Tények és vélemények.
Figyelünk a különbségre.

2010. február 9., kedd, Abigél, Alex Bejelentkezés   Regisztráció   Hírlevél

Halálbüntetés tüntetésért

Öt embert ítéltek halálra Iránban, akik részt vettek a júniusi elnökválasztást követő tüntetéseken - közölte az állami televízió.
Az adásban idézték az ügyben eljáró teheráni bíróság közleményét. E szerint az elítéltek terrorista és fegyveres ellenzéki csoportok tagjai voltak. Nevüket nem hozták nyilvánosságra. Közölték ugyanakkor, hogy eddig nyolcvanegy embert ítéltek hat hónaptól 15 évig terjedő börtönbüntetésre. Három személy börtönbüntetését felfüggesztették. Az ítélet ellen van helye fellebbezésnek - derült ki a bírósági tájékoztatásból.

Iránban ez év augusztusában kezdődött eljárássorozat egy teheráni bíróságon az elnökválasztás eredményét vitató tüntetések részvevői ellen, és mintegy száz neves ellenzékit és aktivisták vádoltak meg utcai zavargások szitásával. A június 12-én megtartott választás hivatalos eredménye szerint Mahmúd Ahmadinezsád elnök a leadott szavazatok mintegy 80 százalékát szerezte meg. Mir Hoszein Muszavi, a vesztes elnökjelölt és hívei azt állítják, hogy Ahmadinezsád választási csalásnak köszönheti győzelmét.


A voksolás eredményének ismertetését követően kirobbant tiltakozási hullám a legnagyobb volt az 1979-es iszlám forradalom idején lezajlott tömegmegmozdulások óta. Hivatalos adatok szerint a tüntetésekben harminc személy életét vesztette, az ellenzék szerint viszont hatvankilenc.
Startlap Iwiw Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!

Tőzsde Deviza

Frissült Ma 17:36
 
EUR/HUF
271.61
 
CHF/HUF
184.89
 
USD/HUF
197.80
 
GBP/HUF
308.41
 
JPY/HUF
220,88
Hirdetés
Hirdetés