Megtalálták Nápoly ókori kikötőjét

Nápoly egyik legforgalmasabb tere alatt 13 méterrel olasz régészek ráleltek az ókori kikötőre. A felfedezés még az antik emlékekben bővelkedő Itáliában is nagy publicitást kapott.

National Geographic Online

2004. január 20. 17:24

Startlap Facebook Iwiw Twitter Cikk nyomtatása Cikk küldése

Nápolyi történet

Kevesen tudják, hogy a híres dél-olaszországi város etnikailag nem „itáliai" eredetű település, hanem görög kivándorlók, gyarmatosítók hozták létre háromezer évvel ezelőtt. Az első itáliai gyarmatvárost, Cumaet időszámításunk előtt 1000 körül alapították a hellének.
Nápoly első lakói Rhodosz szigetéről származó görög telepesek voltak. Ezután a Kisázsiából elhajózó föníciaiak, majd athéni görögök érkeztek ide. Végül ez utóbbiak alapították meg az Új Várost, görögül Neapolist. Ebből származik a település mai olasz neve: Napoli.
Nápoly hamarosan a görög kultúra egyik központja lett Itáliában. A rómaiak, akik sokra tartották a görögöket, a fokozatos hódítás nyomán egyre több kulturális vívmányt vettek át elődeiktől. Ebben nagy szerepet játszhatott Dél-Itália, így Nápoly görög lakossága is.
A római birodalom bukása után Nápolyt a germán gótok özönlötték el. Őket számos más germán törzs követte, a bizánciak is próbálkoztak errefelé hódítással, később pedig az északról idemerészkedő normannok vetették meg a lábukat.
A német uralkodócsalád, a Hohenstaufok következtek az 1100-as évektől 1266-ig, majd I. Károly, az Anjou uralkodó egyesítette a XIII. században a nápolyi és a szicíliai királyságot. A francia eredetű Anjoukat a spanyolországi Aragón-dinasztia váltotta fel. Az aragóniaiak után maga Spanyolország következett: 1503-ban bekebelezte Szicíliát és Nápolyt. Ekkor alkirályok kormányoztak itt, majd 1734-től a spanyol Bourbonok visszaállították a város fővárosi rangját.
Napóleon hódításai idején változatosan alakult a királyság története, többek között Murat marsall kormányozta a területet. Ő 1814-ben még elárulta a Napóleont, akinek első bukásakor így megtarthatta a királyi címet, de Elbáról való visszatérésekor megint a császár mellé állt, sőt Olaszország egységét is meghirdette. Waterloo, illetve saját, tolentinói veresége viszont már a bukásához vezetett 1815-ben.
A Bourbonok ezután megint visszatértek, és 1860-ig kormányozták a Nápolyi Királyságot, amelyet Garibaldi döntött meg az olasz egyesítés idején. Miután Garibaldiék bevonultak Nápolyba, a város és a környező tartomány katonai kormányzója a magyar Türr István lett. Az egységes olasz államnak előbb Firenze, majd Róma lett a székhelye, Nápoly politikai jelentősége pedig azóta sokat csökkent.

Az ókori kikötő maradványaira a nápolyi metró építésekor találtak rá a régészek, az olasz nagyváros központjában, nem messze a Castel Nuovótól (más néven: Maschio Angioino, vagyis Anjou-vár), amely neve ellenére egyáltalán nem új erődítmény, hanem a XIII. századra nyúlik vissza a története, mégis fiatalnak számít azokhoz a leletekhez képest, amelyek most bukkantak elő a dél-itáliai nagyvárosban.

A kikötő a második században volt használatos, és jelenleg Nápoly egyik legforgalmasabb tere alatt fekszik, 13 méterrel a föld alatt. A kutatóknak nem volt nehéz bebizonyítaniuk, hogy egy ókori kikötőre bukkantak rá: egy tíz méter hosszú hajót találtak, továbbá egy móló fából készült részeit is felfedezték. Több száz más tárgyat, például amforákat, kerámiákat is összegyűjtöttek az ásatást irányító szakemberek. Ezek nagy része igen jó állapotban maradt fenn napjainkig. Alighanem a vízbe hullottak annak idején, amikor még ki- és berakodták az árukat ezen a helyen.

A leletekből következtetni lehet az akkori város lakosságának életmódjára, mindennapjaira, arra, hogy milyen eszközöket használtak, illetve milyen árukat hoztak ide, milyen tárgyakat szállítottak el innen – magyarázta Daniela Giampaola, az ásatást vezető régész. A kerámiák elemzése kapcsán kiderült például, hogy a Földközi-tenger medencéjének legkülönbözőbb pontjairól érkeztek Nápolyba szállítmányok a második század táján.

A most megtalált leletek közé tartoznak pénzérmék, bontatlan üvegpalackok, amforák, cipőtalpak, amelyek talán a tengerészek elhasználódott és vízbe dobott lábbelijének maradványai. Találtak persze tűket (talán hálók varrásához kellettek), horgokat, kőhorgonyokat, régi lámpákat, amelyek valószínűleg arra szolgáltak, hogy a hajókhoz csalogassák a halakat.

Nápoly régi kikötője a negyedik századra tűnt el: akkorra a homok már teljesen beborította a partszakaszt, majd iszap került rá. Ez az iszap őrizte meg kiváló állapotban azt a hajót, amely a légmentes környezetnek köszönhetően máig fennmaradt. Alighanem vihar süllyesztette el, majd az iszapba ágyazódott. Kiemeléséhez szakértők szerint hat hónapos munkára lesz szükség.

A jövő hónapban a régészek folytatják az ásatásokat (követve a metróépítés ütemét), akkor várhatóan mélyebbre is ásnak, további leletek reményében. A nápolyi földalatti építése egyébként is számos relikviát hozott már felszínre: találtak már olyan épületet a római birodalom idejéből, és egy XII. századi szökőkútra is rábukkantak a kivitelezés során.