Tények és vélemények.
Figyelünk a különbségre.

2010. március 15., hétfő, Kristóf Bejelentkezés   Regisztráció   Hírlevél

400 ezer állás üres marad?

Valamennyi gazdasági ágazatot érintő krónikus hiány alakulhat ki információs és kommunikációs technológiai szakemberekből (IKT) néhány éven belül az Európai Unió munkaerőpiacán.
A tagállamok és az IKT-szektor összefogásával ösztönözni kell a korszerű képzési programokat, és általában a digitális készségek és az informatikai műveltség fejlesztését már az iskolapadban. Egyebek közt erre hívta fel a figyelmet az az Európai Parlamentben február 3-án tartott kerekasztal-beszélgetés, amelynek Herczog Edit szocialista képviselő volt a moderátora.

A március első hetében rendezik meg az első "E-készségek Európai Hetét". Ez elé időzítette az eszmecserét az Európai Bizottság, az európai IKT-iparág érdekképviseleti szervezete, a DIGITALEUROPE és az oktatási minisztériumokat tömörítő Európai Iskolahálózat.

A résztvevők mind egyetértettek abban, hogy digitális tudás nélkül napjainkban elképzelhetetlen a versenyképes munkavállaló. Ugyanakkor a vitán elhangzott, hogy egyre kevesebb fiatal végez felsőfokú tanulmányokat technológiai és műszaki területen Európában, és közöttük is egyre csökken a nők aránya. Mindez hosszú távon az európai humán tőke leértékelődéséhez vezethet.

Le vagyunk maradva

Előrejelzések szerint az uniós tagállamokban már 2015-ben csaknem 400 ezer betöltetlen állás lesz az IKT-szektorban.

"A digitális technológiák szélsebesen fejlődnek, ezért különösen fontos, hogy a kis- és közepes vállalkozásokat is segítsük abban, hogy lépést tarthassanak a fejlődéssel" – mondta Herczog Edit a brüsszeli kerekasztal-beszélgetésen.

A rendezvénysorozat egyik európai nagykövetének felkért politikus emlékeztetett arra, hogy európai összehasonlításban a magyarországi vállalkozók még jócskán le vannak maradva a rendelkezésre álló IKT-technológiák alkalmazásában és a web-alapú szolgáltatások nyújtásában, noha ma már világos, hogy a digitalizáció a fenntartható növekedés motorja.

Az "E-készségek Európai Hete" keretében szervezett továbbképzések, iskolalátogatások, vetélkedők bemutatják a digitális készségek fontosságát a mai társadalomban és a kínálkozó karrierlehetőségeket. A kampány célja, hogy minél több fiatalt ösztönözzön az IKT területén való továbbtanulásra és munkavállalásra.
Startlap Iwiw Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!

Tőzsde Deviza

Frissült Ma 13:40
 
EUR/HUF
265.07
 
CHF/HUF
182.42
 
USD/HUF
193.32
 
GBP/HUF
290.91
 
JPY/HUF
214,03
Hirdetés
Hirdetés