Tények és vélemények.
Figyelünk a különbségre.

2010. szeptember 9., csütörtök, Ádám Bejelentkezés   Regisztráció   Hírlevél
Klikkeljen a hirdetésre!

Az MSZP is betiltaná a nyilvános helyen való dohányzást

Az MSZP is támogatja a nyilvános helyen való dohányzás teljes tilalmát, sőt a párt a játszótereken, a vidámparkokban és az állatkertekben is betiltaná a füstölést – közölte a párt frakcióvezető-helyettese.
FigyelőNet, MTI
2007. június 6. 12:00
Magyarország egyik legsúlyosabb egészségügyi problémája a dohányzás okozta megbetegedésekből adódik, szükséges az SZDSZ-es miniszter dohányzás elleni javaslata, amivel az MSZP is egyetért – mondta Mesterházi Attila, aki hozzátette, hogy indokolt lenne egy társadalmi párbeszéd kezdeményezése az ügyben.

Mesterházi Attila felvetette: javasolni fogja a szaktárca vezetőinek, hogy a nyilvános zárt helyekre kiterjesztett teljes dohányzást betiltó javaslatot egészítsék ki azzal, hogy a gyermekek által gyakran látogatott nyílt területeken – állatkert, vidámpark, játszóterek – is korlátozzák a füstölést.

Az egészségügyi miniszter a múlt héten jelentette be, hogy a kormány betiltja a dohányzást nyilvános zárt helyeken.
Startlap Iwiw Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
Hirdetés
Hirdetés