Felavatták Mahler szobrát az Operában
Felavatták Gustav Mahler szoborportréját, Krasznai János alkotását az Erkel-Mahler-Liszt belvárosa eseménysorozat és a Magyar Állami Operaház Budapest évadnyitója alkalmából a Királyi lépcsőházban, a Székely Bertalan terem ajtajánál. A zeneszerző II. szimfóniájával nyílt meg a színház új évada.
Jirí Menzelnek tetszett a Sose halunk meg
Elismerően beszélt Jirí Menzel a Koltai Róbert egykori filmsikeréből készült Sose halunk meg című musicalről. Az Oscar-díjas rendező a szombati bemutató megtekintése után elmondta: sikeres és remek előadásnak tartja a produkciót, és örömmel vinné színre azt Csehországban.
Geszti Péter: „Minek képzeled magad?”
Geszti Péter szerint az ARC plakátkiállításra akkor is kijönnek majd az emberek, amikor már az internet válik az életünk színterévé. Válságban kreatívabbak a plakáttervezők, mert nagyobb szenvedéllyel nyúlnak a választott témához. Idén az volt a kérdés: „Hol élsz te? Minek képzeled magad?”
Kiosztották a 6. BuSho nemzetközi rövidfilmfesztivál díjait
A nemzetközi és a diákzsűri fődíját is ugyanaz a film kapta a budapesti 6. BuSho nemzetközi rövidfilmfesztiválon. A több mint 80 film közül a Bulkin utolsó napja című orosz alkotás bizonyult a legjobbnak.
Top témák
70 éves a színes tévé
1940. szeptember 4-én továbbítottak először elektronikus eszközökkel színes televíziós képet az amerikai Columbia Broadcasting System (CBS) társaság stúdiójából. Az eljárást Peter Charles Goldmark magyar származású amerikai mérnök vezetésével fejlesztették ki.
Gigantikus gyufásdobozt kötnek az A38 Hajóhoz
Ősszel egy multifunkcionális úszó műtárggyal egészül ki az A38 állóhajó: a fővárosi kulturális központ mellé október második felében egy monumentális gyufásdobozhoz hasonlítható építmény kapcsolódik, amelyben ezentúl kiállításokat és vetítéseket tartanak majd.
Élő zene lesz a 4-es villamoson
Élő zene szól a magyar dal napján, szeptember 5-én és 12-én a BKV nosztalgiajáratán; az UV villamos jövő vasárnap a 4-es vonalán közlekedik majd.
Életműdíjat kap Zsigmond Vilmos
Életműdíjjal ismeri el Zsigmond Vilmos Oscar-díjas magyar operatőr munkásságát októberben a Manaki fivérekről elnevezett, nagy múltú Nemzetközi Operatőri Filmfesztivál Macedóniában.
Magyar dal napja: 33 színpadon
Budapesten kívül immár tíz vidéki település, köztük a magyar dal első fővárosa, Eger ad otthont a magyar dal napja koncertjeinek szeptember 12-én.
Online szótárak: melyik a legjobb?
A jövőben nem adják ki a legismertebb angol egynyelvű szótárat. Marad az online változat. Melyik a legjobb szótároldal?
Ismét botrányt kavart egy szappanopera
Nincs ramadán szappanopera nélkül, sőt nem múlik el évről évre úgy a böjti hónap, hogy ne borzolja fel a kedélyeket egy-egy sorozat. Míg korábban egy, a többnejűségről szóló teleregény ütötte ki a biztosítékot, addig az idei, augusztus 11. óta tartó ramadán alatt a Kleopátra életét bemutató széria áll a kritikák kereszttüzében.
Az X-faktor lenyomta a Megasztárt
Szombat este egyszerre ment a két nagy kereskedelmi adón a két tehetségkutató-show. Az RTL Klub-os X-Faktorra közel kétszer annyian voltak kíváncsiak, mint a Tv2-es Megasztárra.
Film a kegyetlen grönlandi kísérletről
Bemutatták Grönland történelmének egyik legsötétebb epizódjáról, egy ötvenes évekbeli társadalmi kísérletről szóló filmet Nuukban a hétvégén.
Jól startolt az X-Faktor
Jól kezdett az RTL-Klub új műsora, az X-Faktor, a múlt szombati első adás 44,5 százalékos közönségarányt ért el a 18-49-es korosztályban, jócskán felülmúlva ezzel a TV2-n futó Megasztárt - írja az mmonline.
Megsérült Tiziano egyik képe Velencében
Kisebb sérülések keletkeztek Tiziano Dávid és Góliát című alkotásában, amikor tűz ütött ki a velencei Basilica delle Salute épületében.
Látogatói rekord a SzIN-en
A szombati eső ellenére látogatói rekorddal zárult a szervezők szerint a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN): a hazai fesztiválszezon hagyományos záró rendezvényének négy napja alatt 71 ezren szórakoztak az Újszegedi Partfürdőn.
Tőzsde Deviza
VideókKépgaléria

MÜPA PROGRAMAJÁNLÓ
-
HangÁr – Családi és ifjúsági programok (2010 ősz-tél)
Zenés mesék, babakoncertek, hangversenyek piciknek és nagyobbaknak, interaktív családi programok, hangszerbemutatók – a Müpa felkészülten várja a jövő közönségét is. Bérletek és diákkedvezmények, amelyekről a www.mupa.hu ad bővebb tájékoztatást. - Cifra Palota - (2010 ősz-tél)
- MIMINATINÉ – Csinnadratta - (09.18.)
- MATINÉKONCERTEK – Költők a zongoránál - (09.26.)

Egy Világsuli első napjai
Szeptember elsején kétmillió diáknak és csaknem kétszázezer pedagógusnak kezdődött meg a 2010-2011-es tanév az országban.
Vásárolj olcsóbban!
Könyvek, regények