Bokszolnak edzésen a Bundesliga-éllovasnál
A remek rajt után sokan arra számítottak, hogy hamar vége szakad a másodosztályból érkező Hoffenheim sikertörténetének, ám a Ralf Rangnick által irányított gárda kilenc forduló után vezeti a bajnokságot, és rengeteg rajongót szerzett magának a parádés támadófocijával.
Néhány éve még a német ötödosztályban vitézkedő gárda életében akkor állt be gyökeres változás, amikor Németország egyik leggazdagabb üzletembere, Dietmar Hopp leszerződtette a csapathoz Ralf Rangnickot. Az 50 éves szakember – aki korábban a Schalke 04-gyel a Bajnokok Ligáját is megjárta - ezúttal azt a feladatot kapta, hogy vezesse el az élvonalba a Hoffenheim csapatát.
Nemcsak a pénz számít
Dietmar Hopp, a SAP nevű szoftvercég egyik alapítója évek óta lelkes támogatója a német sportnak, a Hoffenheim jelenlegi, 1999-ben felhúzott stadionját is róla nevezték el. A focicsapat mellett a jégkorong, kézilabda és a golfban is érdekelt Hopp vagyonát a Forbes magazin 6,3 milliárd euróra becsülte.
Roman Abramoviccsal ellentétben Hopp nem adott szabad kezet a trénernek, az elmúlt időszakban nem érkeztek nagynevű sztárok a csapathoz. Jellemző, hogy idén nyáron is mindössze egy olyan játékost vásároltak, aki rendszeresen szerepel a kezdő tizenegyben.

"A keret gerince már éve óta együtt futballozik, ami nagyban megkönnyíti a dolgomat" - mondta Rangnick, akinél sajnos nem stabil kezdő Löw Zsolt. A magyar védő többnyire a kispadon sem kap helyet a szokatlan módszereiről ismert trénernél. A szakember által összeállított edzésprogramban éppúgy helye van a vívásnak mint az ökölvívásnak, legutóbb pedig tekézni vitte játékosait Rangnick.
A nyerő taktika
Mi lehet a Hoffenheim titka? A siker kulcsát a német szakértők Rangnickban látják. A fiatal tréner egy új szemléletmódot vezetett be az egyesületnél, sokan az egykori szövetségi kapitányhoz, Klinsmannhoz hasonlítják, akivel a Nationalelf a hazai rendezésű vébén bronzérmet szerzett. A nyáron a Bayern München kispadjára ülő szakemberhez hasonlóan Rangnick is a támadófoci elkötelezett híve.
A szakember óriási hangsúlyt fektet a játékosok fizikai felkészítésére, nem véletlenül jegyezte meg a hétvégi bajnokit követően Joris Mathijsen, a HSV
védője. „Nem tudom mit ettek a hoffenheimiak a meccs előtt, de hihetetlen mennyit futottak” - így a holland válogatott hátvéd a 3-1-es vereséget követően.
A rengeteg futás és elmozgás Rangnick szemében a siker egyik kulcsa. A Hoffenheim általában a kezdő sípszó után azonnal nekiesik az ellenfelének, és a gyors gólra törekszik. Ezt az iramot próbálják kilencven percen keresztül fenntartani a rendkívülien fiatal (22,6 év átlagéletkor) játékosok, akik remek felkészítésüknek köszönhetően bírják a tempót.

