A csőd szélén Pécs?
Pécsett az eddigi gazdasági átvilágítások azt mutatják, hogy évente 2-2,5 milliárd forint folyt el feleslegesen; az elmúlt évek rossz gazdálkodásának következtében mára minden egyes pécsi polgárt több mint kétszázezer forint adósság terhel - jelentette ki a város polgármestere kedden sajtótájékoztatón.
2009. augusztus 25. 16:25
Kapcsolódó cikkek
Minden átvilágítanak
Páva Zsolt hangsúlyozta, hogy a most esedékes teljes átvilágítás kiterjed a városi cégekre, az önkormányzat intézményeire és magára a polgármesteri hivatalra, vagyis a város gazdálkodására és a működés hatékonyságára is.
Mint mondta, a pécsi vagyonkezelő cég, a Pécs Holding Zrt. működését is vizsgálják, amellyel kapcsolatban már most látható, hogy jelenlegi formájában nem tartható fenn.
A társaság vezérigazgatójától a nemrégiben kirobbant buszeladási botrány miatt rendkívüli felmondással vált meg a város július közepén. A posztra kiírt pályázat a napokban zárulhat le. Az átvilágítások kapcsán a Páva Zsolt által felkért igazságügyi könyvszakértő, Szebellédi István a sajtótájékoztatón azt mondta: összegezték azokat a veszélyeket, amelyek kikerülése szükséges a pécsi önkormányzat működőképességének megőrzése érdekében.
Nem megy így tovább
Kapcsolódó weboldalak
A városra háruló hiányzó EKF-összeg jelen pillanatban meghaladja az egymilliárd forintot - mondta Szebellédi István. Hozzátette: ennek ellenére nem aggódik a kulcsprojektek megvalósulása miatt, de nem tartja kizártnak, hogy a kivitelezések során tartalmi változásokra is szükség lehet.
Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 11:07
EUR/HUF
265.67
CHF/HUF
182.33
USD/HUF
192.93
GBP/HUF
293.14
JPY/HUF
214,03

Top témák

Profession állások
GARMIN Nüvi 750 NAVIGÁCIÓ! ! ! CSERE IS ! ! ! ! !
Aktuális ár:29 990 FtAIRIS T610 PDA GPS - jó áron - VIGYÉTEK! ! !
Aktuális ár:16 500 FtGPS NAVIGÁCIÓ 5" - OS KIJELZŐ IGO8 - AL +A/V +BLUE.
Aktuális ár:37 990 FtNokia GPS modul
Aktuális ár:6 500 Ft