2010-es konferenciák
-
Második bankár konferencia
2010. május 18-19.
Májusban a 2009-ben útjára indított nagysikerű első bankárkonferencia folytatásaként a Figyelő és a Nemzetközi Bankárképző Központ hazai és külföldi szakemberek bevonásával kétnapos szakmai rendezvényen a pénzintézeti szektor aktuális és stratégiai mélységű kérdéseit vitatják meg.
A sorozat második konferenciájának témája a Közép- és Kelet-európai régió és Magyarország bankrendszerének fejlődési kilátásai.
A konferencia fővédnöke Federico Ghizzoni az UniCredit Csoport kelet-európai régiós vezetője. -
CIO ’10 – Mélyből a csúcsra
Konferencia és kiállítás informatikai és üzleti döntéshozóknak
2010. május 27-28. Velence Resort & Spa
Kemény éven jutottak túl a vállalkozások, és a nehézségek az infokommunikációs szektort sem kímélték. Egymásba kapaszkodva, a közös előnyöket kiaknázva azonban elindulhatunk felfelé a mélyből – végre jöhet a hegymenet.
Miként segíthet az infokommunikációs technológia a nagyvállalatoknak versenyképességük fenntartásában?
Milyen esélyekkel indulnak a felzárkózásban a kevésbé tőkeerős középvállalatok?
Melyek lesznek a meghatározó trendek a következő – forráshiányos, ám forradalmi technológiai újításokat tartogató – években?
A Figyelő és a Bitport konferenciája azokhoz informatikai és üzleti vezetőkhöz kíván szólni, akik úgy gondolják, hogy az informatika kulcsfontosságú szerepet fog betölteni az újbóli növekedésben.
Jöjjön el, készüljünk fel együtt a csúcstámadásra!
Korábbi konferenciáink
-
Magyar Multik
Tudjon meg mindent a magyar cégek nemzetközi érvényesülésének alakítóitól és elemzőitől! Konkrét esetek, átfogó tanulságok, értékes megállapítások:
AAM, DBH Group, Deloitte, Develor, Hell szakértőitől
A régió cégei az indulási és az érkezési oldal viszontagságairól és lehetőségeiről. -
DEMO HUNGARY - ELMARAD!
Sajnálattal kell beszámolnunk arról, hogy a december 17-én megrendezni tervezett DEMO ’09 versenyt és konferenciát nem tartjuk meg.
Döntésünket hosszas vívódás és egyeztetés előzte meg. Eredetileg abban a reményben vágtunk neki a rendezvény megszervezésének, hogy a verseny döntősét eljuttatjuk egy nemzetközi megmérettetésre. Ennek azonban olyan jelentős költségei vannak (utazás, szállás, jelentős adóvonzatok), amelyeket támogatók hiányában nem áll módunkban finanszírozni.
A döntőbe jutott versenyzőknek kompenzálásként sajtómegjelenést biztosítunk, felkínálva annak lehetőségét, hogy nagyobb közönségnek is bemutatjuk arra érdemes kezdeményezéseiket.
Az érdeklődők és a pályázók szíves megértésében bízva maradunk tisztelettel:
A szervezők, PC World és Figyelő -
Kötelező öngondoskodás - Tisztes öregkor vagy konzervált szegénység?
Az öngondoskodás – a jövőbeli jólét, az egészség és a nyugodt időskor – önkéntes megalapozása ma már kötelező. Miért és milyen formában muszáj öngondoskodni? – a konferencia ezeket az alapvető kérdéseket járja körül. A lehető legtöbb oldalról, a magyar és a nemzetközi tendenciákat, lehetőségeket egyaránt feltérképezve. Arra is választ keresünk, hogy hogyan lehet és kell ösztönözni az öngondoskodást, vajon az adórendszeren keresztüli ösztönzés-e a leghatékonyabb.
-
Figyelő TOP 200 Konferencia
Hisszük, hogy az innovatív gondolkodás, az állandó megújulás jelenti a kitörési pontot, mely egyedivé, különlegessé és ezáltal versenyképessé és sikeressé teheti a magyar gazdaságot. A konferencián körüljárjuk az innováció szerepét a vállalati stratégiákban és az ország felemelkedésében. Célunk, hogy a konferencia ideje alatt mind a médiában, mind a közbeszédben domináns szerep jusson kezdeményezésünknek.
