Slota néha túltesz Szálasin
Hazánkban sem a XIX. századi „magyarosítás” kapcsán, sem a diktatúrák legsötétebb éveiben nem merült fel, hogy bárki hűségesküre kötelezze az állam összes polgárát: Jan Slota Szlovákiában most Szálasi és Rákosi túlszárnyalására készül. Egy élethelyzet azonban Magyarországon is van, amikor az egyszerű polgárnak is fogadalmat kell tennie. Magyar és szlovák eskü az fn.hu-n.
Kapcsolódó cikkek
Miután a szlovák kormány szerdán nem foglalt állást a törvény ügyében, Hamberger Judit Szlovákia-szakértő, a Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa nem zárta ki, hogy a szlovák parlament elfogadja a hazafiasság megerősítéséről szóló törvényt.
Ki esküdött Magyarországra?
Ismerve Slota észjárását, aki az 1993-ban megalakult szlovák állam minden problémáját, minden vélt vagy valós sérelmét az egykori Magyar Királyságban elszenvedett elnyomásban látja, elkezdtünk először is a „saját házunk táján söprögetni”. Analógiát kerestünk a magyar történelemben. A XIX. század végén kezdtük, mert fél évezredes török és Habsburg uralom után Magyarország 1867-ben, a kiegyezéssel szabadult az elnyomás alól. Ekkor volt először lehetőség arra, hogy állami szinten is megjelenjen a soknemzetiségű ország homogenizálásának igénye.
Történészek máig vitatják, hogy a felülről irányított, úgynevezett „magyarosítás” túlontúl agresszív volt-e, avagy csupán illeszkedett a kor szelleméhez, esetleg demokratikusabb volt a nyugat-európai gyakorlatnál? Ugorjuk át a vitát és nézzük meg, hogy a Slota által elnyomónak nevezett magyar kormányok 1867-1918 között törekedtek-e az SNS-éhez hasonló fogadalom aláíratására.
a himnusz és a kormány tisztelete
Minden tanítási hét az iskolákban, minden sportrendezvény, a parlament első ülésnapja, a kormány, az önkormányzati képviselőtestületek ülése, a népgyűlés is a himnusz eléneklésével indulna, és törvény kötelezné a himnusz napi sugárzására a közrádiót és köztelevíziót. Az egyik előterjesztő, Rafael Rafaj szerint azért, hogy ezt is megtanulják, ne csak más ország himnuszát hallják délen.
A hűségeskü szövege megegyezne a parlamenti képviselők, köztisztviselők és közszolgák esküjének szövegével, és kötelező lenne minden 15. életévét betöltő állampolgárra, amikor átveszi a személyi igazolványát - írja a Felvidék.ma. A hűségeskü szövege szerint külön tiszteletet érdemelnek az ország alkotmányos szervei, az államfő, a parlament és a kormány.

Magyarok Szlovákiában (piros: 50-100%, sárga: 10-50%). A 2001-es népszámlálás során 520 528 személy vallotta magát magyarnak, ami Szlovákia lakosságának a 9,7 százalékát jelenti (wikipedia.hu)
A sovinizmus új dimenziójaKizárólag szolgálati esküről tud, és az állampolgári fogadalmat példa nélkülinek tartja Raffay Ernő, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára is. Slota javaslata Raffayt az 1918 utáni román, csehszlovák és szerb állam gyakorlatára emlékezteti. Ekkor ugyanis a környező országok vezetői az általuk megszállt magyar területeken bizonyos „hazafiassági esküre” kötelezték egyes állások betöltőit: tisztviselőket, vasutasokat, gyakorlatilag az „állami szféra” alkalmazottait. Aki ezt nem vállalta, elbúcsúzhatott a hivatalától, de a lakosságot, az egyszerű embert ez nem érintette.
A tervezett szlovák hűségeskü az államalkotó kisebbségek beolvasztását célozza, ami teljesen elfogadhatatlan egy szövetséges, európai uniós szomszédunktól – véli Raffay, aki szerint javaslatával Jan Slota új elemmel járult hozzá az európai sovinizmus történetéhez.
Esetleg a diktatúra…
Trianon – és ebben ma már minden történész egyetért – sokkolta a lakosságot. A hazafiasság, az irredentizmus uralta a közbeszédet, és irányította ettől kezdve a politikát is. Az „állami ráhatás” legismertebb példája a „Magyar Hiszekegy”, amelyet minden iskolában elmondattak tanítás előtt. Ám még ezekben az évtizedekben, a háború felfokozott hangulatában sem követelték soha a lakosság egészétől, hogy esküvel erősítse meg hűségét a hazához.
Vizsgáljuk meg ezek után a XX. századi diktatúrákat, amelyek eredendően kétes legitimizációját elvileg erősítheti egy össznépi hűségnyilatkozat.
Szálasinak, Rákosinak eszébe sem jutott
A nyilas és a kommunista diktatúrában fel sem merült, hogy minden állampolgárnak hűséget kellene fogadnia az államnak, a kormánynak. Szálasi hatalomra kerülése után a fegyveres erők és az államigazgatás tagjainak fel kellett esküdniük a „Nemzetvezetőre”, de az egyszerű országlakosoknál ez szóba sem jött – mondta az fn.hu-nak Máthé Áron történész, a Terror Háza Múzeum munkatársa. Ilyen direkt módon megfogalmazott engedelmesség ilyen direkt módon való kifejezését Rákosi is csak a közszolgáktól, a hadsereg és a rendvédelmi szervek tagjaitól várta el.

