A Williams megtörte az egységfrontot
A jelenlegi csapatok közül a Williams az első, amely leadta nevezését a 2010-es Forma-1-es idényre. Mosley hajlik a kompromisszumra, péntek a jelentkezési határidő.
A jövő évi szabályok tekintetében teljes a bizonytalanság, a Williams nem vár ki tovább, a csapat leadta nevezését a következő bajnoki szezonra. A csapatok idáig egységes kiállással követelték a költségplafon eltörlését, a Williams azonban elsőként beállt a sorba.
Ki lesz a következő?
"A FOTA (a csapatok szervezete) egysége kiemelten fontos a Williams számára is. A FOTA többi tagjával közösen írtunk levelet az FIA-nak, amelyben a 2010-es szabályokkal kapcsolatos kompromisszum megkötését szorgalmaztuk" - nyilatkozta a csapat ügyvezetője, Adam Parr, hozzátéve, hogy a FOTA eddig is sokat elért már a közös fellépéssel.
"Emellett azonban a Williamsnek érvényes szerződése van a FOM-mal (Bernie Ecclestone cége) és az FIA-val, amely kiköti a részvételünket 2008 és 2012 között. Az ezért járó pénzt meg is kaptuk, így erkölcsileg és jogilag is kötelességünknek érezzük, hogy részesei legyünk az F1 jövőjének, ahogy az elmúlt 30 évben a múltjának is részesei voltunk."
A két új csapat mellett eddig a Williams nevezett csak a jelenlegi résztvevők közül. A Toyota, a Ferrari, a Renault és a Red Bull két csapata már jelezte, hogy a költségplafon meghagyása esetén nem indul 2010-ben, míg a McLaren, a BMW kivár, a Brawn és a Force India pedig hamarosan követheti a grove-i alakulat példáját.
Csúszhat a költségplafon
Az FIA elnöke, Max Mosley eközben hajlik már az engedményekre, de úgy gondolja, hogy egy-két gyártó mindenképpen távozni fog a Forma-1-ből: „Lehetne egy (60 millió dollárnál) magasabb összeg jövőre, és a teljes korlát csak 2011-ben következne. Ez is egy lehetőség" - mondta az angol Monacóban.
„Azt hiszem, egy vagy két gyártó kiszállhat, de ennek nem lesz köze a mostani vitához. A (válság miatt) nehéz helyzetben lévő cégek valószínűleg nem kívánnak hatalmas összegeket a Forma-1-be ölni" - tette hozzá.
Mosley valószínűleg a Toyotára és a Renault-ra célzott, ugyanis a japán cég tavaly történelmi veszteséget könyvelhetett el, a francia gyártó pedig évek óta lebegteti az F1-es részvételt, csak fél szívvel költ a sportra, így az év végén távozó főszponzor, az ING kivonulása végképp eldöntheti a kérdést.
A jelentkezési határidő 29-e, azaz péntek, a jövő évi nevezési listát pedig június 12-én hozza nyilvánosságra az FIA.
Ki lesz a következő?
"A FOTA (a csapatok szervezete) egysége kiemelten fontos a Williams számára is. A FOTA többi tagjával közösen írtunk levelet az FIA-nak, amelyben a 2010-es szabályokkal kapcsolatos kompromisszum megkötését szorgalmaztuk" - nyilatkozta a csapat ügyvezetője, Adam Parr, hozzátéve, hogy a FOTA eddig is sokat elért már a közös fellépéssel.
"Emellett azonban a Williamsnek érvényes szerződése van a FOM-mal (Bernie Ecclestone cége) és az FIA-val, amely kiköti a részvételünket 2008 és 2012 között. Az ezért járó pénzt meg is kaptuk, így erkölcsileg és jogilag is kötelességünknek érezzük, hogy részesei legyünk az F1 jövőjének, ahogy az elmúlt 30 évben a múltjának is részesei voltunk."
A két új csapat mellett eddig a Williams nevezett csak a jelenlegi résztvevők közül. A Toyota, a Ferrari, a Renault és a Red Bull két csapata már jelezte, hogy a költségplafon meghagyása esetén nem indul 2010-ben, míg a McLaren, a BMW kivár, a Brawn és a Force India pedig hamarosan követheti a grove-i alakulat példáját.
Csúszhat a költségplafon
Az FIA elnöke, Max Mosley eközben hajlik már az engedményekre, de úgy gondolja, hogy egy-két gyártó mindenképpen távozni fog a Forma-1-ből: „Lehetne egy (60 millió dollárnál) magasabb összeg jövőre, és a teljes korlát csak 2011-ben következne. Ez is egy lehetőség" - mondta az angol Monacóban.
Mosley valószínűleg a Toyotára és a Renault-ra célzott, ugyanis a japán cég tavaly történelmi veszteséget könyvelhetett el, a francia gyártó pedig évek óta lebegteti az F1-es részvételt, csak fél szívvel költ a sportra, így az év végén távozó főszponzor, az ING kivonulása végképp eldöntheti a kérdést.
A jelentkezési határidő 29-e, azaz péntek, a jövő évi nevezési listát pedig június 12-én hozza nyilvánosságra az FIA.
Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 04:22
EUR/HUF
283.62
CHF/HUF
216.62
USD/HUF
220.11
GBP/HUF
340.27
JPY/HUF
262,69

Top témák
-
Váltson négyesbe!
A T-Home és T-Mobile új Paletta szolgálta- táscsomagja összesen 4, 3 vezetékes és 1 mobiltelefonszolgál- tatást tartalmaz!

Profession állások
Vásárolj olcsóbban!
kirakat.hu
