Második bankár konferencia

Közép- és Kelet-Európa és Magyarország bankrendszerének fejlődési kilátásai

2010. május 18. 12:16
Cikk nyomtatása
Cikk küldése
Add a Startlaphoz

Májusban a 2009-ben útjára indított nagysikerű első bankárkonferencia folytatásaként a Figyelő és a Nemzetközi Bankárképző Központ hazai és külföldi szakemberek bevonásával kétnapos szakmai rendezvényen a pénzintézeti szektor aktuális és stratégiai mélységű kérdéseit vitatják meg.

A sorozat második konferenciájának témája Közép- és Kelet-Európa, valamint Magyarország bankrendszerének fejlődési kilátásai.

Konferencia dátuma: 2010. május 18-19.
Helyszín: Budapest
 
A konferencián megszólalnak:
  • Erdei Tamás, a Bankszövetség elnöke
  • Farkas Ádám, a PSZÁF elnöke
  • Federico Ghizzoni, az UniCredit Csoport regionális vezetője
  • Kisbenedek Péter, Allianz Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója
  • László Csaba, a KPMG partnere
  • Oszkó Péter, pénzügyminiszter
  • Papp Edit, az Este Bank vezérigazgatója
  • Simor Andás, a Magyar Nemzeti Bank elnöke
  • Szapáry György, a Közép-Európai Egyetem professzora
  • Székely P. István, kutatási igazgató, Európai Bizottság, DG ECFIN
  • Terták Elemér, az Európai Bizottság Belső Piaci főigazgatóság igazgatója
Jegyárak:
  • A konferencia részvételi díja vacsorával együtt április 12-ig:
    45.000.- Ft +Áfa
  • A konferencia részvételi díja vacsora nélkül április 12-ig:
    35.000.- Ft +Áfa
  • A konferencia teljes részvételi díja vacsorával együtt április 13-tól:
    60.000.- Ft +Áfa
  • A konferencia teljes részvételi díja vacsora nélkül április 13-tól:
    50.000.- Ft +Áfa

Figyelő üzleti magazin előfizetői részére 15% kedvezményt biztosítunk a teljes részvételi díjból.
 
TERVEZETT PROGRAM

(előadók felkérés alatt)

1. nap
14:00-14:10 MEGNYITÓ
Tóth Judit, a Nemzetközi Bankárképző Központ vezérigazgatója
Simon Ernő, a Figyelő főszerkesztője
Szapáry György, a Közép-Európai Egyetem professzora, a konferencia levezető elnöke

14:10-14:30 ELŐADÁS – A közép- és kelet-európai régió bankrendszerének helyzetéről és jövőjéről egy nemzetközi bankcsoport régiós stratégiájának tükrében
Federico Ghizzoni, az UniCredit Csoport regionális vezetője

14:30-14:50 ELŐADÁS – A közép- és kelet-európai bankrendszer jövőbeni kilátásai
Manfred Wimmer, Erste Group Bank AG, CFO, CPO

14:50-15:10 KEREKASZTALBESZÉLGETÉS
Manfred Wimmer, Erste Group Bank AG, CFO, CPO
Federico Ghizzoni, az UniCredit Csoport regionális vezetője
Moderál: Szapáry György, a Közép-Európai Egyetem professzora

15:10-15:30 KÁVÉSZÜNET

15:30-15:50 ELŐADÁS - Magyarország gazdasági és a pénzügyi szektor helyzete és jövőbeni kilátásai, hazai szemszögből
Oszkó Péter, pénzügyminiszter

15:50-16:10 ELŐADÁS - Magyarország gazdasági és a pénzügyi szektor helyzete és jövőbeni kilátásai, európai uniós szemszögből
Székely P. István, Kutatási Igazgató, Európai Bizottság, DG ECFIN

16:10-16:30 KEREKASZTALBESZÉLGETÉS
Oszkó Péter, pénzügyminiszter
Székely P. István, Kutatási igazgató, Európai Bizottság, DG ECFIN
László Csaba
Moderál: Szapáry György, a Közép-Európai Egyetem professzora

16:30-16:50 ELŐADÁS - Az európai felügyeleti és szabályozási rendszer átalakítása milyen hatással van a magyar felügyeleti és pénzügyi rendszerre, szabályozásra.

