Tények és vélemények.
Figyelünk a különbségre.

2010. március 19., péntek, József, Bánk Bejelentkezés   Regisztráció   Hírlevél
Klikkeljen a hirdetésre!

Új Kertész Imre-kötet jelenik meg

Újabb könyv jelent meg - benne két első közléssel - Kertész Imre Nobel-díjas író közelgő 80. születésnapjára. A kötet címe A megfogalmazás kalandja.
Mint azt Hafner Zoltán irodalomtörténész, a kötet szerkesztője, az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa az MTI-nek elmondta, A megfogalmazás kalandjában olvasható először a Sorstalanság című regény keletkezéstörténetéről szóló interjú.

A folyamatos jelenlét prózája címet viselő beszélgetésből kiderül például, hogy a regény nemcsak Kertész Imre saját élettörténete, ahogy ezt sokan vélték, a Sorstalanságban benne van Nietzsche német filozófus gondolkodása az emberről, és Dosztojevszkij emberábrázolása is - mutatott rá Hafner Zoltán.

Hozzátette: az író fölhasznált a könyvhöz sok korabeli dokumentumot, mint például Korin Ferenc bankár dühös levelét Horthy Miklós kormányzóhoz - akinek egyik tanácsadója volt - amikor kiderült, hogy rá is vonatkoznak a zsidótörvények. Korin figuráját a regényben Kertész a Szakértő alakjában örökítette meg.

Most először olvasható nyomtatásban - A demokrácia: kultúra címmel - Vickó Árpád vajdasági műfordító, szerkesztő Kertész Imrével készült beszélgetése is, amely az újvidéki rádióban hangzott el. E két kuriózumon kívül a kötet tartalmaz még három, korábban újságokban megjelent beszélgetést is.

A könyv első részében Esszémozaik cím alatt Kertész Imre hét eszmefuttatásának részleteiből válogatott a szerkesztő. A kötetet két esszé, az Egy kiállítás képei és az Európa nyomasztó öröksége című írás zárja, valamint a "...hogy végre elfogadjuk, szabadok vagyunk" című nyilatkozat, amelyet az író még 2005-ben, az akkor 70. születésnapját ünneplő Vigilia folyóirat körkérdésére adott válaszul.

Hafner Zoltán megjegyezte, hogy Kertész Imre, aki november 9-én lesz 80 éves, maga ajánlotta fel írásait a Vigilia számára a katolikus folyóirat esszékötet-sorozata iránti rokonszenve jeléül.
Startlap Iwiw Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!

Tőzsde Deviza

Frissült Ma 02:36
 
EUR/HUF
261.98
 
CHF/HUF
181.92
 
USD/HUF
192.37
 
GBP/HUF
293.37
 
JPY/HUF
212,06
Hirdetés
Hirdetés