Tények és vélemények.
Figyelünk a különbségre.

2010. március 19., péntek, József, Bánk Bejelentkezés   Regisztráció   Hírlevél
Klikkeljen a hirdetésre!

Hanyatlott a turizmus

A külföldi és a belföldi vendégek száma 11, a szállásdíjbevételek pedig 9 százalékkal csökkentek az első háromnegyed évben, éves összevetésben.
Idén az első háromnegyed évben a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és belföldi vendégek, illetve vendégéjszakák száma 11, valamint 6 százalékkal csökkent éves összevetésben; a szálláshelyek árbevétele 9 százalékkal mérséklődött - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A kereskedelmi szálláshelyek összesen 172 milliárd forint bruttó árbevételt értek el az időszakban, ebből a szállásdíjbevétel 101 milliárd forint volt. Az összes bevétel folyó áron 9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.


Az év első kilenc hónapjában a szálláshely- és vendéglátó-szolgáltatások ára átlagosan 2, illetve 6,3 százalékkal nőtt éves szinten, míg a szektorban dolgozók létszáma 6 százalékkal, 29 ezer főre csökkent.

A különböző utazási célok közül a hivatalos célból, illetve a konferenciára, kongresszusra érkezők együttes aránya 27 százalék volt, ami 3 százalékpontos éves visszaesést jelent. A szállodai vendégek 27 százalékát a gyógy- és wellness-szállodák fogadták, a szállodák külföldi vendégeinek 16 és belföldi vendégeinek 39 százaléka vett igénybe ilyen típusú szolgáltatásokat.
Startlap Iwiw Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!

Tőzsde Deviza

Frissült Ma 02:33
 
EUR/HUF
261.98
 
CHF/HUF
181.93
 
USD/HUF
192.45
 
GBP/HUF
293.49
 
JPY/HUF
212,06
Hirdetés
Hirdetés