Fizessen elő a Figyelő üzleti csomagjára - minden, ami üzlet egy csomagban!
A részletekért kattintson ide

Pártcsalik

10 meghatározó kampánytéma

2010./05. szám - február 4.
Cikk nyomtatása
Cikk küldése
Add a Startlaphoz

Langyos választási kampány várható az idén. A Fidesz előnye jószerével behozhatatlan, azaz e pártnak nem éri meg kockáztatni, az MSZP pedig sem ígéretekkel, sem vad negatív üzenetekkel nem nagyon változtathat már a helyzeten. Miről fog szólni ezek után a kampány? A Figyelő összegyűjtötte azt a 10 témát, amely felé a két nagy párt a következő hetekben várhatóan terelni fogja a közbeszédet, s utánajártunk, a két oldal mit és hogyan készül kommunikálni ezekben az ügyekben.

Sajátos módon startolt el az idei választási kampány. A múlt év végén napvilágot látott egy terjedelmes szakmai anyag a nyugdíjrendszerről, amelyet a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal (NYIKA) tagjai állítottak össze. Majd ebből a több száz oldalas elemzésből és azokból a korábbi időszakban elhangzott nyilatkozatokból kiindulva, amelyek arról szóltak, hogy a Fidesz az elérhető „kínálatból” melyik nyugdíjmodellt tartaná a leginkább működőképesnek a hazai viszonyok között, született lapunkban egy címlap-összeállítás (Svéd csavar – Figyelő, 2010/1. szám). S mindezek után a Fidesz részéről is megkaptuk a megerősítést, hogy az ellenzéki  párt valóban lehetséges megoldásként számol a – Svédországban immár tizenöt esztendeje működő – névleges egyéni számlás rendszerrel.

DEMAGÓGIA. Ami azonban innentől következett, annak már semmi köze nem volt a szakmai vitához, az színtiszta politikai demagógia. Adott egy jórészt igazságos, átlátható, a munka világát elkerülhetetlenül kifehérítő és a jelenleginél számos más szempontból is kedvezőbbnek ígérkező modell, ám a politikai túloldal ezzel mit sem törődve, részelemeket kiragadva és kiforgatva azonnal támadásba lendült. A Fidesz pedig meg sem próbált érvelni, hanem nyomban visszakozott, és hasonló stílusban ellentámadott. Mindez persze érhető, hiszen a nyugdíjasok a legnagyobb szavazótábor, az ő voksaik választásokat dönthetnek el. Azzal pedig ugyan ki törődik, hogy bármilyen szóba jöhető nyugdíjreform a mai időseket semmilyen formában nem érintené, majd csak a hosszú évek múlva nyugdíjba vonulók élveznék annak előnyeit, illetve szenvednék meg esetleges hátrányait.

Félő, amilyen az indulás volt, olyan lesz a folytatás is. Számos fontos – és kevésbé fontos – kérdés merül föl nyilván az idén is a választási kampányban. Ezek azonban aligha számíthatnak arra, hogy józan szakmai érveken alapuló vitában keresnek majd rájuk megoldást a parlamenti mandátumokért versengő pártok. Ellenkezőleg, ami várható, az ismét az ígérgetés, illetve az ellenfél agresszív támadása. S az is bizton megjósolható, hogy a legádázabb összecsapások nem a legfajsúlyosabb ügyek körül zajlanak majd.

Oscar Pistorius dél-afrikai futó 2008-ban 46 másodperc alatt teljesítette a 400 méteres távot. Mindezt a szenzációs eredményt csúcstechnológiával készült műlábbal érte el, s csak hajszálon múlott, hogy nem az egészségesek között indult a pekingi olimpián. Teljesítményében a biomechanikától a nanotechnológián és a digitális technológián keresztül minden emberi tudás benne van. Mi köze Pistoriusnak a 2010-es magyar országgyűlési választásokhoz? Sajnos, semmi. Napjainkban az egész világ azt kérdezi, milyen lesz a jövő egészségügye. A The Wall Street Journal kétnaponta cikkez arról, mennyit költsön az állam gyógyításra, mennyit ér az emberélet, finanszírozza-e a biztosító a többszázezer dolláros csúcstechnológiájú beavatkozást, ha csupán két-három hónappal élhet tovább általa a beteg. Ám minderről sem Mikola István, a Fidesz, sem Kökény Mihály, az MSZP egészségpolitikusa nem beszél. Leragadtunk a 300 forintos vizitdíjnál.

