Páva Zsolt nem érti a pécsi busztranzakciókat
Páva Zsolt, Pécs polgármestere érthetetlennek nevezte a Pécs helyi járatú buszközlekedését biztosító Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. buszainak eladását.
"Semmi okát nem látom annak, hogy ezt miért kellett meglépni, mi szükség volt erre" - reagált a fideszes politikus a járműpark értékesítéséről. Ő és Nagy Csaba alpolgármester a tranzakció haladéktalan vizsgálatára utasította Varga Pétert, a PK Zrt.-ben részesedéssel bíró Pécs Holding Zrt. vezérigazgatóját. E kérdéssel jövő hétfőn rendkívüli felügyelőbizottsági ülés foglalkozik, eredmény néhány napon belül várható, melyről tájékoztatják a közvéleményt.

"Talán most már a szocialisták is belátják, hogy érdemes és indokolt átvilágításokba kezdeni minden önkormányzati érintettségű testületnél, hivatalnál, cégnél. Szomorú, de a mostani eset is bizonyítja, sok tekintetben nincsenek rendben a dolgok" - jegyezte meg.
A Pécs Holding Zrt. vezérigazgatója, Varga Péter korábban elmondta: A Pécs Holding Zrt. 51 és a Mecsekbusz Kft. 49 százalékos tulajdonában lévő PK Zrt. 2,2 milliárd forintért adta el 150 buszból álló járműparkját a közelmúltban a PK Zrt. és egy LL Bus Kft. által létrehozott PK Busrent Kft.-nek. A buszok egy része könyv szerinti értéken, másik része nullára leírva, 500 ezer - 600 ezer forint közötti összegekért cserélt gazdát.
A PK Zrt. a buszokat egyenként havi 1,2 millió forintért bérli a PK Busrent Kft.-től, amely 10 év alatt fizeti ki a járművek vételárát. Ezzel a PK Zrt. biztosítani tudja a helyi járatú buszközlekedés fenntartását a Dunántúl legnagyobb városában.
Az ügyet kivizsgálják, tulajdonosként egyeztetést kértek a Mecsekbusz Kft-től. Varga Péter, utalt arra, hogy a PK Zrt. kisebbségi, de a menedzsmentjogokat gyakorló tulajdonosa nem értesítette a lépésről a Pécs Holdingot és az önkormányzatot. A vezérigazgató egyelőre nem tudja, mi volt az ügylet célja, értelme, de úgy véli, az eljárás ellentétes a PK Zrt. alapító okiratával és a szindikátusi szerződéssel, ilyen volumenű értékesítéshez közgyűlési jóváhagyásra lett volna szükség.

Fotó: MTI
A Pécs Holding Zrt. vezérigazgatója, Varga Péter korábban elmondta: A Pécs Holding Zrt. 51 és a Mecsekbusz Kft. 49 százalékos tulajdonában lévő PK Zrt. 2,2 milliárd forintért adta el 150 buszból álló járműparkját a közelmúltban a PK Zrt. és egy LL Bus Kft. által létrehozott PK Busrent Kft.-nek. A buszok egy része könyv szerinti értéken, másik része nullára leírva, 500 ezer - 600 ezer forint közötti összegekért cserélt gazdát.
Kapcsolódó weboldalak
Az ügyet kivizsgálják, tulajdonosként egyeztetést kértek a Mecsekbusz Kft-től. Varga Péter, utalt arra, hogy a PK Zrt. kisebbségi, de a menedzsmentjogokat gyakorló tulajdonosa nem értesítette a lépésről a Pécs Holdingot és az önkormányzatot. A vezérigazgató egyelőre nem tudja, mi volt az ügylet célja, értelme, de úgy véli, az eljárás ellentétes a PK Zrt. alapító okiratával és a szindikátusi szerződéssel, ilyen volumenű értékesítéshez közgyűlési jóváhagyásra lett volna szükség.
Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 12:41
EUR/HUF
262.57
CHF/HUF
183.02
USD/HUF
193.55
GBP/HUF
293.37
JPY/HUF
213,84

Top témák

Profession állások
MAXON PM 100- HOZ ÚJ MIKROFON ELADÓ!
Aktuális ár:12 000 FtCobra pmr rádió MT- 200C
Aktuális ár:12 500 FtUJ ! ! ! R- 111 tapegyseg + kabelek
Aktuális ár:5 000 FtWayteq x820
Aktuális ár:10 000 Ft