Egy órán belül kétszer is részegen vezetett Kiss Ernő
Alig egy óra elteltével kétszer is ittas vezetésen kapták a rendőrök kedd hajnalban Kiss Ernő nyugalmazott rendőr dandártábornokot Budapesten, a III. kerületben - erősítette meg az MTI-nek egy neve elhallgatását kérő rendőrségi forrás az atv.hu értesülését.
Kapcsolódó cikkek
Az MTI megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztályán csak annyit közöltek: adatvédelmi okokra hivatkozva sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánják az atv.hu értesülését.
A volt kerületi kapitány, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság vezetőjeként azzal került a figyelem középpontjába, hogy 1998-ban levizelte az ORFK Teve utcai épületét; ezt azzal magyarázta, hogy "vízhajtó menedzsertablettát szedett". Ezt követően - hivatalosan egészségi okokból - az év december 31-én menesztették.
Több mint két évvel ezelőtt ismét a bulvárlapok címoldalára került Kiss Ernő, miután a gyanú szerint ittasan vezette szolgálati gépkocsiját, és több autót összetört a fővárosban. Ezzel kapcsolatosan, akkor tanúként, vallomásában azt mondta: nem ő ült a volán mögött, hanem a "hasonmása".
Kiss Ernő megbízását, aki akkor a XIII. kerületi rendőrkapitány volt, 2007 novemberében indoklás nélkül visszavonták. 2008 márciusában gyanúsította meg az ügyészség ittas vezetés és hatóság félrevezetése miatt. Az ügyben tavaly februárban emeltek vádat.
Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 12:37
EUR/HUF
262.67
CHF/HUF
183.01
USD/HUF
193.61
GBP/HUF
293.40
JPY/HUF
213,84

Top témák

Profession állások
18dBi- s Yagi WiFi antenna
Aktuális ár:8 000 Ft3, 5"NAVIGÁCIÓ, MP3, MP4, 1ÉV GARI, csak 2 NAPIG! ! ! ! ! ! !
Aktuális ár:6 000 FtBINATONE CARRERA GPS NAVIGÁCIÓ
Aktuális ár:1 FtTeam kézi CB rádió Am/Fm
Aktuális ár:12 000 Ft