Kárpátalján a passzívak a szavazók
Kárpátalján az első fordulóhoz képest is kevesebben adták le szavazatukat vasárnap délutánig az ukrán elnökválasztás második fordulójában, a részvétel 15 százalékkal marad el az országos átlagtól.
Kapcsolódó cikkek
A magyar többségű, Beregszász központú választási körzetben Kárpátalján belül is majdnem a legalacsonyabb a részvétel, kora délutánig a választók alig több mint 27 százaléka adta le szavazatát. Kevesebben csak a técsői körzetben szavaztak.
Az ukrán elnökválasztás első fordulójában Kárpátalján – egyedüli nyugat-ukrajnai megyeként – Viktor Janukovics, az ellenzéki Régiók Pártjának (PR) jelöltje kapta a legtöbb szavazatot, 3,5 százalékkal megelőzve mostani riválisát, Julija Timosenko hivatalban lévő miniszterelnököt. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség által támogatott Janukovics legnagyobb arányban a magyarlakta településeken győzött, és ennek köszönhette kárpátaljai első helyét.
Politológusok előrejelzése szerint az elnökválasztás második fordulójában Kárpátalján Timosenko kapja majd a voksok többségét, körülbelül három százalékkal hagyva maga mögött versenytársát.
Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 20:57
EUR/HUF
265.80
CHF/HUF
182.36
USD/HUF
193.11
GBP/HUF
293.22
JPY/HUF
214,03
Top témák
Profession állások
Wayteq X820BT, 1 év gyári garanciával eladó! !
Aktuális ár:27 990 FtTmc antenna
Aktuális ár:1 500 FtFollow Me! C- 352 Hordozható 3, 4" PNA Navigáció Új
Aktuális ár:16 499 FtA LEGJOBB ÁR/ÉRTÉK ARÁNYÚ GPS, HOZZÁÉRTŐ ELADÓTÓL!
Aktuális ár:18 200 Ft