Tények és vélemények.
Figyelünk a különbségre.

2010. március 19., péntek, József, Bánk Bejelentkezés   Regisztráció   Hírlevél

Békül Szlovákia és Magyarország

A magyar és a szlovák külügyminiszter közösen rakta le egy új Ipoly-híd alapkövét kedd délelőtt Ráróspusztán. Pozsony jóindulatát kívánja bizonyítani azzal, hogy hajlandó tárgyalni a nyelvtörvényről - jelentette ki a szlovák külügyminiszter.
Balázs Péter külügyminiszter az eseményen azt mondta: a híd megépítésével nemcsak a folyót átívelő létesítmény készül el, hanem a két ország, a két nemzet közötti kapcsolatok is jelentős mértékben fejlődhetnek. Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter kijelentette, hogy mindkét kormány kiemelten kezeli a hidak újjáépítését.


Újságírói kérdésre válaszolva a szlovák vezető kifejtette: a nyelvtörvény ugyan szlovák jogszabály, de Pozsony a jóindulatát kívánja bizonyítani azzal, hogy hajlandó tárgyalni arról Budapesttel. Hozzátette: a félreértések csak így tisztázhatók. Hangsúlyozta azt is, hogy a nyelvtörvény nem a szlovákiai magyarság ellen irányul, és egyelőre a végrehajtási rendelet kidolgozása folyik.

A két külügyminiszter találkozója délután Besztercebányán (Banská Bystrica) folytatódik, ahol a felek áttekintik a szécsényi miniszterelnöki találkozón elfogadott 11 pontos cselekvési program végrehajtását.

A ráróspusztai híd átadásának határideje 2010. november 30., a kivitelezés költségei egymilliárd forint körüli összeget tesznek ki. A tendert már kiírták, a híd építését az Európai Unió is támogatja. A szerkezet több mint 75 méter hosszú lesz. Az új híd kétsávos lesz, mellette járda és külön kerékpárút is épül.
Startlap Iwiw Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!

Tőzsde Deviza

Frissült Ma 22:40
 
EUR/HUF
263.19
 
CHF/HUF
183.14
 
USD/HUF
194.39
 
GBP/HUF
291.84
 
JPY/HUF
213,84
Hirdetés
Hirdetés