több mint 1100 ház vált a lángok martalékává az ország középső részén. A mentési műveletekben 238 ezer ember vesz részt.
A széllökések felerősödése, valamint a várt esők elmaradása miatt a helyzet napról napra romlik a rekordhőségtől szenvedő területeken. Pénteken nyugat felől hidegfront vonult át a középső országrész felett, ám nem váltotta be a meteorológusok várakozásait, megerősítette viszont a katasztrófavédelem legsúlyosabb aggodalmait. A hőmérséklet mindössze öt Celsius-fokkal csökkent, ami a legóvatosabb előrejelzéseknek felelt meg. A szél miatt olyan helyeken is tűzfészkek keletkeztek, ahol a hatóságok tűzvédelmi sávokat alakítottak ki: a lángok a felerősödött széllökések révén „átugrották" e sávokat. Csak Moszkva környékén harminc újabb tűzfészek keletkezett egy nap leforgása alatt.
Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