-
Országos HR konferencia és kiállítás 2009
A Figyelő és a DGS GLOBAL RESEARCH szeptember 23-24-én egy újszerű, magas szakmai színvonala miatt hiánypótló, két napos, kiállítással egybekötött HR konferenciát szervez.
-
Üzlet a Balkánon
A magyar gazdaság egyik kitörési pontja lehet a balkáni terjeszkedés. Ígéretes új piacok, növekvő vásárlóerő, viszonylag egyszerű piacra jutás az egyik oldalon, a befektetések nehezen átlátható politikai és gazdasági kockázata a másikon. Konferenciánk előadói bemutatják a térség tendenciáit, a magyar vállalatok számára vonzó befektetési lehetőségeket, de külön panel foglalkozik a befektetések kockázataival, illetve azzal, hogyan lehet azokat sikeresen kezelni.
-
Élet a válságban és a válság után
A gazdasági válság hatásai, a piacok beszűkülése eddig még csak nem is sejtett próbatételek elé állítják a vállalkozókat. De nemcsak számukra létfontosságú, hogy sikerül-e olyan makrogazdasági környezetet teremtenünk, amelyben túl tudják élni a krízist.
-
Első bankár konferencia - felelős banki vezetés a pénzügyi válság idején
A konferencia aktualitását a globális pénzügyi válság adja: a pénzügyi szektor sürgető feladata, hogy újragondolja működését és szabályozottságát, új alapokat teremtsen a bankrendszer és az egyensúlyát kereső gazdaság számára. A konferencia a gazdasági és pénzügyi válság által előhívott kérdésekre koncentrál. Tematikáját a Figyelő és a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. közösen állítja össze, előadóink neves hazai és külföldi szakemberek lesznek.
-
CIO '09 - Kormányzás viharos vizeken
A CIO-vá lett informatikai vezetők a technológia helyett egyre inkább az üzleti stratégia, és az ehhez kapcsolódó IT stratégia megvalósításával foglalkoznak. Ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb, hogy a CIO-k egyéni képességei is döntő szerepet játszanak abban, hogy üzleti döntéshozóvá válhassanak.
-
Üzlet&Siker szemináriumok a válság idejére
Újabb témákkal folytatódik nagy sikerű előadássorozatunk.
-
DEMO ’08 pályázat és konferencia
A DEMO '08 pályázat célja, hogy az informatika területén áttörés előtt álló, egyszemélyes vagy mindössze pár főből álló fejlesztői csoportokat összehozza a kockázati tőkével, üzleti angyalokkal, a gazdasági hatalommal rendelkező befektetőkkel. A sikerrel pályázók a 2008. december 10-én megrendezett DEMO konferencián prezentálhatják saját fejlesztéseiket egy hozzáértő szakmai grémium előtt.
-
Üzlet&Siker szemináriumok ősszel is!
Újabb témákkal folytatódik nagy sikerű előadássorozatunk:
Szabaduljon meg napi ügyeitől, koncentráljon a stratégiára! (október 28.);Pénzbehajtás határidőre, és az ügyfél is megmarad? (november 11.);
Kisvállalati pénzügyek, nagyvállalati komolysággal? (december 2.).
-
A sikeres vezető
Döntéshozók konferenciája a Figyelő és a Heti Válasz rendezésében
A konferencia „szektorsemlegesen” foglalkozik a kompetens vezető különböző ismérveivel, azzal, hogy a XXI. században mit jelent a good governance, mi jellemzi az ilyen típusú gondolkodásmódot. Előadóknak külföldi reprezentánsokat hívunk meg.
-
Üzleti iránytű 2008 nagy dilemmáihoz
Az idei év sok vállalkozás életében mérföldkő. A magyar üzleti szférát hagyományosan sújtó pénzhiány és fizetési nehézségek mellett új kihívásokkal kell megküzdeniük a hazai cégeknek. Az év első felében még a nyersanyagárak elszabadulása okozott fejtörést, azóta pedig a világ pénzügyi piacain bekövetkezett drámai fordulat rontja a kilátásokat. Az árfolyamok hullámvasútra kerültek, a gazdasági növekedés a mélybe süllyedt, a jegybank által diktált kamatszint pedig fojtogatja a gazdaságot.
-
CSR Menedzsment 2008 Konferencia, dialógus, CSR élménypálya
„Amíg mások (csak) beszélnek”
Az idei Braun & Partners Network és Figyelő közös szervezésű konferencián a gyakorlatiasságra helyezzük a hangsúlyt. Neves és hiteles, külföldi és hazai szakértők bevonásával interaktív műhelybeszélgetéseket szervezünk, ahol valós problémákról, az élenjáró nemzetközi gyakorlat figyelembevételével válthatunk szót a felelős vállalati működés vezetési és szervezési feladatairól.
