Újabb "fecskeházat" adtak át
Az angyalföldi önkormányzat a második, 34 lakásos "fecskeházat" adta át pénteken. Az 570 milliós költséggel épített lakásokba karácsonyra beköltözhetnek a fiatal családok.
FigyelőNet, MTI-Eco
2006. december 15. 16:33
A 2002-ben átadott Hajdú utcai "fecskeház" beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Az elmúlt évek alatt a lakók 92 százaléka a határidő lejárta előtt lakásproblémáját megoldotta, és a lakást az önkormányzat számára visszaadta. A megüresedéssel lehetőség nyílt arra, hogy az önkormányzat további fiatalok részére nyújthasson segítséget - mondta az új házat avató ünnepségen Tóth József XIII. kerületi polgármester.
A 34 lakást pályázaton hirdette meg az önkormányzat, a 35 év alatti fiatal házasok, illetve élettársi kapcsolatban élők részére. A beérkező 47 pályázat mindegyike érvényes volt, 32 lakásra a bérleti szerződést már meg is kötötték, a lakásokba a beköltözés az átadás napján megkezdődött.
A 861 négyzetméteres telken épült hatemeletes ház lakásai 38-40 négyzetméteresek, előtérből, konyhából, nappaliból, hálóból és fürdőből állnak. Az épület pincéjében 23 gépkocsi részére alkalmas garázs is épül, további 11 parkolót a felszínen alakítanak ki. A házban a későbbiekben gyermekorvosi rendelő is helyet kap.

Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 13:15
EUR/HUF
264.12
CHF/HUF
181.78
USD/HUF
192.51
GBP/HUF
291.18
JPY/HUF
213,03

Top témák

Profession állások
Acer n35 Navigáció+PDA beépített Gps vevővel.
Aktuális ár:15 000 FtGarmin eTrex Vista Cx GPS készülék + 64 MB SD - ÚJ
Aktuális ár:46 990 FtThinknavi uz7
Aktuális ár:15 000 FtGPS 4. 3" Minden tartozékkal újszerű Igo8
Aktuális ár:14 000 Ft