Fizessen elő a Figyelő üzleti csomagjára - minden, ami üzlet egy csomagban!
A részletekért kattintson ide

 Tartalom - 2010./11. szám - március 18.

Gazdaság+Politka

A titkosítástól az előzetesig

Pénzmosás és áfacsalás vádjával tartják előzetes letartóztatásban az Eclipse Informatikai Zrt. vezetőit. A cég mérlegéből is látni, hogy sok pénz áramlott ki.

Simor kontra Fidesz

Kormányra kerülve a Fidesz azt tervezi, hogy módosítja a jegybanktörvényt. Ennek apropója az lenne, hogy összevonnák a Magyar Nemzeti Bankot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével. A szakmai érvek alapján nehezen kikezdhető elképzelés alig burkolt célja Simor András jegybankelnök eltávolítása, ami azonban kemény diónak ígérkezik.

Lássuk az újat!

Elődjének lényegesen megjavított folytatásaként értékelik a Bajnai-kormány tevékenységét az üzleti döntéshozók. Ám akik a szűk mozgástéren belül látnak manőverezési lehetőséget, azoknak a többsége inkább a Fideszben bízik – derül ki a Figyelő és Straketing közös vállalatvezetői felméréséből.

Társadalom+Trend

Hivatali kiutak

A közszférában dolgozók körében megkezdődött a menekülési útvonalak feltérképezése.

Jégtörőkre várva

Az elmúlt húsz évben a közéletre fagyott jeget a választásokon nyertes pártnak kellene megtörnie, társadalmi kiegyezés kezdeményezésével. Hankiss Elemér szociológus azonban inkább az önszerveződő polgárok közösségeinek erősödésében bízik, s ennek már látja is jeleit.

Ex Libris

Mesés Kelet

Irak és Irán – a hírekben naponta szerepel a két ország, de mennyit tudunk az ott élő emberekről? Két könyv segít szórakoztató irodalmi köntösben megismerkedni XX. századi hétköznapjaikkal.

Hogyan kormányozzunk államot?

Nyakunkon a választások, lassan a csapból is a kormányprogramok folynak majd, ám a hazai oktatási rendszerbe alig-alig szűrődtek még be a helyes döntéshez szükséges ismeretek. Itt az ideje hát, hogy kissé elmélyedjünk abban, mit gondolnak a szakemberek a jó kormányzásról.

A hormonok és az akarat

Miért éppen az a nyughatatlan személy tetszik nekünk, aki mellett örök rodeó az élet? Mit tegyünk, ha kibillen a családi asztal egyik lába? Hogyan juthatunk el a frusztráció érzésétől a megérdemelt sikerig? Kérdések, amelyekre három izgalmas pszichológiai, életvezetési könyv ad választ.

K+F

Az áramtermelés új módja

Két évtizede foglalkoznak immár a szén-nanocsövekkel szerte a világon, de amerikai kutatóknak most sikerült e képletek eddig ismeretlen tulajdonságát felfedezni.

Biztonságos központi zár

Szinte nincs autó manapság, amelyet ne távirányítós központi zárral lehetne nyitni és zárni. A távirányítók biztonsága azonban még távolról sem tökéletes.

Élőgépek a szennyvíztisztításban

Mind a mai napig az 1910-es évek Angliájában kifejlesztett technikán alapulnak a világszerte elterjedt szennyvíztisztítók.

Infotech

Újrahasznosított szoftverek

Komoly megtakarítást hozhat, ha egy cég másodkézből szerzi be a számítógépes programokat. A módszer legális, s egyre inkább van is rá igény.

Ismét megtanulunk kézzel írni?

Egyik lapon netezünk, a másikon megjegyzéseket körmölünk a vadonatúj, s eleve két képernyővel szerelt táblagépen. A megjegyzéseket egy mozdulattal tovább is küldhetjük.

Management

Érzékeny terepen

Társadalmi nyomásra gyerekeknek szelídebben hirdetnek a cégek. A hatékonyság így csökken, amit főként az internet használatával ellensúlyoznak.

Cég+Piac

Startpatronálók

Még mindig magas a mikrovállalkozások aránya, sokan kényszerből hoznak létre ilyet. A sikerre vitelben az idén húszéves Seed Alapítvány is segíthet.

A hálózatépítő

Kapcsolatépítést és merészséget vegyítve vált a Vill-Korr Hungária Kft. milliárdos vállalkozássá.

Becsülik a kicsit

Ha megkapják a bizalmat, a multiktól érkező vezetők sokat lendíthetnek a közepes cégeken.

Előzősáv

Főként belső okok miatt csapnivaló a magyar vállalkozások versenyképessége, de azért akadnak követendő példák is.

Érzékeny terepen

Társadalmi nyomásra gyerekeknek szelídebben hirdetnek a cégek. A hatékonyság így csökken, amit főként az internet használatával ellensúlyoznak.

Tű a szalmakazalba

A tokaj-hegyaljai civilek a szerencsi erőművet hitelező állami bankot próbálják elrettenteni, hogy áprilisban ne indulhasson el az építkezés.

