Tények és vélemények.
Figyelünk a különbségre.

2010. március 19., péntek, József, Bánk Bejelentkezés   Regisztráció   Hírlevél
Klikkeljen a hirdetésre!

Munka nélkül, de biztosítva

Szinte minden szakmában kötnek már munkanélküliségi biztosítást: eleinte leginkább a közszolgák féltették az állásukat, mára már egyre többen érdeklődnek a versenyszférából – a pénzügyi, a kereskedelmi és a gyártási területről is. Az elbírálás alaposabb lett, ám senkit nem utasítanak el csak azért, mert válság által sújtott szektorban dolgozik.
„Karácsonykor kissé elfelejtették az emberek a válságot, így kisebb volt az érdeklődés a munkanélküliségi biztosítás iránt is, mint a korábbi hónapokban. Ám január első munkanapjain ismét ugyanannyian kezdeményezték a biztosítás megkötését, mint az ünnepek előtti napokban” – mondta a FigyelőNetnek Rácz István, a Biztosítás.hu alkuszcég (amely a jövedelemkiesési biztosítást értékesíti) ügyvezetője.

el kell olvasni alaposan a szerződési feltételeket

Érdemes alaposan elolvasni a nem is olyan rövid szerződési feltételeket, hogy pontosan tudjuk, mely esetekben fizet, illetve nem fizet a biztosító. Nem fizet például, ha a munkáltató „a biztosított képességei, alkalmatlansága, a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása, vagy kötelességmulasztása miatt” mond föl.




A tavaly májusban indult szolgáltatást eddig nyolcezren kötötték meg, az idei évre 30-50 ezres növekedésre számítanak a szakemberek.

Támogatást kérnének az államtól

Korábban azt tervezte az ACE European Group, hogy megszigorítja a szerződési feltételeket. A FigyelőNetnek néhány hete azt nyilatkozta az alkuszcég vezetője, hogy a jövőben a veszélyeztetett szektorok dolgozóival valószínűleg nem kötnek szerződést. A londoni székhelyű biztosító most viszont épp azt tervezi, hogy olyan emberek számára is lehetővé teszi szerződés megkötését, akik eddig valamilyen ok miatt kiestek a biztosíthatók köréből.

Rácz István azt még nem közölte, hogy pontosan milyen elemekkel bővítik a jövedelemkiesési biztosítást, de céljuk, hogy minél többen kössenek szerződést. Az ügyvezető abban is bízik, hogy a termékük rövidesen felkerül az adókedvezményt élvező biztosítási termékek közé.

Az FN-nek az eddig bekövetkezett károkról azt is sikerült megtudnia, hogy már egyre több olyan bejelentés érkezik, amelyeknél az ügyfelek a recesszióval indokolják az elbocsátásukat. Az ügyvezető az üzleti titokra hivatkozott, ezért nem árulhatott el konkrét számokat, de annyit elmondott: a kárbejelentések és -kifizetések már mindennaposak.



Szigorodott az elbírálás

A biztosító december közepétől szigorúbban ellenőrzi azokat a leendő ügyfeleket, akiknek a munkahelye a veszélyeztetett szektorokban működik. „A tizenöt napos elbírálási időszak alatt a biztosító a sajtóhíreket, a csoportos leépítéseket, a csődjelentéseket, illetve az adott cég piaci helyzetét is megvizsgálja. Ha az adott vállalatnál a létszámleépítést már bejelentették, akkor a biztosító sajnos már nem tudja megkötni a szerződést” – mondta Rácz István.

Kapcsolódó weboldalak

Az ügyvezető – az előregondolkodás szükségességét kiemelve – egy példát említett: tűzkár elleni lakásbiztosítást sem köthetünk akkor, amikor már ég a házunk. Éppen ezért arra biztatja az embereket, hogy törődjenek a jövőjükkel, mindenképpen gondolkozzanak előre, és tegyék életük részévé a munkájukra kötött biztosítást. A biztosítási alapelvek miatt a felmondási idő alatt, vagy a bejelentett csoportos leépítés esetén már nincs lehetőségük megkötni a biztosítást. Ám azok a dolgozók, akik a létszámleépítést követően bent maradtak a cégnél, már szerződhetnek.

Európában egyedülálló

Az alkuszcég vezetője elmondta, hogy Európában kizárólag Magyarországon létezik ez a „szabad felhasználású” jövedelemkiesési biztosítás. Lengyelországban és Németországban van ugyan hasonló, ám az előbbinél azt csak a közüzemi számlák és a hitelek fizetésére lehet fordítani, az utóbbiban pedig limitált a havonta felvehető összeg.

120 ezer forint a segélyen felül

Az állásvesztés esetén választható havi járandóság nem lehet több 120 ezer forintnál, de a biztosított korábbi fizetésének 80 százalékánál sem. Minél magasabb a biztosított iskolai végzettsége, annál kevesebb havi díjat kell fizetnie, de az is számít, hogy keleten vagy nyugaton él-e a dolgozó.

Például egy fővárosi, 200 ezer forintot kereső diplomás munkavállalónak havi 2500 forintot kell fizetnie. Egy nyíregyházi szakmunkásnak viszont ugyanekkora bér esetén 5000 forint a havidíj. Munkanélküliség esetén viszont mindketten havi 120 ezret kapnak 9 hónapon keresztül. A biztosítási összeg az állami munkanélküli segélyen felül érkezik.



Startlap Iwiw Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!

Tőzsde Deviza

Frissült Ma 07:37
 
EUR/HUF
261.98
 
CHF/HUF
181.87
 
USD/HUF
192.51
 
GBP/HUF
292.66
 
JPY/HUF
212,06
Hirdetés
Hirdetés