Változó slágerek
2010. január 27. 12:00 |
Cikk küldése |
Az elmúlt tíz évben minden időszaknak megvoltak a maga sikerműsorai, tavaly a Csillag születik volt a televízióműsorok non plus ultrája. A korábbi évekhez képest újabban kevesebb sportadás kerül be a legnézettebbek közé.
Ez önmagában talán még nem is jelent sokat, hiszen például 2007 legnézettebb TV2-s műsora a Hősök című amerikai misztikus sorozat nyitóepizódja volt – egymillió 18–49 éves nézővel –, mégsem emlékszünk rá sikerként, ugyanis a sorozat rövid időn belül megbukott.
A Csillag születik viszont közel három hónapon keresztül kilengések nélkül hozta az 50 százalék körüli közönségarányokat. A hasonló tehetségkutatóknál megszokott, hogy az első néhány adásra – amikor még csak a selejtezők zajlanak – kevesebben kíváncsiak, de ennél a produkciónál ennek semmi jele nem volt.
A műsor két évvel ezelőtti első szériája egyébként – bár csatornaátlag feletti eredményt hozott – nem teljesített ilyen jól, akkor 38 százalékos átlagos közönségarányt ért el, a nézettsége pedig sokkal hullámzóbb volt.
Kérjük, lépjen be!
Még nincs regisztrációja? Kattintson ide!
Előfizetési csomagjainkról itt tájékozódhat.
POLC.HU
-
Richard Templar
A vezetés 100 szabálya
Online ár:2360Ft
Eredeti ár:2950Ft
Megtakarítás: 20%
-
Hofmeister-Tóth Ágnes, Mitev Ariel Zoltán
Üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika
Online ár:3868Ft
Eredeti ár:4250Ft
Megtakarítás: 9%
-
Kolosi Tamás, Szelényi Iván
Hogyan legyünk milliárdosok? - avagy A neoliberális etika és a posztkommunista kapitalizmus szelleme
Online ár:2152Ft
Eredeti ár:2690Ft
Megtakarítás: 20%
-
Címlapon
-
Tölgyessy ötpárti parlamentet jósol
Tölgyessy Péter azt vizionálja, hogy nem lesz kétharmada a Fidesznek az új parlamentben, a választók pedig bejuttatják a jelenlegi mérések szerint esélytelennek vélt MDF-et és LMP-t. Az alkotmányjogász a Közép-európai Egyetem konferenciáján arról is beszélt, hogy az MSZP fél éven belül megsemmisülhet.
- Kattintásra a címoldalra jut
-
- FRISS
-
TOP 5
- Béke volt az utcán - percről percre (2010.03.15)
- Eszét vesztve ölt a családapa (2010.03.16)
- Az apa ölhetett Tényőn (2010.03.16)
- Kivégeztek egy autóst Budapesten (2010.03.17)
- Itt a Fidesz programja! (2010.03.12)
- 24 ÓRA HÍREI
-
Tölgyessy ötpárti parlamentet jósol
Tölgyessy Péter azt vizionálja, hogy nem lesz kétharmada a Fidesznek az új parlamentben, a választók pedig bejuttatják a jelenlegi mérések szerint esélytelennek vélt MDF-et és LMP-t. Az alkotmányjogász a Közép-európai Egyetem konferenciáján arról is beszélt, hogy az MSZP fél éven belül megsemmisülhet.
- Kattintásra a címoldalra jut

További megjelenési felületeink
Partnereink ajánlják
- 05:47 A korszerű mobil készülékek mélyítik a digitális szakadékot (SG.hu)
- 05:30 Ki a sztár gyermekének apja? (StoryOnline)
- 04:15 Jáksó Laci meglepő fotója (StoryOnline)
- 03:30 Friss hírek Bajor Imre állapotáról (StoryOnline)
- 03:15 Kiszel Tünde nem zárkózik el a házasságtól (StoryOnline)
| Válasszon partnereink közül |
|---|