Farkas Ádám, a PSZÁF elnöke

16:50-17:10 KEREKASZTALBESZÉLGETÉS
Farkas Ádám, a PSZÁF elnöke
Terták Elemér, Európai Bizottság Belső Piaci főigazgatóság igazgatója
Moderál: Szapáry György, a Közép-Európai Egyetem professzora

17:10-17:30 KÁVÉSZÜNET

17:30–17:50 ELŐADÁS
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke

17:50–18:20 MODERÁLT BESZÉLGETÉS a szektort érintő kérdésekről pl. magatartási kódex, stb.
Papp Edit, az Erste Bank Nyrt. vezérigazgatója
Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója ÉS/VAGY
Bencsik László, OTP Bank Nyrt, vezérigazgató helyettes
Moderál: Brückner Gergely, a Figyelő újságíró főmunkatársa

19:00- DÍSZVACSORA


2. nap, május 19.

9:30–11:00 PÁRHUZAMOS SZEKCIÓ

1. Fogyasztóvédelem, az ügynökök helyzete
• A fogyasztóvédelem szerepe és jelentősége változott-e a Magatartási Kódex megjelenésével és bevezetésével?
• Rombolja vagy javítja a versenyt a jogszabályváltozás?
• Lehet a jövőben magasabb minőségű szolgáltatásokat nyújtani?
• Tapasztalatok a PSZÁF fogyasztóvédelmi jogkörével kapcsolatban

2. Lakossági nemfizetések és végrehajtás
• A nemfizető adósok kezelésének lehetőségei
• Mi történik a nemfizető adósokkal? Milyen megoldások léteznek a probléma kezelésére?
• A végrehajtások hatásai és problémái a bankok és az ügyfelek számára
• Szükséges-e az állami szerepvállalás, és ha igen, akkor milyen mértékben?
3. Quo Vadis magyar tőkepiac?
• Merre tart a magyar tőkepiac?
• A tőzsde szerepe
• Fejlődés és szabályozás

11:00–11:30 KÁVÉSZÜNET

11:30–13:00 Párhuzamos szekció

4. Bázel III, tőke és a kockázatok, valamint a IFRS módosítások a BIII tükrében
A CRD módosítások egy része már a válságot megelőzően megkezdődött, egy részük azonban kifejezetten a válság tanulságainak a következménye. A szekció az Európai Bizottság által már elfogadott, és 2011. január 1-től kötelezően alkalmazandó (CRD I. és II.), valamint a még egyeztetés, konzultáció alatt lévő változásokkal (CRD III. és IV., valamint a BCBS konzultációs csomagja, az ún. Bázel III.) foglalkozik

5. Euroövezet, Görögország Dubai vagy nagy finanszírozók szekció vagy Zöld Bank

6. Lakossági termékek iránya, jövője
• Lakossági termékek, termékfejlesztés, lehetőségek és irányok
• Lakossági pénzforgalom
• Bankkártyák, interchange díjak

13:00 – 14:00 EBÉD, konferencia zárása












POLC.HU

 
Vásárlás (x)
  Nokia 2220 Slide
Ár: 15689-18999Ft
  Nokia 6303 Classic
Ár: 29869-57999Ft
  LG KS360
Ár: 27749-33900Ft
  Sony Ericsson U1i Satio
Ár: 107749-159900Ft
  Sony DSC-HX5
Ár: 88900-89900Ft
  HTC Legend
Ár: 105900-124900Ft

Elérhetőségek

Levélcím:

1037 Budapest, Montevideo u. 9.

Telefon:

(06-1) 437-1414

Fax:

(06-1) 437-1470

  • FN Cimlap
    • Gyurcsány: a Fidesz és a Jobbik egy gondolat

      Sikeres elmúlt nyolc évről, helyes bér- és nyugdíjemelésről, és elgáncsolt reformokról szólt Gyurcsány Ferenc az Új Demokratikus Charta rendezvényén. A volt kormányfő szerint a Fidesz és a Jobbik gondolatisága azonos, és a következő parlamentben csak az MSZP képviseli majd a demokratikus oldalt.