A gyors, egypasszos játékkal pillanatok alatt elérnek a Hoffenheim-támadások a rivális kapujához. A középpályán a legritkább esetben passzolnak hátrafelé, a rengeteg mozgásnak köszönhetően mindig van elől szabad ember. Ráadásul a korábban szinte teljesen ismeretlen támadók hihetetlen hatékonysággal értékesítik a ziccereiket. Ibisevic (10 bajnoki gól), Obasi (3) vagy éppen Ba (5) eddigi teljesítményét látva, nem lenne kizárt, ha sorban bejelentkeznének értük a nagyobb nevű csapatok.
Folytatódik a sikertörténet?
Rangnick mellett óriási szerepe van a sikerben, hogy a játékosok és vezetőség szeme előtt is egy cél lebeg: a győzelem.
Egyelőre remekül működik a modell, a 3000-es kisváros mellett fekvő 25 ezres stadion rendre megtelik a hazai mérkőzésekre, és várhatóan januárban adják át az új arénát, amelybe Hoffenheim lakósságának a tízszerese is beférne. A csapat vezeti a bajnokságot, a kilenc fordulóban szerzett 19 pontjával évek óta messze a legsikeresebb Bundesliga-újonc.
Legutoljára, a kilencvenes években a Kaiserslautern produkált valami hasonlót, akkor az Otto Rehhagel által irányított gárda meg sem állt a bajnoki címig. A salátástálról Hoffenheimben egyelőre hallani sem akarnak, Hopp továbbra is azt hangoztatja, hogy az első szezonban a bennmaradás a cél.

"Nem tudjuk felvenni a versenyt hosszú távon olyan klubokkal mint a Bayern München. A televíziós jogdíjakból vagy éppen a mezeladásokból nagyságrendekkel több pénzt keresnek. Tartok attól, hogy nem tudjuk megtartani a kulcsembereinket" - nyilatkozta a Spiegelben Hopp.
A tömeges elvándorlástól egyelőre nem kell tartani, hiszen ki akarná otthagyni a listavezetőt. A játékosok pedig rendszeresen hangoztatják, hogy jól érzik magukat a klubnál.
A csapat egyik védője, Andreas Beck az idei célokkal kapcsolatban már nem volt olyan visszafogott, mint az elnök. "Élvezzük a játékot, éhesek vagyunk a további sikerekre. Meglátjuk, hogy a szezon végén ez mire lesz elég" - nyilatkozott a HSV elleni sikert követően a védő. Kíváncsian várjuk...
Nemcsak a pénz számít
Dietmar Hopp, a SAP nevű szoftvercég egyik alapítója évek óta lelkes támogatója a német sportnak, a Hoffenheim jelenlegi, 1999-ben felhúzott stadionját is róla nevezték el. A focicsapat mellett a jégkorong, kézilabda és a golfban is érdekelt Hopp vagyonát a Forbes magazin 6,3 milliárd euróra becsülte.
Roman Abramoviccsal ellentétben Hopp nem adott szabad kezet a trénernek, az elmúlt időszakban nem érkeztek nagynevű sztárok a csapathoz. Jellemző, hogy idén nyáron is mindössze egy olyan játékost vásároltak, aki rendszeresen szerepel a kezdő tizenegyben.

Rangnickkal csúcsra törnek (MTI/EPA)
"A keret gerince már éve óta együtt futballozik, ami nagyban megkönnyíti a dolgomat" - mondta Rangnick, akinél sajnos nem stabil kezdő Löw Zsolt. A magyar védő többnyire a kispadon sem kap helyet a szokatlan módszereiről ismert trénernél. A szakember által összeállított edzésprogramban éppúgy helye van a vívásnak mint az ökölvívásnak, legutóbb pedig tekézni vitte játékosait Rangnick.
A nyerő taktika
Mi lehet a Hoffenheim titka? A siker kulcsát a német szakértők Rangnickban látják. A fiatal tréner egy új szemléletmódot vezetett be az egyesületnél, sokan az egykori szövetségi kapitányhoz, Klinsmannhoz hasonlítják, akivel a Nationalelf a hazai rendezésű vébén bronzérmet szerzett. A nyáron a Bayern München kispadjára ülő szakemberhez hasonlóan Rangnick is a támadófoci elkötelezett híve.
Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó weboldalak
A rengeteg futás és elmozgás Rangnick szemében a siker egyik kulcsa. A Hoffenheim általában a kezdő sípszó után azonnal nekiesik az ellenfelének, és a gyors gólra törekszik. Ezt az iramot próbálják kilencven percen keresztül fenntartani a rendkívülien fiatal (22,6 év átlagéletkor) játékosok, akik remek felkészítésüknek köszönhetően bírják a tempót.