Ahogyan az egészségügyben, a két nagy párt, azaz az MSZP és a Fidesz előreláthatólag egy sor további kérdésben is csak a leegyszerűsített részkérdésekre, az átlagszavazó által fél perc alatt befogadható üzenetekre szorítkozik majd. Egy országot foglalkoztat például, hogy átütemezteti-e a külföldi adósság törlesztését a Fidesz; mi lesz a munkanélküliek rohamosan növekvő táborával; hogyan indítja be Orbán Viktor és csapata a magyar gazdaságot; csődbe mennek-e kórházak; vagy éppen bezárnak-e iskolák. Ezek azonban egy választási kampányban túl összetett és felelősségteljes kérdések.

Miről szól mindezek után a 2010. évi megmérettetés? A pártok válaszaiból egyértelmű: semmiképpen sem a programokról. Az ugyanis az MSZP esetében alig tartalmaz mást, mint ígéret- és óhajfüzéreket. A Fidesznek a végsőkig szigorúan bizalmasan kezelt programjára pedig a dolgok jelen állása szerint minimum március közepéig várni kell.

10 meghatározó kampánytéma

1. Kétharmados Fidesz-többség réme. A Fidesz esetleges „alkotmánymódosító” többsége az összes többi pártnak remek kampánytéma.

2. Oda a rend és a biztonság. A közbiztonság minden ellenzéki kampány elengedhetetlen része, a szocialistákon pedig ez ügyben nem is nehéz fogást találni.

3. Felelősség a romák helyzetéért. A Jobbik cigányoz, az MSZP rasszistázik, a Fidesz óvatos.

4. Kámforrá vált munkahelyek. A munkanélküliség növekedése az elmúlt időszakban – döntően a globális válság hatására – meglódult, ezért ez jó ellenzéki kampánytéma.

5. A nagy BKV- és MÁV-lenyúlás. Ami a két nagy állami közlekedési vállalat körül zajlik, égből pottyant ajándék a Fidesz kampánystábjának.

6. Lepukkant egészségügy. A kivéreztetett egészségügy témája a Fidesz érdeke; kérdés, bevállalja-e.

7. Szembenézés a korrupcióval. A Fidesz, amikor a felelősök elszámoltatását ígéri, valójában a Jobbikkal küzd.

8. Mi lesz a nyugdíjakkal? A szocialisták minden erejükkel a nyugdíjasokba kapaszkodnak.

9. Lakástámogatási ígéretek. A fő kérdés az, honnan lesz pénz a költségvetés elmúlt évekbeli hiányáért felelős lakástámogatási rendszer bármiféle újjáélesztésére.

10. MSZP – a hazudós (őszödi) párt. Most már nem tehetnek mást a szocialisták, mint állják a pofonokat.

A kampány ugyanakkor nem is arcok harca lesz. Mesterházy Attila előtérbe tolásával az MSZP elemzők szerint lényegében azt üzente, hogy feladta. A szocialista miniszterelnök-jelölt nincs egy súlycsoportban Orbán Viktorral. A Fidesz elnöke valószínűleg kerülni is fogja a televíziós vitát, hiszen azzal csak fölöslegesen emelné magasabbra riválisát. Ráadásul még emlékezhet rá, hogy nyolc évvel ezelőtt, amikor a televízió nyilvánossága előtt vitázott Medgyessy Péterrel, ő hiába volt valamivel jobb, ellenfele önmagához képest rendkívül jól szerepelt, a választók pedig azt nézik, ki az, aki túlteljesíti az elvárásokat. Majd 2006-ban Gyurcsány szintén sokkal jobb volt, mint bárki gondolta volna. Mesterházynak – aki Orbán Viktorral szemben még sosem méretett meg a kamerák előtt – ugyancsak lehet erre esélye. Azaz Fidesz részről kár volna kockáztatni.

