Irányított média
2009. szeptember 22. 13:00 |
Cikk küldése |
Az USA-ban hivatalosan nincs cenzúra, de az Obama-adminisztráció mindent elkövet, hogy az afganisztáni háborút előnyös színben tüntesse fel. A médiumok képviselőit átvilágítják, sőt, célzatosan manipulálják.
A katonai vezetésnek tehát elemi érdeke – különösen azt követően, hogy az elnök nyár végén a csapatok létszámának növelése mellett döntött –, hogy az utóbbi hónapokban megélénkülő médiaérdeklődést a kormányzat számára kedvező irányba terelje. A Pentagon ennek érdekében új kommunikációs stratégiát dolgozott ki, amelynek részeként megbízta a kormányt kommunikációs tanácsadással már máskor (pl. öbölháború, Irak, terrorellenes cselekmények) is segítő The Rendon csoportot, hogy az Afganisztánból tudósító újságírókat, riportereket megfigyelje, tevékenységüket felmérje, megítélje, s lehetőség szerint olyan irányba terelje, ami megfelel az amerikai érdekeknek. Az imázskommunikációt végző magáncéget egyébként az adófizetők pénzéből finanszírozzák.
A Rendonnál figyelemmel kísérik minden egyes tévéstáb, újságíró tevékenységét, s a riportok, cikkek alapján „véleményt” formálnak róluk. Például egy vezető amerikai napilap tudósítójának teljesítményéről, aki 12 cikket írt az afganisztáni eseményekről, a Rendon Group 83 százalékban semlegesnek, 17 százalékban negatívnak ítélte meg azzal a kiegészítéssel, hogy esetében a negatív cikkeket „semlegesíteni” lehet, míg a semleges írások egy részét pozitív hangvételűre lehet változtatni a megfelelő közbenjárással.
Mások esetén, ahol ez az arány fordított volt, az újságíró kezelhetetlennek minősült, így az ő tevékenysége a továbbiakban nem volt kívánatos, mint ahogy azé a tévériporteré sem, aki túlságosan szubjektív véleményt hangoztatott a helyszínen látottak alapján. Az engedélyek megadásánál vagy a hírértékű információk „kiszivárogtatásánál” ugyanis döntő szemponttá vált, hogy valaki támogatja-e, vagy kritizálja a kormányzat és a hadsereg afganisztáni politikáját.
A hadügyminisztérium illetékesei az elmúlt hónapokban ilyen értékelések alapján döntöttek az egyes médiumok és újságírók megítéléséről, arról, hogy kik kerülhetnek tűzközelbe, kik készíthetnek interjút magas rangú tisztekkel, vagy éppen kik mehetnek a katonák közé a frontvonalba. A botrány kipattanása után a minisztérium illetékesei természetesen cáfolták a mendemondákat, s tagadták, hogy az USA-ban bárki is cenzúrázná a sajtót. Bryan Whitman szóvivő szerint az illetékeseket csupán az érdekli, hogy egy afganisztáni tudósítás pontos-e vagy sem. Arról persze már nem szól a fáma, hogy ki dönti el, mitől pontos és tényszerű egy cikk.
Bár korábban az iraki példa már igazolta, hogy ez az út zsákutcába visz, az adminisztráció nem tanult a leckéből. S ahogy Bush elnök népszerűségének sokat ártott az iraki félretájékoztatás, minden bizonnyal most Obama megítélését is erőteljesen rombolja ez a rosszul értelmezett imázskommunikáció.
POLC.HU
-
Vecsenyi János
Kisvállalkozások indítása és működtetése
Online ár:2872Ft
Eredeti ár:3590Ft
Megtakarítás: 20%
-
John Man
Dzsingisz kán vezetői módszerének titkai
Online ár:3120Ft
Eredeti ár:3900Ft
Megtakarítás: 20%
-
Laura Day
Köszöntelek, válság!
Online ár:1520Ft
Eredeti ár:1900Ft
Megtakarítás: 20%
-
Címlapon
-
Orbán nem bántja Simort
Jó üzenetet küldött a piacoknak Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, amikor egyértelművé tette: hatalomra kerülése esetén nem kívánja elmozdítani a jegybank elnökét. Korábban a Fidesz szinte minden alkalmat megragadott Simor András és a jegybank monetáris politikájának kemény bírálatára.
- Kattintásra a címoldalra jut
-
- FRISS
-
TOP 5
- Vörös riasztás a hó miatt (2010.02.05)
- 20-25 centiméternyi hó is eshet ma (2010.02.06)
- Megvan Cozma gyilkosa (2010.02.04)
- Sokan öltek sokakat (2010.02.07)
- Újabb havazás érkezik (2010.02.07)
- 24 ÓRA HÍREI
-
Orbán nem bántja Simort
Jó üzenetet küldött a piacoknak Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, amikor egyértelművé tette: hatalomra kerülése esetén nem kívánja elmozdítani a jegybank elnökét. Korábban a Fidesz szinte minden alkalmat megragadott Simor András és a jegybank monetáris politikájának kemény bírálatára.
- Kattintásra a címoldalra jut

- A Boltkóros bab...
- Online ár: 2384
- Eredeti ár: 2980
- Megtakarítás: 20%
- Placido Domingo, Alexey Kudrya,...
- 2009 Pécs szabad...
- Online ár:2849
- Thomas R. Beyer
- 33 kulcs Az elves...
- Online ár:1599
- P. C. Cast, Kristin Cast
- A kiválasztott
- Online ár:2384
- Felicity Huffman, Patricia Wolff
- A jó pasi kézik...
- Online ár:3192
További megjelenési felületeink
Partnereink ajánlják
- 17:02 Vancouver 2010 - Nem lesz dohánymentes az olimpia (NLCafe)
- 16:30 F1: Villeneuve még mindig lehetőségre vár (vezess.hu)
- 16:15 Sajátjaként neveli kedvese gyerekét a Vacsoracsata egykori sztárja (StoryOnline)
- 16:13 Göogle-ellenes törvényt hozhatnak Németországban (SG.hu)
- 16:08 Női szerzetes a Diablo III-ban (SG.hu)
| Válasszon partnereink közül |
|---|




