A szlovákok is elégedettebbek nálunk
A magyarok inkább kudarcként ítélik meg, míg a csehek, lengyelek és szlovákok szerint sikeres volt a demokrácia kiépítése – derül ki egy frissen publikált kutatásból. A magyar megkérdezettek 60 százaléka szerint a rendszerváltás előtt jobbak voltak az életfeltételek.
A négy visegrádi ország közül csak Magyarországon ellenzi a többség az ország demokratikus átmenetet elősegítő programokban való szerepvállalását. A visegrádi országok állampolgárai különbözőképpen értékelik az 1989 óta bekövetkezett változásokat.
Ez derül ki azokból a felmérésekből, amelyeket a prágai PASOS (Policy Association for an Open Society) intézet partnerei, köztük a Közép-Európai Egyetemen működő Közpolitikai Tanulmányok Intézete (Center for Policy Studies) készítettek 2009 októberében. Míg ötből három cseh, lengyel és szlovák állampolgár szerint a demokrácia kiépítése sikeres volt országukban, a magyarok kétharmada éppen ennek az ellenkezőjét gondolja.
A magyarok mintegy hatvan százaléka szerint az embereknek manapság több hátránnyal és nehézséggel kell megküzdenie, mint a rendszerváltás előtt, ellenben tízből hét cseh, hat lengyel és a szlovákok több mint fele kedvezőbbnek látja a demokratikus rendszer kínálta feltételeket az 1989 előttinél.
Kisebb átalakítás kellett volna?
A rendszerváltás ihlette gazdasági és politikai változások szükségességét is eltérően ítéli meg a visegrádi országok közvéleménye. Míg a csehek és lengyelek jelentős többsége szerint szükség volt alapvető változásokra, addig a szlovákok és magyarok mintegy fele azon a véleményen van, hogy csak kisebb alakításokat kellett volna végezni a rendszerváltás előtti politikai és gazdasági rendszeren.
Bátory Ágnes, a Közép-Európai Egyetem Közpolitikai Tanulmányok Intézetének kutatója szerint a magyar eredmények tükrözik a társadalom egy részére, elsősorban az idősebb generációra és a vidéki lakosságra jellemző komoly kiábrándultságot, ami részben abból is fakad, hogy ezek a rétegek a szociális juttatások fokozatos csökkenésétől kiváltképp érintettek. Ugyanakkor valószínű, hogy a válaszadók jelentős része a jelenlegi politikai és gazdasági helyzettel való elégedetlenségét vetítette ki a demokratikus berendezkedés egészére.
Nem akarunk demokráciát terjeszteni
A kutatás első ízben vizsgálta azt, hogy miként viszonyul a közvélemény a visegrádi országok külföldön kifejtett demokrácia-terjesztő tevékenységéhez. A csehek, lengyelek és szlovákok többsége egyetért azzal, hogy kormányaik szerepet vállaljanak más országok demokratikus átalakulásának elősegítésében, ellenben a magyarok többsége ellenzi ezt.
A magyarországi elutasító vélemények kapcsolatba hozhatók azzal, hogy a társadalom jelenleg negatívan ítéli meg a demokratikus átmenetet, melyet a többség szerint döntően nemzetközi szereplők befolyásoltak, semmint belső erőfeszítések. A közvélemény kutatás eredményei, illetve a kutatás részét képező, 27-28 éves fiatalok részvételével tartott fókuszcsoportos beszélgetés tanulságai szerint Magyarországon komoly zavar tapasztalható a demokrácia fogalmát illetően, melynek kiváltó okai lehetnek azok az összetett gazdasági és politikai folyamatok, amelyek a demokratikus rendszer iránti általános bizalmatlanságot előidézték.
a kutatásról

A 18 évnél idősebbek körében, 1000 fős reprezentatív országos mintákon végzett közvélemény-kutatás és a fókuszcsoportos beszélgetések 2009 októberében zajlottak Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon és Szlovákiában. A kutatás a PASOS kezdeményezésére, az Európai Unió Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Ügynöksége, valamint a Nemzetközi Visegrádi Alap anyagi támogatásával valósult meg. A projektben a PASOS mellett az alábbi kutatóintézetek vettek részt: Közpolitikai Tanulmányok Intézete (Közép-Európai Egyetem, Budapest), Institute for Public Affairs (IVO), Szlovákia, Institute of Public Affairs (ISP), Lengyelország.
Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 19:51
EUR/HUF
262.00
CHF/HUF
181.95
USD/HUF
192.38
GBP/HUF
293.31
JPY/HUF
212,06

Top témák

Profession állások
SMA- F - BNC átalakító
Aktuális ár:800 FtNokia GPS IGO 8 FULL EU NAVI
Aktuális ár:14 990 FtPNA navigáció
Aktuális ár:11 000 FtGPS? EZT NÉZZE MEG MIELŐTT DÖNT! iGO8+TMC+BT+FM
Aktuális ár:28 800 Ft