A nagypolitika áldozata Mesterházy Ernő?
Demszky Gábor szerint Mesterházy Ernőnek az SZDSZ tanácsadójaként fontos szerepe volt az MDF és az SZDSZ közötti választási megállapodás előkészítésében.
A főpolgármester elmondta: a két párt felsorakozása Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje mögött egyszerre veszélyezteti a Fidesz kétharmados többségét és vehet el szavazókat az MSZP-től. "Egyik pártnak sem áll érdekében a centrum szavazatelszívó térnyerése" - hangoztatta. Ilyenkor szokták a nagy pártok kriminalizálni a kicsiket - mondta hozzátéve, hogy volt már erre példa.
Ártatlan áldozat?
"Beleborzongok, ha arra gondolok, a kiélezett választási kampánynak akár ártatlanul megvádolt emberek lehetnek a kárvallottjai, vagy áldozatai" - fogalmazott.
Mesterházy Ernőt pénteken helyezték előzetes letartóztatásba. A fővárosi főtanácsadót azzal gyanúsítják: rábírta a BKV vezetőit arra, hogy vagyonkezelési kötelezettségüket megszegve indokolatlan és szükségtelen szolgáltatások igénybevételére szerződéseket kössenek.
Az MDF szerint nem volt fontos
Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője pénteken közölte: Mesterházy Ernő személye semmilyen szintű szerepet nem játszik az MDF és az SZDSZ közötti tárgyalásokban. Hozzátette: az MDF elnöke az SZDSZ elnökével tárgyal a választási együttműködésről, a két párt megfelelő választmányának elnökei pedig egymással folytatnak megbeszéléseket.
A Magyar Hírlap és a Népszabadság című napilapok ugyancsak pénteken írtak arról, hogy megzavarta az MDF-SZDSZ szövetséget Mesterházy Ernő letartóztatása. A Magyar Hírlap értesülése szerint felvetődött az MDF vezetésében, hogy az előzetes letartóztatásba került Mesterházy Ernő miatt kifarolnak az SZDSZ-szel kötendő szövetségből.

Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 02:45
EUR/HUF
263.55
CHF/HUF
181.39
USD/HUF
191.37
GBP/HUF
291.38
JPY/HUF
213,03

Top témák

Profession állások
Mio C520 navigáció
Aktuális ár:30 000 FtSONY GPS NV- U71T IGO CSAK 23999
Aktuális ár:23 000 Ftcb antenna
Aktuális ár:4 000 FtAcer n35 Navigáció+PDA beépített Gps vevővel.
Aktuális ár:15 000 Ft