Demszky felelősségét firtatják
A Fidesz szerint az MSZP és az SZDSZ pártkasszájában landoltak azok a pénzek, amelyek kifizetése miatt több botrány is kipattant a BKV-nál. Steier Pál közben Demszky felelősségét feszegeti
2010. február 8. 13:32
Németh Szilárd, a Fidesz fővárosi és országgyűlési képviselője kifejtette: pártja választ vár Molnár Csaba kancelláriaminisztertől és Demszky Gábortól arra, hogy pontosan miről is egyeztetett - a pénteken előzetes letartóztatásba helyezett - Mesterházy Ernő a kormánnyal az SZDSZ-es főpolgármester megbízása alapján.
Az ellenzéki párt arra is kíváncsi, milyen szerződés alapján látott el tanácsadói feladatokat a Miniszterelnöki Hivatalban Mesterházy Ernő, részt vett-e a főpolgármesteri kabinet ülésein, és az MSZP-sek tudtak-e arról, hogy Mesterházyval Demszky Gábor milyen szerződést kötött.
Pártkifizetőhelyek
Németh Szilárd hangsúlyozta: a közfeladatot ellátó, közpénzen fenntartott fővárosi cégek - elsősorban a BKV - az MSZP-SZDSZ-koalíció pártkifizetőhelyeként működtek.
Az nem lehet kérdéses senki előtt, hogy például a BKV-val összefüggő szerződések, végkielégítések ügye nem lehetett egyes embereknek csak a saját döntése - mondta. Szerinte ugyanis az elmúlt időszakban világossá vált, hogy az MSZP és az SZDSZ vezető körei tudtak arról, mi történik a BKV-nál.
"Sőt feltételezhetjük, hogy nemcsak a tudtukkal, hanem az utasításukra cselekedtek a BKV-hoz küldött embereik" - vélekedett, hangsúlyozva: szerinte az is teljesen egyértelművé vált, hogy életszerűtlen Demszky Gábor azon védekezése, amely szerint ő nem tudott semmiről, mi zajlik a BKV-nál, hiszen a főtanácsadója, Mesterházy Ernő teljes jogkörrel lett felruházva.
Fontos megbízatások
Németh Szilárd azt mondta, kiderült, hogy Mesterházy Ernő nemcsak Demszky Gábor bizalmi embere, hanem a MEH-ben is fontos megbízatása volt, amellyel Szilvásy György volt kancelláriaminiszter bízta meg.
Erre reagálva a kormányszóvivői iroda közölte: Mesterházy Ernő sem Budapest és a MeH közötti együttműködési megállapodás részeként, sem más formában nem állt semmilyen jogviszonyban a Miniszterelnöki Hivatallal - szögezte le a Kormányszóvivő Iroda, hozzátéve: Mesterházy Ernő ennek megfelelően semmilyen juttatásban, kifizetésben nem is részesült a MeH-től.
Steiner szerint Demszky is felelős
Az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerint Demszky Gábornak politikai és jogi felelőssége is van a BKV-botrányok kapcsán. Steiner Pál szerint nem elfogadható, hogy Demszky Gábor azt nyilatkozza: nem tudott ráhatni a főpolgármester-helyettesek tevékenységére, és hogy nem volt tudomása arról, miként látták el a feladatukat.
Demszky Gábor felettese volt a főpolgármester-helyetteseknek, így ha bármelyikkel szemben kifogása volt, azt meg kellett volna fogalmaznia, és használnia kellett volna a rendelkezésre álló eszközrendszerét - szögezte le a szocialista fővárosi frakcióvezető. Megismételte azt is, hogy a közüzemi vállalatok szakmai felügyeletét két főpolgármester-helyettes látta el, Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ).
Arra a kérdésre, hogy le kellene-e mondania Demszky Gábornak, azt válaszolta, hogy a nevében nem tud nyilatkozni, de ő a város vezetője, és mérlegeli, mit kell tennie.

Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 00:55
EUR/HUF
261.94
CHF/HUF
181.99
USD/HUF
192.44
GBP/HUF
293.51
JPY/HUF
212,06

Top témák

Profession állások
A LEGJOBB ÁR/ÉRTÉK ARÁNYÚ GPS! 1ÉV GARANCIA, 2009- ES
Aktuális ár:18 300 FtMaxon PM- 160 V2 URH rádió
Aktuális ár:45 000 FtBLAUPUNKT GPS hibás!
Aktuális ár:5 000 Ft**N770BT Wayteq navigáció, GPS**1 Ft- ról! ! !
Aktuális ár:6 001 Ft