Beoltassák-e magukat a terhesek?
Nem veszélyezteti a terhes nőket és a magzatot az újinfluenza elleni oltás az FN.hu által megkérdezett szakértők szerint, ha viszont elkapják a H1N1-et, annak komoly következményei lehetnek. Ráadásul az újszülötteknek csak az oltás adhat védelmet. A virológusok szerint az sem aggályos, hogy terhes nőkön nem tesztelték nálunk a vakcinát.
A többség fizetne a jobb egészségügyért
A gazdaságilag aktív lakosság döntő többsége (69 százalék) nem érzi magát biztonságban a jelenlegi hazai egészségügyi ellátó rendszerben, biztonságérzetük még romlott is az elmúlt 12 hónapban, s több mint kétharmaduk hajlandó lenne előre kiszámítható többletköltséget is elviselni annak érdekében, hogy időben, megfelelő minőségű egészségügyi ellátáshoz jusson.
Nem lesz influenzajárvány tavasszal
Bár a világ túl van a pandémia csúcsán, a H1N1-járvánnyal szembeni intézkedéseket továbbra is a legmagasabb, hatos fokozaton tartják. A szakemberek nem számítanak tavaszi influenzajárványra, a veszélyeztetettek oltása azonban továbbra is fontos. Egyedi, akár súlyos esetek ugyanis továbbra is előfordulhatnak.
A férfiak is fertőznek a méhnyakrák vírusával
A magyar nők közel negyede fertőzött az úgynevezett HPV-vírussal, a vírushordozó férfiak számáról pedig becslések sincsenek. Ennek egyik törzse felelős a méhnyakrák kialakulásáért. Bár a fertőzés ellen van védőoltás, a szakértők szerint ez nem minden típusra hatásos, ráadásul a rendszeres szűrésre továbbra is szükség van. Más vélekedések szerint a vakcina többet árt, mint használ.
Újinfluenza
Újabb H1N1-halott Szombathelyen
Kimutatták a H1N1 vírus kórokozóját annak a 85 éves nőnek a szervezetében, aki egy hete halt meg Szombathelyen a Markusovszky Kórház infektológiai osztályán és aki veszélyeztetettsége ellenére nem volt beoltva.
Kevesebben kapták el az új vírust
Az elmúlt héten csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma, körülbelül 14 300-an (ezerrel kevesebben) keresték fel az orvosukat, mint az azt megelőző héten - közölte heti jelentésében az ÁNTSZ.
Nem sok H1N1-vakcina maradt
Már csak 7300 adag térítéses H1N1-vakcina van az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) raktárában - mondta a Világgazdaságnak Kárpáti Zsuzsanna főigazgató.
Hét H1N1-halott a múlt héten
Az elmúlt héten hét ember halála volt összefüggésbe hozható az új típusú influenza vírusával; az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma nem nőtt - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
A rovat további hírei
Fejlesztenek három kórházat
A kormány úgy döntött, hogy biztosítja az orvosi diagnosztikában használt MR-készülékek telepítését és finanszírozását abban a három megyei kórházban, ahol jelenleg nincs ilyen - jelentette be Székely Tamás egészségügyi miniszter pénteken Salgótarjánban.
Újabb H1N1-gócok alakulnak
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) még korainak tartja megszüntetni a H1N1-es influenza világjárványként való kezelését.
Bérkiegészítést kérnek a szombathelyi kórház dolgozói
A közalkalmazotti bértábla bevezetését és a közalkalmazottként dolgozó egészségügyieknek járó, kétszer 49 ezer forintos bérkiegészítés pótlását követelik a szombathelyi Markusovszky Kórház dolgozói.
Megfutamodott a H1N1?
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint az újinfluenza-járvány világszerte visszavonulóban van. Ugyanakkor a vírus olyan régiókban – például Nyugat-Afrikában – is megjelent, ahol eddig nem volt. Magyarországon is egyre kevesebb a haláleset és az újinfluenzás megbetegedés. Kérdés azonban, hogy jön-e a második hullám, és ha igen, mikor.
Újabb oltóanyagbotrány tört ki Németországban
Németországban hiánycikknek számítanak azok az alapvető - a diftéria, mumpsz vagy kanyaró elleni - oltóanyagok, amelyek a csecsemők, illetve gyermekek számára szükségesek lennének.
Tiltakoznak a szombathelyi kórház dolgozói
Február 11-én, a betegek világnapján ismét zöld szalag kitűzésével tiltakoznak a kormány egészségügyet érintő pénzügyi megszorításai ellen a szombathelyi Markusovszky Kórházban.
Tőzsde Deviza
VideókKépgaléria

A Figyelő hetilap ajánlja
Tippi Afrikában
1 200 FtHúsvéti hétvége
18 000 Ft/fő/éjJátékok a bolti árnál mindig jóval olcsóbban!
Húsvét és tavaszi akciók Debrecenben
24 900 Ft/fő/2 éj




