Tények és vélemények.
Figyelünk a különbségre.

2010. március 12., péntek, Gergely Bejelentkezés   Regisztráció   Hírlevél

Elnapolták Karadzic perét

Március elsejéig elnapolták Karadzic perét – tette közzé a hágai bíróság.
Halasztást, majd felmentési kérelmet kért Karadzic; utána levelet intézett a hágai törvényszékhez, amelyben azt állította „még nem áll készen” a tárgyalásra. Múlt hétig nem jelent meg a bírák előtt, pedig elvileg saját magát védte. Most kirendeltek mellé egy ügyvédet és márciusra halasztották a pert

Karadzic tagad minden vádat. Nemrég arra hivatkozva kérte felmentését, hogy 1996-ban Richard Holbrooke, egykori Washington fő balkáni megbízott mentességet ajánlott neki, azzal a feltétellel, hogy távozik a közéletből. 2007-ben Karadzic felesége az nyilatkozta: „Isten legyen rá a tanúm, hogy igazat mondok, s 1996 közepén aláírták ezt a megállapodást”, viszont Holbrook ezt továbbra is tagadja.

A bírák azt mondták: „Ha történt volna megállapodás, az sem korlátozná az igazságszolgáltatást, hiszen nem kötelesek figyelembe venni.”

Radovan Karadzicot a bosznia-hercegovinai polgárháborúban elkövetett népirtással, háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolja a Nemzetközi Törvényszék.
Startlap Iwiw Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!

Tőzsde Deviza

Frissült Ma 15:53
 
EUR/HUF
265.69
 
CHF/HUF
182.26
 
USD/HUF
193.37
 
GBP/HUF
292.75
 
JPY/HUF
214,03
Hirdetés
Hirdetés