Ibisevic (j) vezeti a góllövőlistát (MTI/EPA)
A gyors, egypasszos játékkal pillanatok alatt elérnek a Hoffenheim-támadások a rivális kapujához. A középpályán a legritkább esetben passzolnak hátrafelé, a rengeteg mozgásnak köszönhetően mindig van elől szabad ember. Ráadásul a korábban szinte teljesen ismeretlen támadók hihetetlen hatékonysággal értékesítik a ziccereiket. Ibisevic (10 bajnoki gól), Obasi (3) vagy éppen Ba (5) eddigi teljesítményét látva, nem lenne kizárt, ha sorban bejelentkeznének értük a nagyobb nevű csapatok.
Folytatódik a sikertörténet?
Rangnick mellett óriási szerepe van a sikerben, hogy a játékosok és vezetőség szeme előtt is egy cél lebeg: a győzelem.
Egyelőre remekül működik a modell, a 3000-es kisváros mellett fekvő 25 ezres stadion rendre megtelik a hazai mérkőzésekre, és várhatóan januárban adják át az új arénát, amelybe Hoffenheim lakósságának a tízszerese is beférne. A csapat vezeti a bajnokságot, a kilenc fordulóban szerzett 19 pontjával évek óta messze a legsikeresebb Bundesliga-újonc.
Legutoljára, a kilencvenes években a Kaiserslautern produkált valami hasonlót, akkor az Otto Rehhagel által irányított gárda meg sem állt a bajnoki címig. A salátástálról Hoffenheimben egyelőre hallani sem akarnak, Hopp továbbra is azt hangoztatja, hogy az első szezonban a bennmaradás a cél.

Hopp (j) és a német szövetségi kapitány (MTI/EPA)
"Nem tudjuk felvenni a versenyt hosszú távon olyan klubokkal mint a Bayern München. A televíziós jogdíjakból vagy éppen a mezeladásokból nagyságrendekkel több pénzt keresnek. Tartok attól, hogy nem tudjuk megtartani a kulcsembereinket" - nyilatkozta a Spiegelben Hopp.
A tömeges elvándorlástól egyelőre nem kell tartani, hiszen ki akarná otthagyni a listavezetőt. A játékosok pedig rendszeresen hangoztatják, hogy jól érzik magukat a klubnál.
A csapat egyik védője, Andreas Beck az idei célokkal kapcsolatban már nem volt olyan visszafogott, mint az elnök. "Élvezzük a játékot, éhesek vagyunk a további sikerekre. Meglátjuk, hogy a szezon végén ez mire lesz elég" - nyilatkozott a HSV elleni sikert követően a védő. Kíváncsian várjuk...
Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 08:57
EUR/HUF
261.83
CHF/HUF
181.01
USD/HUF
191.70
GBP/HUF
292.50
JPY/HUF
210,53

Top témák

Krimik, thrillerek 30% kedvezménnyel!
30 % kedvezménnyelKiemelt ajánlat korán kelőknek -40%
19 500 Ft-tól/fő/2 éjKismama előfizetési akció!
Áreső az Elizabeth Hotelben a tavaszi fáradtság ellen
12 375 Ft-tól
Trio Star antenna 2m- re
Aktuális ár:5 500 FtAKCIÓ! ! MOTOROLA GM 950
Aktuális ár:5 000 FtIconx A410 navigáció
Aktuális ár:50 000 FtGPS iPNA 4, 3" BT+FM FULL EURÓPA ! ! KÉSZLETRŐL
Aktuális ár:22 990 Ft
Soproni Liga
Bundesliga
Ligue 1
Premier League
Primera División
Serie A
Eredivisie
Bajnokok Ligája
Európa Liga
Vb-selejtezők




