-
Könnyebb biztosítót váltani
2010.02.09. 10:45Évközben, kölcsönös megegyezéssel felmondható az egy évre megkötött kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződés az új törvény szerint.
-
A férfiak tudatosabban váltanak biztosítót
A férfiak, a középkorúak, az érettségizettek, továbbá a havi 200 ezer forintnál többet keresők azok, akik idén leginkább tervezik, hogy másikra cserélik a kötelező gépjármű felelősségbiztosítójukat - közölte a kutatási eredményét a Gfk Hungária.
-
A motorosokra nem vadásznak
A biztosítók többsége nem vetette ki hálóját a motorosokra, így a két kerék megszállottjai csak egy-egy társaságnál találnak 30-50 százalékos kedvezményt - állítja a CLB Független Biztosítási Alkusz.
-
70 százalékos engedmény a kötelezőnél
Eddig nem látott árversennyel indul az idei, utolsónak mondott kötelező biztosítási kampány, melynek köszönhetően a legtöbb autósnak érdemes lehet új szerződést kötnie novemberben. Az árengedmény a 70 százalékot is elérheti. Akik eddig éveken át nem váltottak, most különösen jól járhatnak.
-
Meglepőek lesznek a kötelezős árak
Pénteken teszi közzé tizennégy biztosító a 2010-re vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáit. A biztosítók nagy erőkkel és meglepetésekkel készülnek.
-
Felfüggesztették a WABARD Biztosítót
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a WABARD Biztosító Zrt. KGFB, Casco, CMR és KÁF termékeinek terjesztését 2009. szeptember 25-i napjától visszavonásig felfüggeszti.
-
Az ügyfél nyeri a biztosítók versenyét
Megindult a verseny a munkanélküliség-biztosítások piacán. Ez egyre jobb szerződési feltételeket jelent az ügyfeleknek, az egyik társaság például megduplázta a biztosítási összeget, így akár 250 ezret is kaphat havonta a munkanélkülivé vált öngondoskodó.
-
Tartogat még meglepetéseket az új kötelezős törvény
Egy napja, hogy a parlament elfogadta, hogy a jövőben ne naptári évhez kötődjön a kötelezőbiztosítás érvényessége. Nem csak ennyiben változott a gépjárművek kötelező biztosításának módszere.
-
Haldoklanak az életbiztosítások
Érezhetően nőtt a visszavásárlások száma a magyar életbiztosítási piacon az első negyedévben - írja a Világgazdaság hétfőn.
-
Kiszállt a „kötelezős” üzletből a TIR
Átruházta kötelező biztosítssal rendelkező ügyfeleit a TIR biztosító, a többi biztosítási érdekeltségét fenntartja.
-
Új befektetőt keres Járaiék biztosítója
A CIG Közép-európai Biztosító új befektetőt keres, ha tartósabban csak a magyar tulajdonosok tőkéjére számíthat a biztosító, akkor a növekedés lassabb lesz a tervezettnél.
-
Bedőltek az életbiztosítások
Zuhanórepülésbe váltott 2008 végén az életbiztosítási piac, amely éves szinten is kétszámjegyű hanyatlást kénytelen elkönyvelni. Egyszeri díjas biztosítást eladni ma szinte lehetetlen, de legalább megindulhat a tisztulás - írja legújabb számában a Figyelő.
-
Hétezer főt küld el az ING
Az ING Group NV ING az "erőteljesen romló" negyedik negyedévi piaci feltételek miatt 3,3 milliárd eurós veszteséget szenvedett el, ami fél évszázada a legrosszabb negyedéves teljesítménye volt. A holland banki és biztosítási csoport egyben közölte, hogy 7 ezer fős - az összlétszám 5,4 százalékát érintő - létszámleépítést hajt végre.
-
A magyar reformkor 20. századi vége
Ikerdeficit, ikeradósság, ikerbizalmatlanság – ilyen szitokszavakat használ Bokros Lajos az ÉS-ben most megjelent, hatkolumnás tanulmányában. Mindezt a nyugdíjreform 10. évfordulóján! Amit nem ünneplünk!
-
Munka nélkül, de biztosítva
Szinte minden szakmában kötnek már munkanélküliségi biztosítást: eleinte leginkább a közszolgák féltették az állásukat, mára már egyre többen érdeklődnek a versenyszférából – a pénzügyi, a kereskedelmi és a gyártási területről is. Az elbírálás alaposabb lett, ám senkit nem utasítanak el csak azért, mert válság által sújtott szektorban dolgozik.
-
Három biztosító nyert a kötelező kampányon
A netrisk.hu vasárnapi összesítése szerint a novemberben megkötött biztosítások száma elérte a 160 ezret. Az ügyfelek számát összességében az Allianz, a Wabard és a Genertel tudta növelni.
Ön szigorúbban büntetné az állatkínzást?
-
Címlapon
-
Orbán nem bántja Simort
Jó üzenetet küldött a piacoknak Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, amikor egyértelművé tette: hatalomra kerülése esetén nem kívánja elmozdítani a jegybank elnökét. Korábban a Fidesz szinte minden alkalmat megragadott Simor András és a jegybank monetáris politikájának kemény bírálatára.
- Kattintásra a címoldalra jut
-
- FRISS
-
TOP 5
- Vörös riasztás a hó miatt (2010.02.05)
- 20-25 centiméternyi hó is eshet ma (2010.02.06)
- Megvan Cozma gyilkosa (2010.02.04)
- Sokan öltek sokakat (2010.02.07)
- Újabb havazás érkezik (2010.02.07)
- 24 ÓRA HÍREI
-
Orbán nem bántja Simort
Jó üzenetet küldött a piacoknak Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, amikor egyértelművé tette: hatalomra kerülése esetén nem kívánja elmozdítani a jegybank elnökét. Korábban a Fidesz szinte minden alkalmat megragadott Simor András és a jegybank monetáris politikájának kemény bírálatára.
- Kattintásra a címoldalra jut
INDEXEK, ÁRFOLYAMOK
| BUX | 20622.83 | +1.59 % | |||
| EUR/HUF | 270.97 | ||||
| CHF/HUF | 184.59 | ||||
| Még több tőzsde | |||||

További megjelenési felületeink
Partnereink ajánlják
- 17:30 Soma erotikus süteményt tálalt fel (StoryOnline)
- 17:02 Vancouver 2010 - Nem lesz dohánymentes az olimpia (NLCafe)
- 16:30 F1: Villeneuve még mindig lehetőségre vár (vezess.hu)
- 16:15 Sajátjaként neveli kedvese gyerekét a Vacsoracsata egykori sztárja (StoryOnline)
- 16:13 Google-ellenes törvényt hozhatnak Németországban (SG.hu)
| Válasszon partnereink közül |
|---|

