Tények és vélemények.
Figyelünk a különbségre.

2010. március 15., hétfő, Kristóf Bejelentkezés   Regisztráció   Hírlevél

Gyors megállapodást szeretne az MSZP

Az MSZP minél gyorsabban megállapodna a miniszterelnök-jelöltről - mondta Simon Gábor, az MSZP országos választmányának elnöke szerda reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
„Igyekszünk minél gyorsabban megállapodni. A közjogi határidő meg van szabva, hogy mikor kell a konstruktív bizalmatlansági indítványt benyújtani. A szándékaink szerint a héten meg szeretnénk állapodni, de mindenképpen a közjogi határidőn belül" - hangsúlyozta Simon Gábor a Nap-kelte műsorában. A politikus hozzátette: a megállapodás azonban nem lehet ultimátum, és nem diktátum.
Az országnak ma az az érdeke, hogy legyen a parlament széles támogatását élvező miniszterelnöke.

A politikának mindent meg kell tennie, hogy a következő hónapokban talpon maradjon az ország, ehhez kell a parlamentben érdemi többséget találni - tette hozzá. Arra a felvetésre, igaz-e, hogy az elnökség és a frakció egésze nem áll Surányi György mögött, a választmányi elnök kiemelte: „nem volt ilyen kiszorítás, nem szemezgettünk". Mint mondta, „érdeklődéssel hallja" azokat az értesüléseket, miszerint a frakció egésze nem állna Surányi György mögött. „A tárgyalásokon a nevek kerültek szóba és az a feladat, amit meg kell oldani" - hangsúlyozta a választmányi elnök.
A jelöltekkel Gyurcsány Ferenc pártelnök konzultált, az MSZP elnöksége összességében nem - fűzte hozzá.

Arra a kérdésre, hogy lehet-e egy negyedik jelölt is a miniszterelnöki posztra, Simon Gábor azt mondta: egyelőre a felvetett háromról kell konzultálni. A felvetésre, hogy mennyire szólna bele Gyurcsány Ferenc vagy az MSZP az új miniszterelnök munkájába, a politikus azt mondta: „ha egy miniszterelnököt megválasztanak, akkor neki önálló cselekvési kompetenciája van", ugyanakkor ez mégiscsak egy pártok és frakciók által támogatott kormány és miniszterelnök lesz.
Startlap Iwiw Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!

Tőzsde Deviza

Frissült Ma 19:31
 
EUR/HUF
264.92
 
CHF/HUF
182.31
 
USD/HUF
193.82
 
GBP/HUF
291.51
 
JPY/HUF
214,03
Hirdetés
Hirdetés