Vesztett Hollywood egy internetszolgáltatóval szemben
2010. február 5. 07:10 |
Cikk küldése |
A hollywoodi filmstúdiók vesztettek az ausztrál iiNet internetszolgáltató ellen indított precedensértékűnek szánt perben, amelyet szerzői jogok megsértése címén indítottak Ausztrália harmadik legnagyobb szolgáltatója ellen.
A 34 filmstúdió, köztük a Universal Pictures, a Warner Bros., valamint a 20th Century Fox ausztrál részlege azzal vádolta az iiNet szolgáltatót, hogy nem állította meg előfizetőit az illegális fájlcserélésben.
Dennis Cowdroy szövetségi bíró ítélete szerint az a tény, hogy az iiNet tisztában volt felhasználói szerzői jogokat sértő illegális tevékenységével, és az, hogy nem tett semmit a jogsértők szolgáltatásból való kizárására még nem jelenti azt, hogy a szolgáltató feljogosította volna előfizetőit a jogsértésre, éppen ezért felelősségre sem vonható ez ügyben.
Neil Gane, a filmstúdiókat tömörítő szervezet vezetője kiábrándítónak nevezte az ítéletet, és gondolkodnak a fellebbezésen. A bíró szerint világszerte számtalan példát lehet látni a filmstúdiók szerzői jogainak megsértésére, de pusztán azért, hogy tegyünk valamit nem az internetszolgáltatókat kellene célba venni.

Hírek / Belföld
- 13:20 Nyomozzák az ügyészségi kiszivárogtatást
- 13:15 Indul a húsvéti sonkakommandó
- 12:51 Körözik az MTK volt focistáját
- 12:14 Rezeg a léc az MDF-nél
- 12:05 Enyhítették Weiszenberger László büntetését
Hírek / Külföld
- 13:37 Halálosan gázolt egy magyar kamionos Angliában
- 12:58 A feketék kerülhetnek többségbe Amerikában
- 10:23 Száz embert végeztek ki a drogkartellek
- 08:40 Összecsapások Kelet-Jeruzsálemben
- 07:30 Budapestre jön a görög és a horvát kormányfő
-
Címlapon
-
Az apa ölhetett Tényőn
Családi leszámolás állhat a tényői gyilkosság hátterében. Az fn.hu úgy értesült, hogy az áldozatokra az NNI munkatársa talált rá, aki a pszichiátriai kezelés alatt álló férj testvére volt. Fejsze és motorosfűrész lehetett a gyilkos eszköz.
- Kattintásra a címoldalra jut
-
- FRISS
-
TOP 5
- Béke volt az utcán - percről percre (2010.03.15)
- Itt a Fidesz programja! (2010.03.12)
- Az apa ölhetett Tényőn (2010.03.16)
- Új szabályok szerint dolgozunk és nevelünk (2010.03.15)
- Kivégeztek egy családot Tényőn (2010.03.15)
- 24 ÓRA HÍREI
-
Az apa ölhetett Tényőn
Családi leszámolás állhat a tényői gyilkosság hátterében. Az fn.hu úgy értesült, hogy az áldozatokra az NNI munkatársa talált rá, aki a pszichiátriai kezelés alatt álló férj testvére volt. Fejsze és motorosfűrész lehetett a gyilkos eszköz.
- Kattintásra a címoldalra jut
További megjelenési felületeink
Partnereink ajánlják
- 12:45 F1: Button lépéshátrányban (vezess.hu)
- 12:41 Állami pénz nélkül nem kell autó (vezess.hu)
- 12:15 F1: A Lotus nem fél a kieséstől (vezess.hu)
- 12:00 Beszáll a Mercedesbe a Renault? (vezess.hu)
- 12:00 A vágyak tárgyai - 20 táska az új szezonból (NLCafe)
| Válasszon partnereink közül |
|---|