Gerrard játszhat a Loki ellen
A Liverpool csapatkapitánya felépült régóta húzódó ágyéksérüléséből, és játékra jelentkezik a Manchester City elleni rangadón, így a Loki elleni BL-csoportmeccsen is ott lehet.
Steven Gerrard egy hónapja a Lyon elleni Bajnokok Ligája találkozón sérült meg, és ugyan a Liverpool utolsó bajnokiján csereként pályára lépett a Birmingham ellen (2-2), sőt büntetőből gólt is szerzett, az angol válogatott edzőtáborát kénytelen volt elhagyni sérülése miatt a múlt héten, így nem léphetett pályára a Brazília elleni (0-1) válogatott mérkőzésen.
"A Birmingham elleni meccset követően nagyon fáradt voltam, még nem álltam készen a visszatérésre" - nyilatkozta a a 29 éves középpályás, aki a válogatott mérkőzések alatti szünetet kihasználva felépült sérüléséből, és játékra jelentkezik a hétvégi, Manchester City elleni bajnoki rangadón.
A Liverpoolnak nagy szüksége van csapatkapitányára, hiszen a csapat mindent egybevetve utolsó kilenc meccséből csak egyet tudott megnyerni, és hatot elveszített. A vörösök a gyászos szereplés miatt csak hetedikek a bajnokságban, és a könnyen kieshetnek a Bajnokok Ligájából már a csoportkörben.
A 76-szoros válogatott játékos ebben a szezonban kilenc bajnokin lépett pályára, és négy gólt szerzett.
benítez lemond, ha eladják torrest
"A Birmingham elleni meccset követően nagyon fáradt voltam, még nem álltam készen a visszatérésre" - nyilatkozta a a 29 éves középpályás, aki a válogatott mérkőzések alatti szünetet kihasználva felépült sérüléséből, és játékra jelentkezik a hétvégi, Manchester City elleni bajnoki rangadón.
A 76-szoros válogatott játékos ebben a szezonban kilenc bajnokin lépett pályára, és négy gólt szerzett.
benítez lemond, ha eladják torrest
Lemond posztjáról Rafael Benítez, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője, ha klubja eladja Fernando Torrest. A The Times értesülése szerint azért akarják áruba bocsátani a spanyol légióst, mert ezzel is csökkenteni szeretnék a veszteségeket.
Az ibériai tréner, akinek februárban hosszabbították meg további öt évre a szerződését, azt mondta, a téli átigazolási időszakban drágán kell eladni és jó áron kell vásárolni új játékosokat. "Torres viszont semmi pénzért sem eladó. Ha mégis, akkor lemondok" - szögezte le a 49 esztendős edző.
Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 01:35
EUR/HUF
263.19
CHF/HUF
183.19
USD/HUF
194.39
GBP/HUF
291.88
JPY/HUF
213,84

Top témák

Húsvét és tavaszi akciók Debrecenben
24 900 Ft/fő/2 éjKrimik, thrillerek 30% kedvezménnyel!
30 % kedvezménnyelÁreső az Elizabeth Hotelben a tavaszi fáradtság ellen
12 375 Ft-tólHúsvéti hétvége
18 000 Ft/fő/éj
IGO 8 Teljes Európa, EU térkép szoftver, 2 Gb SD
Aktuális ár:1 Ft5COLLOS, GYÖNYÖRŰ GARIS NAVIGÁCIÓ, A LEGÚJABB MODELL
Aktuális ár:29 990 FtWayteq N800 GPS
Aktuális ár:25 000 Ft4DB 2750 mAh - ás AA Akku + Töltő + AJÁNDÉK!
Aktuális ár:1 650 Ft
Soproni Liga
Bundesliga
Ligue 1
Premier League
Primera División
Serie A
Eredivisie
Bajnokok Ligája
Európa Liga
Vb-selejtezők




