Tények és vélemények.
Figyelünk a különbségre.

2010. március 15., hétfő, Kristóf Bejelentkezés   Regisztráció   Hírlevél

Sajóbábonyban újabb két embert vettek őrizetbe

Újabb két embert vett őrizetbe a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a hétvégi sajóbábonyi események miatt - mondta a rendőr-főkapitányság szóvivője.
Egyedné Novodonszki Éva közölte: egy 19 és egy 26 éves férfit vettek őrizetbe.

Mindkettő ellen "felfegyverkezve, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja" miatt indítottak eljárást.

Szombaton lakossági fórumot tartott Sajóbábonyban a Jobbik, aminek hatására vasárnap elszabadultak az indulatok a feloszlatott Magyar Gárda egyenruhájába öltözöttek és a roma lakosság között.


Az eddigi adatok szerint mintegy 40-50 helybéli vascsövekkel, fakarókkal és egyéb, sérülés okozására alkalmas eszközzel vonult a települést jelző táblához, miután megtudták, hogy a Jobbik tagjai a településre érkeznek.

Szerdán előzetes letartóztatásba helyezte a miskolci városi bíróság azt a három férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy vasárnap megrongáltak egy járművet.
Startlap Iwiw Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!

Tőzsde Deviza

Frissült Ma 20:23
 
EUR/HUF
264.92
 
CHF/HUF
182.26
 
USD/HUF
193.69
 
GBP/HUF
291.49
 
JPY/HUF
214,03
Hirdetés
Hirdetés