Slota magyar bosszút sejt
A szlovák parlament emberi jogi bizottságának magyar elnöke Jan Slota egyhavi képviselői fizetésének elvételét javasolta, mert októberben nem vett részt a bizottság ülésein. Slota ezt a magyarok bosszújának tartja.
„Meggyőződésem, hogy ezzel egyértelműen azt akarják megbosszulni, hogy a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) a napokban már harmadszor tett javaslatot a főügyészségen a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) betiltására annak államellenes és szlovákellenes tevékenysége miatt" - jelentette ki az SNS elnöke újságírók előtt csütörtökön Zsolnán.
Berényi József szerdán közölte: Slota elveszíti egyhavi képviselői fizetését és összes juttatását, mert októberben igazolatlanul hiányzott a parlament emberi jogi bizottságának üléseiről.
Slota most azt állította, hogy két bizottsági ülés idején a parlament plénumának tanácskozásán vett részt, máskor pedig szóban kimentette magát. Szerinte a bizottságok üléseit az elnökök nagyon kaotikusan hívják össze.
„Én akkor járok a bizottsági ülésekre, ha az az SNS-nek, s nem pedig az MKP-nek fontos" - húzta alá. Hangsúlyozta, hogy ő nem „gombnyomogató" képviselő, hanem politikus, aki „a szlovák érdekek védelmében" dolgozik. Szerinte éppen ez az oka annak, amiért őt annyira támadják.
„Ez a lényeg, ez a munka, s nem az, ha valahol csak úgy üldögélek. Én a képviselők felét nem is ismerem, mert nullák" - fejtette ki a magyar- és cigányellenességéről elhíresült politikus.

Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 09:33
EUR/HUF
265.34
CHF/HUF
182.23
USD/HUF
193.15
GBP/HUF
292.30
JPY/HUF
214,03

Top témák

Profession állások
4DB 2750 mAh - ás AA Akku + Töltő + AJÁNDÉK!
Aktuális ár:1 650 Ft3, 5"NAVIGÁCIÓ, MP3, MP4, 1ÉV GARI, csak 2 NAPIG! ! ! ! ! ! !
Aktuális ár:12 100 FtGPS - 350 + 1ÉV GARANCIA! ! ! FULL EURÓPA
Aktuális ár:16 490 FtBRG VISSZHANG 12 TRANZISZTOROS RÁDIÓTELEFON
Aktuális ár:6 000 Ft