Tények és vélemények.
Figyelünk a különbségre.

2010. március 14., vasárnap, Matild Bejelentkezés   Regisztráció   Hírlevél

MSZP: "kampányblöff" Orbán zöldbankja

"Kampányblöffnek" tartja Orbán Viktornak azt a kijelentését az MSZP, amely szerint a Fidesz, ha kormányra kerül, egy úgynevezett zöldbankot hozna létre.
Nyakó István, a szocialisták szóvivője az MTI-nek kedden úgy nyilatkozott, hogy Orbán Viktorhoz naptárt lehet igazítani, mert ha a Fidesz elnöke nyugdíjasokról, vagy a panelben élőkről kezd beszélni, akkor mindenki biztos lehet benne, hogy megint elmúlt négy év. Két választás között ugyanis "nemcsak efféle javaslatok nem hangoznak el tőle, de még arra sem futja az erejéből, hogy a kormány célzott intézkedéseit támogassa" - tette hozzá.

Az MSZP-s szóvivő szerint a fideszesek tettei nem hitelesítik a szavaikat. "Így kénytelenek vagyunk azt gondolni, hogy ez is csak porhintés, kampányblöff" - közölte Nyakó István, hangot adva annak a véleményének is, hogy "talán olyan sokan kritizálták Orbán elnök urat amiatt, hogy a beszédében egyetlen konkrétum sem volt, hogy kénytelen volt utólag belegyömöszölni legalább egyet". Ezt sikerült - jelentette ki.

Orbán Viktor hétfőn, a HírTV Rájátszás című műsorában beszélt arról, hogy ha a Fidesz kormányra kerül, egy "zöldbankot" hoz létre, amelynek az lesz a dolga, hogy finanszírozza a panelfelújítási programot és az átállást az energiatakarékos fűtésmódokra.

A pártelnök elmondása szerint a már kidolgozott konstrukció úgy tenné lehetővé a panellakások felújítását és energiatakarékos fűtési üzemmódra való átállást, hogy az közben egyetlen fillérjébe sem kerülne az érintett lakóknak.
Startlap Iwiw Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!

Tőzsde Deviza

Frissült Ma 20:50
 
EUR/HUF
265.67
 
CHF/HUF
182.50
 
USD/HUF
192.93
 
GBP/HUF
293.28
 
JPY/HUF
214,03
Hirdetés
Hirdetés