Milliónyi adatot loptak a brit T-Mobile-nál
Előfizetői adatok millióit adták el más cégek nevében eljáró ügynököknek a T-Mobile mobiltelefon-szolgáltató cég nagy-britanniai érdekeltségének alkalmazottai. A vállalat elismerte érintettségét a kibontakozó botrányban.
A brit információs kormánybiztos hivatala korábban csak annyit közölt, hogy vizsgálja a hat brit mobilszolgáltató egyikét előfizetői adatokkal végzett illegális kereskedelem gyanújával. Christopher Graham kormánybiztos első közleményében még nem nevezte meg a társaságot, arra hivatkozva, hogy ez befolyásolná az eljárás menetét. A brit piacon tevékenykedő többi szolgáltató - az 02, a Vodafone, az Orange, a 3 és a Virgin - azonban egymás után jelentette be, hogy nem érintett az eljárásban. Így a T-Mobile számára nem maradt más hátra, mint annak nyilvánosságra hozatala, hogy ellene folyik a vizsgálat.
A vállalat vezetése hangsúlyozta, hogy nem tudott az előfizetők adataival folytatott kereskedésről, és maga értesítette a hivatalt, amikor gyanút fogott. Az információs kormánybiztosi hivatal tájékoztatása szerint a T-Mobile alkalmazottai „jelentős összeg” ellenében adták el az ügyfelek adatait, köztük nevüket, lakcímüket, elérhetőségüket és előfizetési szerződéseik részleteit a közvetítőknek, akik azt a versenytársak nevében fellépő ügynököknek adták tovább.
A gyanút az keltette fel, hogy a T-Mobile számos ügyfele kapott telefonhívást ismeretlenektől, éppen szerződésének lejárta előtt. A hívók tudtak arról, hogy a hívott ügyfelek szerződése hamarosan lejár, és új, kedvezményes előfizetéseket ajánlottak más szolgáltatóknál. Michael Wills igazságügyi államtitkár a BBC-nek az eset kapcsán azt mondta: a kormány az ilyen ügyekben kiszabható büntetések jelentős szigorítását tervezi, beleértve a börtönbüntetés kirovásának lehetővé tételét.
A brit adatvédelmi törvény jelenleg ötezer font pénzbírság kiszabását teszi lehetővé ilyen bűncselekményekért.

Startlap
Facebook
Twitter
Iwiw
Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!
.
Tőzsde Deviza
Frissült Ma 06:47
EUR/HUF
261.98
CHF/HUF
181.92
USD/HUF
192.37
GBP/HUF
293.16
JPY/HUF
212,06

Legfrissebb a rovatból
Top témák

Profession állások
GPS 5 COLL 500MHZ FULL EURÓPA BT FM TRANSMITTER
Aktuális ár:29 700 FtCB rádió Superstár 120
Aktuális ár:11 000 FtKOMPAKT PMR ADÓ- VEVŐ PÁR 3- 5KM 1ÉV GARANCIA
Aktuális ár:6 760 FtMAXON PM 100- HOZ ÚJ MIKROFON ELADÓ!
Aktuális ár:12 000 Ft