Kertész Imre: antiszemita a közbeszéd
Magyarországon az elmúlt tíz évben folyamatosan rosszabbodott a helyzet. A szélsőjobboldal és az antiszemiták uralkodnak - jelentette Kertész Imre a Die Weltnek.
A német konzervatív napilap abból az alkalomból kérdezte az irodalmi Nobel-díjas magyar írót, hogy november 9-én, a berlini fal leomlásának 20. évfordulóján tölti be 80. életévét. Arról faggatták, hogy berlininek vagy budapestinek érzi magát, mire azt választolta, hogy „nagyvárosi ember és egy nagyvárosi ember Berlinhez kötődik", mert az a világ zenei központja és az emberek barátságosak egymás iránt. Kertész nyolc éve él a német fővárosban.
Budapestről elmondta "az elmúlt tíz évben folyamatosan rosszabbodott a helyzet. A szélsőjobboldal és az antiszemiták uralják a közbeszédet. A magyarok régi káros szenvedélyei - a hazugság, a dolgok elfojtására való hajlam - jobban jellemzők, mint valaha”. Szerinte semmi nem kerül feldolgozásra, mindent csak megszépítenek.
Megkérte a lap újságíróját, hogy ne kösse Magyarországhoz. Egy kérdésre válaszolva pedig kijelentette: a zsidók megkísérelt megsemmisítését, a korszak nagy tapasztalatával összefüggésben kell szemlélni, és ez a tapasztalat a totalitarizmus. És a totalitarizmus a náci uralom megszűnésével nem ért véget. És egy olyan országon, mint Magyarország, ezenkívül még az is észrevehető, hogy a nácik bukásával az antiszemitizmus sem szűnt meg - fogalmazott Kertész Imre.

Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 14:50
EUR/HUF
261.81
CHF/HUF
180.85
USD/HUF
191.36
GBP/HUF
292.88
JPY/HUF
212,06

Top témák

Profession állások
GPS? EZT NÉZZE MEG MIELŐTT DÖNT! TMC+BT+FM
Aktuális ár:28 800 Ft4DB 2750 mAh - ás AA Akku + Töltő + AJÁNDÉK!
Aktuális ár:1 650 Ftolcsó GPS navigáció Palmtop kéziszámítógép
Aktuális ár:9 500 FtWayteQ X920BT
Aktuális ár:26 000 Ft