Tények és vélemények.
Figyelünk a különbségre.

2010. március 12., péntek, Gergely Bejelentkezés   Regisztráció   Hírlevél

Bokros erős vállalkozókat szeretne

Bokros erős vállalkozókat szeretne - illusztrációBokros Lajos szerint az MDF az egyetlen párt, amelynek megvalósítható programja van, és annak végrehajtása azt az eredményt hozza, amit a párt ígért. Az MDF miniszterelnök-jelöltje vasárnap, Budapesten mondott programadó és évértékelő beszédében azt is hangsúlyozta, hogy okos államra van szükség, amely tisztakezű.
Bokros Lajos a rendezvényen felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon ma nagyon kevesen fizetnek egyedileg nagyon sok adót. Ez kialakított egy adóelkerülésre ösztönző magatartást, ezért az a megoldás, hogy több embernek kell egyedileg kevesebb adót fizetnie - tette hozzá a szónoki pulpitusról, amelynek elején „A minőség” felirat volt olvasható.

A politikus hangsúlyozta, hogy okos államra, emellett pedig erős társadalomra, erős demokráciára, erős gazdaságra, valamint erős vállalkozókra van szükség. A volt pénzügyminiszter szerint erős jegybank kell, amely ellensúlya egy rossz költségvetési politikának.

Fenntartható, hosszú távon magas szintű növekedés nélkül nincs felzárkózás - magyarázta, kitérve arra, hogy az elmúlt tíz évben mindössze két-három évig volt érzékelhető gazdasági növekedés, tavaly azonban hét százalékos gazdasági visszaesést kellett elszenvednie az országnak. Bokros Lajos úgy látja, hogy a szociális szférában kialakult egy olyan nézet, amely szerint mindenki rászoruló, és „ezek a rászorulók egyre nagyobb mértékű támogatásra jogosultak”.

A felsőoktatás újratermeli a munkanélküliséget

Nem igaz az az üzenet, hogy a világ egyértelműen a féldiktatórikus rendszerek irányába mozog - jelentette ki Bokros Lajos, kiemelve azt is, hogy a vállalkozóknak nem több állami gyámkodásra, hanem kevesebb bürokráciára, kiszámíthatóbb szabályokra, alacsonyabb adókra, és jobban felkészült, olcsóbb munkaerőre van szükségük.

A politikus felhívta a figyelmet a munkahelyteremtés fontosságára is. Véleménye szerint egy okos államnak nem feladata a munkahelyteremtés, ellenben az igen, hogy létrehozza azokat a feltételeket, szabályokat, körülményeket, amelyek alapján a vállalkozói osztály hajlandó beruházni.

Beszélt arról is, hogy az „utolsó időben” vagyunk a felsőoktatás reformjához. Véleménye szerint ma az iskolák „bővítetten újratermelik a munkanélküliek tartalékhadseregét”.

Dávid szerint a demokrácia válságban van

Bokros Lajos beszéde előtt Dávid Ibolya szólt a hallgatósághoz. A politikus kiemelte, hogy az MDF politikai üzenetei nem kampányszlogenek. Hozzátette, hogy Bokros Lajos számít Orbán Viktor kihívójának.

Az MDF elnöke úgy fogalmazott: „Orbán Viktor köpenyéből szép csendben előbújt, önállósult, majd megizmosodott egy antidemokratikus, és radikális erő, a Jobbik”. Hozzátette: a versengőből polgárháborússá változtatott pártpolitikai küzdelem mára komoly fenyegetést jelent a polgári demokrácia számára.

Dávid Ibolya szerint a magyar demokrácia válságban van. Ma Magyarországon úrrá lett a félelem, amelynek motorja egy „beteg politikai magatartás, aki nincs velem az ellenem” - jelentette ki. Hozzátette, hogy mára azt is elhitették, hogy aki ellenem van, az ellenség, és aki ellenség, arra „kilövési engedély” van, mert a cél szentesít minden eszközt.

Az évértékelő helyszínén a terem közepére helyezték a pulpitust, előtte foglalt helyet a közönség, a párt vezetői mellett a vendégek között foglalt helyet több megyei elnök és képviselőjelölt.

Startlap Iwiw Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!

Tőzsde Deviza

Frissült Ma 15:15
 
EUR/HUF
265.70
 
CHF/HUF
182.20
 
USD/HUF
193.23
 
GBP/HUF
292.67
 
JPY/HUF
214,03
Hirdetés
Hirdetés