Szálasi Ferenc és Rákosi Mátyás
A vezetőhöz való lojalitás kifejezése természetesen „kötelezően ajánlott” volt. A nyilas rémuralom idején ilyen volt például az „Éljen Szálasi!” köszöntés, vagy Rákosi alatt a spontán kommunista műszak, a gyár feldíszítése látogatások idején, vagy a tömegmegmozdulásokon való részvétel. Az egész lakosságot személyesen aláírt hűségnyilatkozatra kötelezni azonban még a diktatúrák legsötétebb időszakában sem jutott eszébe, senkinek, de például az úttörők fogadalmában már felbukkantak a szocializmushoz való hűség elemei – hangsúlyozza a történész.Hűségeskü Magyarországnak…
Eljutva a jelenhez, az agyonismételt államigazgatásilag fontos szakmák képviselőin kívül mégis találunk „egyszerű állampolgárokat”, akiknek a mai Magyarországon hűségesküt vagy fogadalmat kell tenniük. Ők azok a külföldiek, akik hazánkban szeretnének letelepedni, és az előírt feltételeket teljesítve magyar állampolgárságot nyernek. A folyamat zárásaként a lakóhely szerint illetékes önkormányzatnál, az anyakönyvvezető előtt kell fogadalmat vagy - világnézetük alapján - esküt tenni.
„Én … (mint … törvényes képviselője) esküszöm/fogadom, hogy Magyarországot hazámnak tekintem. A Magyar Köztársaságnak hű állampolgára leszek, Alkotmányát és törvényeit tiszteletben tartom és megtartom. Hazámat erőmhöz mérten megvédem, képességeimnek megfelelően szolgálom.” Az esküt tévő személy meggyőződése szerint: „Isten engem úgy segéljen.” – az eskü szövegét Óbuda-Békásmegyer önkormányzata bocsátotta az fn.hu rendelkezésére.
…és Szlovákiának
A Slotáék tervezte eskü szövegét nem ismerjük, de a Felvidék.ma által lapunknak eljuttatott törvénytervezetből a cikk elején említetteken túl is kiderül néhány részlet. Az esküt a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa, a köztársaság kormánya, a városi, illetve községi önkormányzatok üléseinek helyet adó termekben kellene letenni, az adott államigazgatási vagy közigazgatási szerv képviselőtestülete előtt.
A tervezet szerint a fogadalmat a jobb kezet a szlovák alkotmányra helyezve kell elmondani, majd a szöveg írott változatát aláírással kell hitelesíteni. Ezzel az esküt tévő tudomásul veszi, hogy az eskü szövegét minden helyzetben kötelezőnek tekinti magára. A szöveg tartalmazza a Szlovákia iránti hűséget, az ország területi integritásának, függetlenségének és egységének védelmét, az ország nyelvének védelmét és a nemzeti jelképek tiszteletét. (A szlovák nyelvű törvénytervezetet Gémes László fordítása alapján közöltük.)
Fentiekkel kapcsolatban ismét hangsúlyozni kell: az eskü nem csupán parlamenti képviselők, katonák vagy köztisztviselők számára lenne kötelező Szlovákiában, hanem minden, 15. életévét betöltő „gyereknek”, személyi igazolványuk átvételét követően.
Tőzsde Deviza

Top témák

Profession állások
Magneo i500 ÚJ 5" gps navigáció + igo8
Aktuális ár:24 000 FtIconX G300 GPS ereeti IGO8 CEU térképpel ÚJ/
Aktuális ár:20 000 FtGarmin eTrex Vista Cx GPS készülék + 64 MB SD - ÚJ
Aktuális ár:46 990 FtA LEGJOBB ÁR/ÉRTÉK ARÁNYÚ GPS! 1ÉV GARANCIA, 2009- ES
Aktuális ár:18 300 Ft