Gazdaság és közbiztonság – egy, a párt kommunikációs stratégiájába beavatott fideszes forrásunk szerint Orbán és csapata ezt a két témát tervezi kampánya középpontjába állítani. A gazdasági témák közül persze a párt nyilván azokra a részterületekre összpontosít majd, ahol fekete-fehér üzeneteket fogalmazhat meg – ilyen például a munkahelyteremtés –, amelyekkel az MSZP szavazóit eltántoríthatja, a bizonytalanokat pedig a szocialisták ellen hangolhatja. A közbiztonság témájának proaktív kezelése pedig – a „Több rendőr, erősebb rendőrség!” jelszavával – elsősorban azoknak a választóknak szól majd, akik a Fidesz és a Jobbik között vacillálnak.

SZOCIALISTA UTÓVÉDHARC. A baloldal egyetlen esélye, ha újra képes megfesteni a Fideszt mint ördögöt, akitől rettegni kell. Csakhogy tíz emberből ma nyolc gondolja, hogy az MSZP-nek buknia kell, s minimum két és félszer annyi szavazó van a jobb-, mint a baloldalon. Éppen ezért a lapunk által megkérdezett szakértők csendes kampányt valószínűsítenek. A Fidesznek nem is kell nagyon megszólalnia, hiszen az MSZP teljesítményét az elmúlt nyolc évben mindenki látta. S például a nyugdíj kapcsán elhangzó kommunikáció sem feltétlenül erősíti a szocialistákat. Megint pénzt ajánlanak ugyanis, csakhogy az előzmények és a jelenlegi helyzet ismeretében ennek a következő a kicsengése: ígérünk, ahogy eddig tettük.

Más kérdés, hogy a véletlenek az elkövetkező hetekben nem egyszerűen felülírják, hanem egyenesen diktálni fogják a kampány-menetrendet. A pártoknak nincs világos stratégiája, az éppen felmerülő témákhoz kapcsolódnak spontán és esetleges módon. Mindeközben pedig árgus szemekkel figyelik ellenfelüket, s egymás hibáiból próbálnak tőkét kovácsolni.

A Figyelő a fentiek ismeretében csokorba gyűjtötte azt a 10 témát, amelyek az elkövetkező hetekben meghatározó szerephez juthatnak a kampányban. A következő oldalakon olvasható összeállításunkban igyekszünk képet adni arról, hogy ezekben a – politika számára – kulcskérdésekben milyen üzeneteket igyekszik majd sulykolni a két „nagy”, vagyis az offenzívában lévő Fidesz és a nyolcévi kormányzás után jobbára kényszerpályán kommunikáló MSZP.

A csütörtöktől kapható friss Figyelőben részletesen olvashat a 10 legfontosabbnak ígérkező kampánytémáról, köztük a kétharmados Fidesz többség lehetőségéről, a közbiztonságról, a romakérdésről, a közlekedési cégek helyzetéről, a nyugdíjkérdésről, a lakástámogatások helyzetéről és további lehetséges kampánytémákról.


SZÓLJON HOZZÁ ÖN IS!

2010-02-10 12:08:02

FNH_ryt63ln - Budapest

A MALÉV -VISSZAÁLLAMOSÍTÁSÁHOZ-még van egy kis tartalék az IMF hitelkeretből!!!Még gyorsan fel kell használni,hogy a következő kormányt és minket mégnagyobb adoságok terheljenek!!!A \"\"LUDAS MATYI\"\" adótörvény bevezetése kell és ehhez csatlakozhatna BOKROS elvtárs is!

POLC.HU

 
Vásárlás (x)
  LG GW300
Ár: 29900-38999Ft
  Samsung SGH-E250
Ár: 13900-24999Ft
  Samsung GT-S7070 Diva
Ár: 46779-54999Ft
  Samsung GT-B2700 Xplorer
Ár: 31779-45999Ft
  LG KM900 Arena
Ár: 54849-150999Ft
  LG GC900 Viewty Smart
Ár: 68749-162999Ft
  • Ingatlanosok piszkos trükkjei - illusztráció

    Ingatlanosok piszkos trükkjei

    Bár számos tisztességes ingatlanközvetítő működik a piacon, becstelen dílerekkel is könnyen találkozhat egy ingatlan eladója-vevője egyaránt. Megesik ez minden szakmában, ám ezen a területen az átverés különösen sokba kerülhet.

  • Kattintásra a címoldalra jut

További megjelenési felületeink