Nem csak sztrájkra jó egy szakszervezet
A szolgáltatók gyakrabban sztrájkolnak
Jellemzően azokon a területeken van sztrájk, ahol hagyományosan magasabb a szervezettség, erősebbek a szakszervezetek és sikeresen átvészelték a gazdasági
A sztrájktörvény
A dolgozókat a gazdasági és szociális érdekeik biztosítására megilleti a sztrájk joga - áll a törvényben. A részvétel önkéntes, és a benne részt vevő dolgozókkal szemben a sztrájk befejezését nem kényszerítheti a cég vezetősége tehát együtt kell működniük. A sztrájk- törvény szerint annál a munkáltatónál, amely a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végez – így különösen a tömeg- közlekedés és a távközlés terén, továbbá az áram-, a víz-, a gáz- és egyéb ener- giaszolgáltatónál –, csak úgy gyakorolható a sztrájk, hogy az a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja. Ennek a biztosítása megállapodás kérdése, ha ez nem születik meg, akkor a gyakorlatban a sztrájkot szervező dönt abban a kérdésben, hogy milyen szintű szolgáltatást biztosít. Figyelembe kell vennie a munkáltatóval való együttműködési kötelezett- séget, a személy- és vagyonvédelmet, az élet és a testi épség védelmét.
Magyarországon a kulcságazatok ma már a szolgáltatások, de kétségtelen, hogy a munkaerőpiac állapota – különösen vidéken – és a munkáltatók magatartása is szerepet játszik abban, hogy a többé-kevésbé zártan működő termelő vállalatoknál kevésbé jellemző a sztrájk. A médiából átjön, hogy az emberek a sztrájkot „végső eszköznek” tartják, amelyet csak akkor szabad alkalmazni, ha már tényleg nincs más megoldás. Ez azzal az 50 évvel függ össze, amikor nem volt legális sztrájk Magyarországon, az első sztrájktörvényünk is 1989-es – tette hozzá a kutató.
Szervezett védelem
A munka törvénykönyve szerint szakszervezetnek minősül minden olyan szervezet, amelyet a munkavállalók hoznak létre azzal az elsődleges céllal, hogy a munkavállalók munkaviszonnyal kapcsolatos érdekeit megvédjék, érvényesülésüket előmozdítsák. Szakszervezet létrehozásának számtalan feltétele van: kell legalább tíz tag, saját alapszabály, megválasztott tisztségviselők, székhely, munkavállalói érdekképviselet és érdekvédelem, mint elsődleges szervezeti cél, és bírósági nyilvántartásba vétel. A saját adószám, a KSH-szám, a bankszámla, az APEH-számítógépes kapcsolat és az évenkénti adóbevallás is kötelező.

Tanácstalan utasok nézték a menetrendet hétfőn a Keletiben. A vonatok a VDSZSZ sztrájkja miatt nem jártak (kép: MTI)
Nem biztos azonban, hogy a helyes út egy kicsi, vagyontalan és csekély érdekérvényesítő képességű szervezet megalakítása. Néha érdemesebb egy már meglévőhöz csatlakozni a szervezkedő munkásoknak, és annak a tagszervezeteként, munkahelyi (alap)szervezeteként működniük.
Kapcsolódó weboldalak
legyen ön is fn tudósító!
A szakszervezetet egyebek között a munkahelyen is gyakorolható számos alapvető jog illeti meg. A tagság munkahelyi létszáma alapján munkaidő-kedvezmény illeti meg a szakszervezetet, amelyet feloszthat tisztségviselői között. Ennek egy része, vagy akár egésze, alkalmat ad arra, hogy a választott tisztségviselő a munkaideje egy részében (ritkábban akár egészében) a fizetése folyósítása mellett érdekvédelmi munkát végezhessen. A munkaidő-kedvezmény legfeljebb felét a munkáltató köteles pénzben megváltani, ám ez a bevétel kizárólag érdekvédelmi feladatokra fordítható.
Tőzsde Deviza

Top témák

Profession állások
2, 5mm mini jack 4 pin GPS és kamerához AV 2. 5mm
Aktuális ár:1 250 Ft5" Apple design GPS 4 Gb Magyar menü ingyen posta
Aktuális ár:1 FtGPS LG LN 550 javitandó vagy alkatrésznek
Aktuális ár:4 990 FtUJ ! ! ! R- 123 tapegyseg
Aktuális ár:1 500 Ft