Üzlet a távolból

Magyar garázscégből, Észak-Amerikába áthelyezett központtal vált világhírűvé a LogMeIn szoftvervállalkozás, amelynek forgalma tavaly csaknem 50 százalékkal bővült.

Fűszerkavarás

A botrányoktól övezett horvát Podravka céget a Mol–OTP-páros segítette. A háttérben a Mol ottani terjeszkedésének megolajozása állhatott.

Pénz+Befektetés

Kívül tágasabb?

Kedvező spekulációs lehetőséget kínálnak az online platformok, de vigyázat: e szolgáltatók némelyike csak az ügyfelek pénzét akarja elnyerni.

Korlátolt kölcsönök

A devizától a forint, a kölcsöntől pedig a lízing felé terelhetik a lakás- és autóvásárlókat a friss hitelfelvételi korlátozások. Főleg, hogy a kamatcsökkentési hullám egyre versenyképesebbé teszi a forintos konstrukciókat.

A kulisszák mögül

Nemcsak az amerikai üzleti világ, hanem a tágabb közvélemény is élénk figyelemmel kíséri Warren Buffett minden lépését és megnyilatkozását. Életrajzírója most a portfóliójába tartozó cégek vezetőinek véleményén keresztül mutatja be a legendás befektetőt.

Forint: irány a 252-es szint?

Öt havi csúcsot ért el a forint az euróval szemben ezen a héten, s folytatódó erősödése sem kizárt.

Plusz

Dán leckék magyaroknak

Dán pokolfajzatok! – ekként sziszegett tehetetlen dühében a svéd Helmer doktor, Lars von Trier Birodalom című infernális szappanoperájának bomlott lelkű sebésze, valamikor a kilencvenes évek közepén.

Mesés Kelet

Irak és Irán – a hírekben naponta szerepel a két ország, de mennyit tudunk az ott élő emberekről? Két könyv segít szórakoztató irodalmi köntösben megismerkedni XX. századi hétköznapjaikkal.

Hogyan kormányozzunk államot?

Nyakunkon a választások, lassan a csapból is a kormányprogramok folynak majd, ám a hazai oktatási rendszerbe alig-alig szűrődtek még be a helyes döntéshez szükséges ismeretek. Itt az ideje hát, hogy kissé elmélyedjünk abban, mit gondolnak a szakemberek a jó kormányzásról.

A hormonok és az akarat

Miért éppen az a nyughatatlan személy tetszik nekünk, aki mellett örök rodeó az élet? Mit tegyünk, ha kibillen a családi asztal egyik lába? Hogyan juthatunk el a frusztráció érzésétől a megérdemelt sikerig? Kérdések, amelyekre három izgalmas pszichológiai, életvezetési könyv ad választ.

Heti összefoglalók

Seed Cathedral

Szerkezetkész a sanghaji expo brit kiállítási területének központi egysége, a rendezvény mottójára – Better city, better life – reflektálni kívánó épület.

Hann Endre

A Jobbik nagy valószínűséggel megakadályozza a Fidesz kétharmados többségét – véli a Medián ügyvezetője.

Posta

Beck Györgynek a Magyarországon működő multinacionális vállalatok gazdaságban játszott szerepéről szóló publicisztikájához (Egyedül nem megy – Figyelő, 2010/10. szám):

Adóssággondok

Nincs kolbászból a kerítés a fejlett világban sem: a briteknek és az amerikaiaknak is muszáj lesz csökkenteniük államháztartási hiányukat.

Vélemények

Az Eclipse-ügy

radikális fordulatot vett múlt hét szerdán, amikor a hírek szerint húsz helyszínen, több száz pénzügyőr bevonásával házkutatást tartott a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága, majd később előzetes letartóztatásba helyezték a cég hét vezetőjét.

A Fidesz programja

lényegében a már eddig csepegtetett szándékok összefoglalása. Inkább ideológia, mint cselekvési terv. Erősíti azt a sejtetést, hogy csak legyünk már túl a választásokon, s akkor majd a párt előáll a kész tervekkel. De addig…

Csizmadia Ervin: cédulamizéria

Nem csak a könyveknek, de a választási kampányoknak is megvan a maguk sorsa. Az ideinek például az határozza meg a „sorsát”, hogy 2008–2009-ben lényegében szétesett az 1990 után kiépült, zárt, merev, bombabiztosnak, szinte örökre megváltoztathatatlannak tűnő pártrendszer.

Gyévai Zoltán: Előrelépés kényszerből

Miközben a gazdasági válság évekkel vetette vissza az Európai Unió gazdaságát, könnyen megeshet, hogy akár évtizedekkel lendíti előre az európai integrációt. Utóbbi, az elmúlt időszakban legalábbis úgy tűnt, hosszú időre megrekedt a pénzügyi unió szintjén.

Címlap

Címlap

Korábbi Lapszámok


További megjelenési felületeink