Pokorni kevesebb tanárt képezne
Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szerint kevesebb tanárt kell képezni, mert a diploma megszerzése után sokan más pályán helyezkednek el, ám a mainál színvonalasabb képzés szükséges. A pedagógusok fizetését is megemelné.
A pedagóguspolitika a következő évek kulcsa - jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke Győrben. A politikus szerint kevesebb leendő pedagógusnak kell a mainál színvonalasabb képzést adni, mivel a diploma megszerzése után sokan más pályán helyezkednek el. A megürülő kapacitásokat pedig arra kell használni, hogy a korábban a pályára lépettek is új ismereteket szerezhessenek.
Pedagógus-életpályamodellre és a központi költségvetés által garantált fizetésre, valamint az önkormányzatok tehervállaló-képessége miatti különbségek tompítására van szükség - sorolta.
A politikus példaként említette, hogy míg 2002 szeptemberében 185 ezer forint volt egy elsős gyerek után a normatív támogatás, aminek reálértéken mára 300 ezerre kellett volna nőnie, addig most 132 ezer forint ez az összeg.
Pokorni Zoltán szerint sok olyan település van, ahol forrás híján az önkormányzat nem tud "beállni az állam helyére", ezért "ebben az országban egyszerre van jelen a skandináv és az észak-afrikai iskoláztatás". A Fidesz alelnöke megjegyezte: van remény arra, hogy a következő kormányciklus idején megszülessen egy hosszú távú stratégia, jövőkép.
Mint mondta, pártja elképzelései és az államfő által felkért Bölcsek Tanácsa megállapításai között "hangsúlybeli különbségek vannak, de nincsenek ellentétek".
Az életpálya-modell kapcsán megemlítette: a szakma többsége számára is bebizonyosodott, hogy nem jó megoldás az "egyenlősdi", hozzátéve, "akkor érdemes nagyobb fizetést adni, ha nagyobb a belső kontroll".
Az új rendszert úgy foglalta össze: "több fizetés, nagyobb ellenőrzöttség és több képzés".

Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 03:54
EUR/HUF
263.19
CHF/HUF
183.19
USD/HUF
194.39
GBP/HUF
291.88
JPY/HUF
213,84

Top témák

Profession állások
GPS Akció! 4, 3" VILÁGTÉRKÉP Transmitter
Aktuális ár:19 150 Ftndrive g50 GPS 3d térképpel mp3- mp4
Aktuális ár:14 990 FtUJ ! ! ! R- 123 tapegyseg
Aktuális ár:1 500 FtMp3 Mp4 GPS PDA+ Mobil univerzális tartó
Aktuális ár:2 000 Ft