Tények és vélemények.
Figyelünk a különbségre.

2010. március 18., csütörtök, Sándor, Ede Bejelentkezés   Regisztráció   Hírlevél

Gyermekeket csempésznek a Haiti segélyezők

Gyermekeket csempésznek a Haiti segélyezők - illusztrációTíz amerikai segélyszervezeti munkatársat emberrablással vádolnak Haitiban, miután megpróbáltak 33 gyermeket a határon átcsempészni. Állításuk szerint a szerencsétlenül járt fiatalokat csak a Dominikai Köztársaságba szerették volna vinni egy árvaházba.
A Haiti hatóságok szerint emberrablási kísérlet történt, hiszen a fiatalok közül van, akinek legalább az egyik szülője életben van.

A tíz amerikai állampolgárt pénteken a határon állították meg és azóta börtönben tartják őket - írja a BBC. Az ügy a földrengés utáni tragédia mintegy 200 ezer áldozatáról a katasztrófa súlytotta országban elharapózó emberkereskedelem veszélyeire hívja fel a figyelmet.



Haiti igazságügyi minisztere emberrablóknak nevezte az öt férfit és öt nőt, és ragaszkodik hozzá, hogy a gyanúsítottak tárgyalására Haiti fővárosának bíróságán kerüljön sor annak ellenére, hogy a földrengés óriási pusztítást végzett az ország igazsgászolgáltató szerveinél is.

A kettő és tizenkét év közötti gyermekeket jelenleg az osztrák irányítású S.O.S Gyermekfaluban helyezték el Port-au-Prince-ben.

A humanitárius misszió egyik vezetője a börtönben elmondta: egy Haiti lelkipásztor segítségével gyűjtötték össze azokat a leginkább rászoruló gyermekeket, akik mindkét szülőjüket elveszítették a földrengésben, vagy az egyik szülő még él, de nem képes gondoskodni róluk. Állítása szerint csak a jó szándék vezette őket, amikor megpróbálták külföldi árvaházba vinni a gyermekeket, bár az adminisztráció terén voltak hiányosságok - ismerte el.
Startlap Iwiw Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!

Tőzsde Deviza

Frissült 2010.03.17. 23:42
 
EUR/HUF
261.07
 
CHF/HUF
180.22
 
USD/HUF
190.05
 
GBP/HUF
291.10
 
JPY/HUF
210,53
Hirdetés
Hirdetés