    • Kiszabadítja-e a „nép” Budaházyt?

      A bíróság dönthet Budaházy sorsáról, ha az OVB képviselőjelöltté nyilvánítja. Az államellenes bűncselekményekkel és terrortámadások szervezésével gyanúsított férfi másodfokú tágyalása április 9-én kezdődne.

  • 24 óra
    • Lélegeztetőgépen van az amatőr focista

      Jelenleg is eszméletlen állapotban, lélegeztetőgépen van az a 46 éves amatőr futballista, aki csütörtök este lett rosszul a szolnoki kispályás labdarúgó-bajnokság soros fordulójában, a Tiszaligeti műfüves pályán.

    • KDNP: egyszerű az eklézsiabiznisz

      Széles konszenzussal módosítani kell az egyházalapítási törvényt, mert a mostani helyzet tarthatatlan - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke.

    • Nagyot kockáztat Albánia

      Az Európai Unió pénteken figyelmeztette Albániát, hogy a hónapok óta húzódó belpolitikai patthelyzet rontja az ország csatlakozási kilátásait.

    • Pénteki eredmények: kiütötték a Vasast

      A magyar bajnok Vasas vízilabdacsapata súlyos vereséget szenvedett pénteken az Interligában: a belgrádi Partizan hét (!) góllal győzött ellene a Szőnyi úton.

    • Farsangi maszkban raboltak Pesten

      Farsangi maszkban rabolt ki egy ismeretlen férfi egy zálogházat Budapest IV. kerületében, de a támadásban nem sérült meg senki - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

    • Leteszik a fegyvert Jemenben

      A síita felkelők elleni háború véget ért Jemen északi részén - jelentette ki Ali Abdulláh Száleh, az arab ország elnöke.

    • Tilos dél-koreaiakkal házasodni Kambodzsában

      A kambodzsai kormány átmenetileg megtiltotta, hogy állampolgárai dél-korai férfiakkal kössenek házasságot.

    • Irán a BBC-t is zavarja

      Az Európai Unió külügyminiszterei azt tervezik, hogy közleményben tiltakoznak Iránnál, mert zavarják a nyugati rádióadásokat, például a Deutsche Wellen, a BBC-n, továbbá cenzúrázza az internetre fölkerülő információkat.

    • FN-Híradó: Ez történt pénteken

      Gyurcsány beszédet mondott, Hagyó tagadott, lövöldöztek az Erste Bankban, a Fidesz népszerűsége csökkent és Geráék pedig tovább menetelnek.

    • Fiatalok csaptak össze Jeruzsálemben

      Köveket dobáló és autógumikat égető palesztin fiatalok csaptak össze az izraeli katonákkal Kelet-Jeruzsálemben és Ciszjordániában.

    • MÉG TÖBB HÍR
  • LEGLEGLEG
  • Gyurcsány: a Fidesz és a Jobbik egy gondolat

    Sikeres elmúlt nyolc évről, helyes bér- és nyugdíjemelésről, és elgáncsolt reformokról szólt Gyurcsány Ferenc az Új Demokratikus Charta rendezvényén. A volt kormányfő szerint a Fidesz és a Jobbik gondolatisága azonos, és a következő parlamentben csak az MSZP képviseli majd a demokratikus oldalt.

  • Kiszabadítja-e a „nép” Budaházyt?

    A bíróság dönthet Budaházy sorsáról, ha az OVB képviselőjelöltté nyilvánítja. Az államellenes bűncselekményekkel és terrortámadások szervezésével gyanúsított férfi másodfokú tágyalása április 9-én kezdődne.


További megjelenési felületeink

Partnereink ajánlják

Válasszon partnereink közül