Tények és vélemények.
Figyelünk a különbségre.

2010. március 19., péntek, József, Bánk Bejelentkezés   Regisztráció   Hírlevél

Bezárják a Fradi-pályát

Bezárják a Fradi-pályát - illusztrációA Ferencváros-Diósgyőr bajnokin történt szurkolói rendbontás miatt a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden három mérkőzésre bezáratta a Fradi-pályát és 3 millió forintra büntette a klubot.
Az MLSZ fegyelmi bizottsága a szombati FTC-Diósgyőr mérkőzésen történt szurkolói rendbontás miatt arra kötelezte a  klubot, hogy a következő három hazai bajnoki mérkőzését (ekképp már a szerdai, Győri ETO FC elleni találkozót is) zárt kapuk mögött rendezze meg, emellett hárommillió forintos pénzbírsággal is sújtotta az egyesületet.

További egy zártkapus találkozóval kell számolnia a zöld-fehéreknek, amennyiben jogerőre emelkedik a Ferencváros egy korábbi, felfüggesztett zártkapus büntetése.

A Retteghy István vezette testület a pontlevonással nem akarta sújtani a klubot, mert úgy véli, a bajnokságnak a pályán, nem pedig a zöld asztalnál kell eldőlnie. Az fegyelmi bizottság elnöke elmondta: így is kemény döntés született.

Lakat kerül a statdionra (MTI)

Lakat kerül a stadionra (MTI)



„El kell fogadnunk, de a büntetés mértékét kicsit túlzónak tartom, éppen ekkora pénzösszegeket kellene ráfordítanunk a biztonsági intézkedésekre, hogy ki tudjuk szűrni a botrányt okozó személyeket" - mondta Berki Krisztián, az FTC Zrt. elnök-vezérigazgatója. „Nincs halasztó hatálya a döntésnek, szóval el kell fogadnunk, de csak a döntés kézhez vétele után döntünk, hogy fellebbezünk-e."  Berki ehhez hozzátette, fontosnak tartja, hogy a jogalkotók találkozzanak azokkal a biztonsági emberekkel, akik a „frontvonalban" dolgoznak, mindenképpen olyan megoldást kell találni közösen, amely lehetővé teszi, hogy azonnal beazonosítsák és kitiltsák ezeket a drukkereket.

A zöld-fehérek sportvezetője elmondta: már készülőben van a klub kártyás rendszere, így várhatóan a tavaszi szezonban már nem lehet „anonim módon" belépni a stadionba.



Dragónert is elmeszelték

Az ominózus mérkőzés kapcsán három mérkőzésre eltiltotta Dragóner Attilát, a Ferencváros védőjét is, aki az összecsapás során arcon könyökölte Balajti Ádámot, a diósgyőriek fiatal játékosát. Az esetet Sulyok Gergely játékvezető nem vette észre.

Szombaton állt a bál az Üllői úton (MTI)

Szombaton állt a bál az Üllői úton (MTI)

Félbeszakadt a bajnoki

A szombati mérkőzést Sulyok Gergely játékvezető a Diósgyőr 3-1-es vezetésénél, a 64. percben félbeszakította, miután a Fradi-szurkolók egy csoportja megpróbált bemászni a pályára, illetve átjutni a vendégszektorba. A rohamrendőrök felsorakozása nyomán valamelyest lecsillapodtak a kedélyek, ugyanakkor a lelátón felgyújtottak néhány széket, pirotechnikai eszközök és székdarabok repültek a gyepre. Csaknem negyedórás várakozás után folytatódott a játék, de pár pillanattal később, amikor petárdákat dobtak be a pályára, a bíró lefújta a találkozót. A három pontot, 3-0-val a Diósgyőr kapta meg.

Ki kellett volna zárni a Fradit

Az olvasóink keményebben büntettek volna: a szavazásunkon résztvevők többsége (43%) szerint az FTC-t az újabb szurkolói rendbontás miatt vissza kellene sorolni a másodosztályba. A pénzbüntetést és a pályabezárást 24, illetve 29 százalékban vélték megfelelő büntetésnek, a pontlevonást kevesen (4%) alkalmazták volna.


Fradi-nyomozócsoport alakult

A szurkolók később az Üllői úti stadion környékén randalíroztak. Két rendőr a feléjük dobott üvegektől könnyebben megsérült, és egy rendőrségi kisbusz is megrongálódott.

Az egyenruhások a meccs után két férfit vettek őrizetbe. A Népszabadság információi szerint önálló „Fradi-nyomozócsoport" alakult a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) szombaton, amely titkosszolgálati eszközöket és módszereket is bevet a tettesek azonosítására, illetve annak tisztázására, hogy „kik ők, és mit akarnak elérni".
Startlap Iwiw Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!

Tőzsde Deviza

Frissült Ma 10:58
 
EUR/HUF
262.42
 
CHF/HUF
182.92
 
USD/HUF
193.30
 
GBP/HUF
292.76
 
JPY/HUF
212,06
Hirdetés
Hirdetés