Tények és vélemények.
Figyelünk a különbségre.

2010. március 16., kedd, Henrietta Bejelentkezés   Regisztráció   Hírlevél
Klikkeljen a hirdetésre!

Életveszélyes a pécsi színház?

Épületének rossz állapota miatt "bármi megtörténhet" a Pécsi Nemzeti Színházban Simon István, a teátrum igazgatási igazgatója szerint; de bíznak benne, hogy az intézmény még azelőtt átesik a szükséges felújításon, hogy állagromlása miatt a közönség vagy az alkalmazottak veszélybe kerülnének.
Simon István elmondta: elképzelhető, hogy a jövőben előadások maradnak el, vagy szakadnak félbe. Az biztos, hogy a legszükségesebb munkálatokat májusig akkor is el kell végezni, ha a kivitelezés idejére be kell zárni az teátrumot.

Az igazgató utalt rá, hogy a színház 115 éves épülete 1986 és 1991 között nagyrekonstrukción esett át, akkor Közép-Európa legmodernebb ilyen intézménye volt. Ma azonban beázik, erkélyét ideiglenesen megerősítették, hogy ne szakadjon le.


Simon István arra a kérdésre, hogy honnan lesz pénz a szükséges beruházásokra, nem tudott válaszolni. Elmondta, a város évekkel ezelőtt még 800 millió forintot költött volna a beruházásra, ez az összeg azonban 500, 300, majd 290 millió forintra csökkent, most pedig már csak 40 millióról van szó, arról sem hivatalos forrásból, hanem a sajtóból értesültek. Rámutatott: csak az erkély rendbetétele nettó 50 millió forint lenne, a színház teljes rekonstrukciójának költségét másfél milliárd forintra becsülik.
Simon István arra a kérdésre, hogy kapott-e magyarázatot valakitől arra, hogy a mintegy 45 milliárd forintos Európa Kulturális Fővárosa programot, azon belül számos nagy építkezést megvalósító Pécs miért nem áldozott színháza felújítására, az igazgató nemmel felelt.
Startlap Iwiw Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!

Tőzsde Deviza

Frissült Ma 13:15
 
EUR/HUF
264.12
 
CHF/HUF
181.78
 
USD/HUF
192.51
 
GBP/HUF
291.18
 
JPY/HUF
213,03
Hirdetés
Hirdetés