Tények és vélemények.
Figyelünk a különbségre.

2010. március 12., péntek, Gergely Bejelentkezés   Regisztráció   Hírlevél

Mit nekünk az IMF pénze

Magyarország nem hívja le az IMF-hitel esedékes részletét, s nem változtat a jövő évi államháztartási hiánycélon.
Magyarország nem hívja le az esedékes IMF hitel részletet, és az EU-val is megállapodásra készül, az EU-s kölcsön lehívásának eltolásáról – jelentette be Oszkó Péter pénzügyminiszter egy hétfői sajtótájékoztatón.

A jövő évre elfogadott költségvetési szerkezetben reális a GDP-arányosan 3,8 százalékos államháztartási hiánycél – mondta ugyanekkor James Morsink, az IMF Budapesten tárgyaló delegációjának vezetője hétfőn. Az Európai Bizottság korábbi prognózisa szerint a szám valójában 4,2 lesz, a legnagyobb ellenzéki part gazdaságpolitikusai szerint pedig 7,5 százalék fölötti.


Az IMF nem tolerálna a Fidesz által említett 7 százalékos államháztartási hiányt jövőre - felelte egy kérdésre James Morsink, az IMF Budapesten tárgyaló delegációjának vezetője.

"Találkoztunk a Fidesz vezetőivel akik elmondták, hogy elképzelhető, hogy a hiány 7 százalékra nő, de úgy látjuk, hogy reálisan számolva GDP arányosan tartható a 3,8 százalékos államháztartási hiány 2010-ben - mondta James Morsink.
Az IMF delegációjának vezetője szerint ha a legrosszabb feltételek válnak valóra, akkor elképzelhető az említett 3,8 százaléknál nagyobb hiány, azaz kockázatok kétségkívül léteznek.

Idézet korábbi oszkó-interjúnkból

"Lesz-e még idén külföldi államkötvény-kibocsátás?

Az attól függ, hogy miben sikerül megállapodni a Valutaalappal, s milyen lesz a nemzetközi hangulat.

S nem lenne olcsóbb az IMF-hiteles finanszírozás?

De igen, az IMF hitelnél van a kamatelőny, éppen ezért meg kell hagyni a lehetőségét, hogy az ország élni tudjon vele, ha a körülmények úgy alakulnak. Ugyanakkor az országnak mutatnia kell, hogy már nem nagybeteg, hanem olyan állapotban van, hogy a piacról is tud forrást szerezni."

(Forrás: MTI, FN.hu)


Startlap Iwiw Cikk nyomtatása Cikk küldése
Van erről fotója, videója? Véleménye? Ossza meg az FNtudósítón vagy küldje el!

Tőzsde Deviza

Frissült Ma 20:57
 
EUR/HUF
265.80
 
CHF/HUF
182.36
 
USD/HUF
193.11
 
GBP/HUF
293.22
 
JPY/HUF
214,03
Hirdetés
Hirdetés