Távozik a Pick Szeged vezetőedzője
A Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának vezetősége csütörtökön közös megegyezéssel szerződést bontott Vladan Matics vezetőedzővel.
A szerb szakember távozása nem meglepő, mivel a Kecskeméttől elszenvedett szerdai vereséget (40-32) követően a szurkolók egy emberként követelték menesztését.
Mivel Matics a válogatottnál másodedzőként dolgozik, Csoknyai István szövetségi kapitány sietett leszögezni: segítője marad.

"A válogatottra jövő héten a hazai Pannon-kupa vár, és Matics biztos a másodedző lesz. Utána sokáig nem lesz itt feladat. A csapatban eddig ő képviselte a szegedi vonalat. Úgy tudom, a játékosokkal változatlanul jó a viszonya, és ez a fontos" - mondta Csoknyai, aki hozzátette: más lenne a felállás, ha Matics a jövőben esetleg külföldön vállalna munkát, de ezzel egyelőre nem kíván foglalkozni.
Matics 2007-ben bajnoki címhez segítette a Szegedet, egy évvel később pedig Magyar-kupát nyert az együttessel. Márciusban a Nordhorntól a KEK negyeddöntőjében elszenvedett 34-25-ös vereség után felajánlotta lemondását, ám végül az évad végéig a helyén maradt, majd a klubvezetés úgy döntött, hogy az új szezont is a szerb szakemberrel kezdi meg a csapat.
A Csurgó elleni szombati bajnoki mérkőzésen ideiglenesen Avar György eddigi másodedző és Lele Ambrus klubelnök ül a kispadon.
Az egyesület további bejelentéseket vasárnap délután közöl a szurkolói ankéton, ekkor kiderülhet az is, ki lehet az új vezetőedző. A posztra a Tisza-partiak korábbi trénere, a jelenleg Nagy-Britanniában dolgozó Dragan Djukics a legesélyesebb.
Kapcsolódó weboldalak

Matics egyelőre marad a válogatottnál (MTI)

Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 01:42
EUR/HUF
261.94
CHF/HUF
181.99
USD/HUF
192.40
GBP/HUF
293.34
JPY/HUF
212,06

Top témák

Profession állások
GPS? EZT NÉZZE MEG MIELŐTT DÖNT! TMC+BT+FM
Aktuális ár:28 800 Ft3, 5"NAVIGÁCIÓ, MP3, MP4, 1ÉV GARI, csak 2 NAPIG! ! ! ! ! ! !
Aktuális ár:6 000 FtSymorp 3, 5" gps navigáció 1 év gari
Aktuális ár:11 500 FtWayteQ X920BT
Aktuális ár:26 000 Ft