Elérhetőségek
1037 Budapest, Montevideo u. 9.
(06-1) 437-1414
(06-1) 437-1470
-
FN Cimlap
-
Pedofilügy miatt háborúzik a Vatikán
A Szentszék védelmébe vette a pápát, akit a németországi sajtó hozott hírbe, mondván, hogy Ratzinger nem tudott semmit az érseki uralma alatt történt visszaélésekről, a botrány pedig egyébként sem olyan kiterjedt. Közben felvetődött, hogy eltörölhetik a cölibátust; Benedek pápa megtartaná. Videó!
-
FN-Híradó: ez történt szombaton
Antal kitálalt, Demszky perel, hírbe hozták a pápát, megleckéztették az Intert.
-
-
24 óra
-
Robbanások és tűzharc Afganisztánban
Több tucat embert ölt meg négy öngyilkos merénylő, hogy aztán fegyverek támadók nyissanak tüzet.
-
Autókat gyújtottak fel Óbudán
Felgyújtott egy autót három fiatal Óbudán szombat hajnalban - közölte a rendőrség az MTI-vel a Magyar Televízió információját megerősítve.
-
Szombati eredmények: 31 gólos Fradi-győzelem
Ferencváros 31 góllal verte a Hunnia együttesét a női kézilabda-bajnokságban, a zöld-fehérek férficsapata ugyanakkor egy góllal kikapott a Csurgó vendégeként.
-
Vastapssal várták Mesterházyt
Felállva, vastappsal fogadták Mesterházyt, aki szerint ez is mutatja, mennyien vannak, és elmondta: csak ők állíthatják meg az erőszakot.
-
Ismét a Chelsea a listavezető - videó
A Chelsea visszafoglalta az első helyet az angol élvonal tabelláján, miután 4-1-re legyőzte a Stamford Bridge-en vendégeskedő West Hamet. Az Arsenal egy 93. percben szerzett góllal nyert.
-
Aba Botond is bírósághoz fordul
Aba Botond, a BKV volt vezérigazgatója ügyvédhez fordul utódja, Antal Attila Magyar Nemzetben szombaton megjelent interjúja miatt - közölte a HírTv.
-
BL-elődöntős a Győr
Bejutott az elődöntőbe a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután 24-24-es döntetlent játszott a szlovén Krim Ljubljana otthonában.
-
Induló autó gázolt el egy alatta fekvőt
A hajléktalant, akit szokatlan módon gázoltak el, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
-
Ötszáz gyorshajtó három nap alatt
Ittas vezetők és gyorshajtók miatt razziázott a rendőrség Szolnokban. Gond van a biztonsági övek miatt is.
-
Lendületben a Videoton, kínlódott a Loki
A Videotonnak nem okozott gondot a Lombard FC Pápa legyőzése a Soproni Liga 18. fordulójában, a listavezetőt üldöző Debrecen ugyanakkor kínlódva nyert a vendég Budapest Honvéd ellen.
- MÉG TÖBB HÍR
-
Robbanások és tűzharc Afganisztánban
- LEGLEGLEG
-
Pedofilügy miatt háborúzik a Vatikán
A Szentszék védelmébe vette a pápát, akit a németországi sajtó hozott hírbe, mondván, hogy Ratzinger nem tudott semmit az érseki uralma alatt történt visszaélésekről, a botrány pedig egyébként sem olyan kiterjedt. Közben felvetődött, hogy eltörölhetik a cölibátust; Benedek pápa megtartaná. Videó!
-
FN-Híradó: ez történt szombaton
Antal kitálalt, Demszky perel, hírbe hozták a pápát, megleckéztették az Intert.

További megjelenési felületeink
Partnereink ajánlják
- 21:00 Spórolásban jobbak vagyunk, mint a férfiak! (NLCafe)
- 19:30 Pólók a mellrákszűrésért (NLCafe)
- 18:00 40 éves a Hal a tortán gasztrokibice! (StoryOnline)
- 18:00 3 tipp, hogy ne unj rá az edzésekre! (NLCafe)
- 17:30 F1: A célba érés felér a dobogóval! (vezess.hu)
| Válasszon partnereink közül |
|---|